Colleen Hoover: Reminders of Him - Könyvajánló

 Sziasztok! Ma a Reminders of Himről szeretném megosztani a véleményem, elöljáróban annyi, hogy ez lett az örök kedvenc CoHo könyvem, nagyon-nagyon szerettem. 

Először Tiktokon jött szembe velem egy videó, majd elolvastam a fülszöveget és fel is került a kívánságlistámra. Hamarosan még több videót dobott fel az app, úgyhogy muszáj volt megrendelnem. Az olvasása a félév végéig tolódott, de 1 nap alatt ki is végeztem. Ma pedig megtettem ezt újra.:D Magyarul sajnos még nem elérhető, de könnyű a nyelvezete, gyorsan lehet vele haladni, úgyhogy ha valaki már B1-B2 szint körül van, akkor nyugodtan kezdje el! 

A fülszöveg alapján egy nagyon érdekes, szívszaggató olvasmányra számítottam, nem is csalódtam, szerintem ez CoHo legszívszaggatóbb regénye. Kenna most szabadult a börtönből, ahol 5 évet töltött, egy olyan hiba miatt, amely valószínűleg örökre kísérteni fogja. Rengeteget sírtam miatta, fiatal volt, elveszett és elkövetett egy végzetes hibát, majd kiderül, hogy várandós és így kell börtönbe mennie. Sokk érte sokk után, nem csoda, hogy lelkileg nem is bírta, majd jött az újabb pofon, hogy még csak meg sem nézhette a lányát, aki a Diem nevet kapta. Annyira elgondolkodtató volt a története, hiszen ha egy olyan hírt olvasunk, mint amit Kenna tett, akkor egyértelműen elítéljük, megvetjük, de közben egy édesanyáról beszélünk, aki hónapokig védelmezte, nevelte a testében a kislányát, majd elszakították tőle, neki pedig se kutyája, se macskája, se senkije. Leveleket írt Scottynak címezve, amelyben leírta, hogy mi történt azon az éjszakán, a börtönben és mindent, ami a szívét nyomja. Ezeken is rengeteget sírtam, sőt nevezzük inkább zokogásnak. 

Miután kiszabadult a börtönből, visszatért abban a reményben, hogy legalább láthatja kislányát, akit Scotty szülei és legjobb barátja neveltek eddig. Betér egy bárba, ahol összetalálkozik Ledgerrel és ezzel az amúgy sem egyszerű élete tovább bonyolódik. Ledgerért is nagyon fájt a szívem, szerencsétlen férfi kb. ketté szakadt érzelmileg, nem irigyeltem. Ledger vívódását nagyon át lehet érezni, meg lehet-e bocsátani egy ilyen tettet, elárulunk valakit ezzel a megbocsátással vagy egyáltalán mit tenne a másik ember? Annyi kérdést vet fel az olvasóban ezzel a történettel az írónő, hosszú ideig gondolkodhatunk rajta. Nem is tudom, hogy pontosan mit tettem volna a helyében. Ő volt az egyetlen, aki segíteni akart Kennának, minél inkább megismerte, annál jobban látta a másik oldalt és annál inkább vívódott, hogy mit tegyen. Kettejük kapcsolatának kibontakozását egyszerre volt gyönyörű és fájdalmas olvasni, fantasztikus történet. Az volt a kedvencem, amikor videókat mutatott neki, nem lepek meg senkit, ha azt mondom, hogy itt is sírtam. Szerintem maradjunk annyiban, hogy konkrétan roncs voltam olvasás közben, úgy éreztem, mintha velem történne minden, CoHo gyönyörűen tudja kifejezni az érzelmeket, számomra tényleg ez a könyve a csúcs és tuti, hogy még ezerszer el fogom olvasni. Ha megjelenik magyarul, akkor tuti magyarul is elolvasom, pedig nem szoktam ugyanazt a könyvet több nyelven is elolvasni, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy magyarul is ennyire földhöz vág-e.  

Én a magam részéről megbocsátottam Kennának és végigsírtam a történetét, imádkoztam érte, Ledgerért és Diem boldogságáért. Egy csoda az a kislány, annyira tiszta lelkű és szeretettel teli. 

Vegyétek, olvassátok, imádjátok! 

Kedves Evan Hansen - Könyvajánló

 Ma egy igazán különleges könyvet szeretnék nektek bemutatni, a Kedves Evan Hansent. Fogadjátok szeretettel! 

Először Anikó barátnőmtől hallottam a történetről és a musical zenéit is ő mutatta nekem, amit azután elkezdtem magamtól hallgatni, annyira megtetszettek. A könyv olvasására csak most kerítettem sort, de ahogy a mondás is tartja, jobb később, mint soha. Számomra így utólag derült ki, hogy a musical alapján írták a könyvet és nem fordítva történt, elég ritka az ilyen. 

A téma nagyon érdekes és egyedi, Evan Hansen egy véletlen hazugságba keveredik, amiből ahelyett, hogy kimászna, inkább még jobban belekeveri magát. Érthetetlen, hogy egy ilyen magának való, csendes fiú hogyan tud ekkora slamasztikába kerülni. Az is érthetetlen, hogy miért nem vallja be az igazságot. 

A történet elején megismerjük Evant, aki az édesanyjával él, a terapeutájától pedig azt a feladatot kapja, hogy magának címezve írjon levelet, amelyben leírja, hogy miket csinált, milyen pozitív dolgok történtek vele, egy ilyen levél okozza a vesztét, amely Connor kezébe kerül. Vagy inkább zsebébe, amelyet édesanyja talál meg és ezzel indul Evan kálváriája. Connor egy nagyon nagyon érdekes karakter számomra, egész végig azon gondolkodtam, hogy mi is vezette el addig ameddig és nem mondom, hogy teljesen megelégedtem a válasszal, maradjunk annyiban, hogy inkább meglepődtem
. Nagyon jó ötlet volt az ő szemszögét is beletenni, számomra sokkal érdekesebbé tette a történetet, hogy az ő belső gondolatait is végig tudtuk követni. Szerettem volna még többet megtudni róla, a családról és Zoeról. Evan barátai közül Jared volt a kedvencem, két annyira más karakter, de mégis jól kiegészítették egymást és imádtam az sms-eiket.

Elég sok kérdést felvet az olvasóban, megéri-e hazudni, hogy ne bántsunk meg valakit vagy azért, mert kellemetlen lenne az igazságot közölni? Mi a különbség egy apró füllentés és nagyon sok embert érintő, hatalmas hazugság között? Hol a határ a jóindulatból eredő kegyes hazugság és az igazságot rejtegető hazugság között? Evan és a barátai tényleg jól belemásztak, emaileket hamisítottak, alapítványt csináltak, de miért? Hogy Evannek ne kelljen szembenéznie az igazsággal? Nagyon elgondolkodtató volt az egész történet, ahogy említettem millió kérdést felvetett bennem és kíváncsian vártam, hogy mi lesz a kimenetele a hazudozásnak, de nem spoilerezek többet, így is többet árultam el, mint illett volna.:) 

Nem mondom, hogy ez egy könnyű történet volt, elég lassan is haladtam vele, mert mindig át kellett szellemülnöm az olvasáshoz, de megérte, különleges olvasmányként marad meg bennem ez a kissé depresszív sztori. 

Köszönöm a recenziós példányt a Könyvmolyképző Kiadónak!

A képek forrása: Pinterest

Baráth Viktória: A lótusz virága - Könyvajánló

 Sziasztok! Ma a Szabadon sorozat legújabb kötetét hoztam nektek, remélem sikerül felkeltenem az érdeklődéseteket.

Sokan tudjátok, hogy Viki a kedvenc magyar írónőim egyike, mindig csillogó szemekkel várom a könyveit és ez most sem volt másképp. A napfény földjét pár hete olvastam, úgyhogy élénken él bennem a történet és Elizabeth személyiségfejlődése, sőt mondhatjuk páli fordulatnak is. Majdnem letettem a könyvet annyira idegesített kezdetben Elizabeth, konkrétan kibírhatatlan volt a nyávogása és ignoranciája. Hálistennek kitartottam és végig követhettem a fejlődését, ami elképesztő volt. Hajlandó volt levenni a szemellenzőt és meglátni, hogy a londoni életén túl milyen nehéz helyzetben élnek egyesek, sőt inkább nagyon sokan. A rendelkezésére álló forrásokat kihasználva segített Afrikában, majd egy kisvárosban telepedett le. Nyugodt napjait Ava bolygatja fel, aki Indiába vezérli Leah, Noah és Liam társaságában, hogy India csodáit mellett bemutassák a valóságot is, ami sokszor eléggé mellbevágó. 

– A világ nem fog megváltozni – magyarázza. – Az emberek sem. A legokosabb, ha mindenki elfogadja a sorsát, és megpróbálja a legjobbat kihozni belőle.

A négyes fogatnak számos sokkoló helyzettel kell szembenézni útjuk során, a kolduló gyermekektől kezdve, az életveszélyes hajókon át mindennel szembe kell nézniük, de ahogy az előző kötetben megismertük, Elizabeth a szép oldalát is igyekszik megmutatni, hogy hogyan lehetne fejlődni és megoldást keresni a helyzetre. India csodaszép tájaira is eljutunk a könyv lapjain, megismerkedünk a buddhizmussal, szerzetesi léttel és számos más érdekességgel. 

Most a romantika nem kapott túl nagy szerepet, amit annyira nem is hiányoltam, nagyon lekötött a cselekmény, a kultúra megismerése. A szerelem helyett a lélek utazása került középpontba, mit tehetünk magunk körül ,lehetőségeinkhez mérten és fontos emlékezni arra, hogy egy életünk van.

Az írónő nem volt rest kutatómunkát végezni, hogy India minden szegletét, jót és rosszat is bemutasson nekünk. Ha szerettétek az előző részt ezt is ajánlom nektek!:)

Köszönöm a recenziós példányt a kiadónak!

Borsa Brown: Párban Nápolyban - Könyvajánló

 Sziasztok! A mai bejegyzés nem csak azért különleges, mert Olaszország a kedvenc országom, hanem azért is mert ez a 100. bejegyzés a blogon.:) De csapjunk is bele és beszéljünk a könyvről! 

Amikor megláttam a borítót és a címet, hogy Nápolyban játszódik, rögtön felkaptam a fejem, a fülszöveg pedig tovább fokozta a kíváncsiságom. A borító gyönyörű, imádom a színvilágot rajta. Ahogy említettem Olaszország a kedvenc országom, nagyon közel áll a szívemhez, Nápolyban is jártam, bár nekem annyira nem jött be, de érdekelt, hogy az írónő hogyan jeleníti meg és azt kell mondjam, hogy 10/10, tökéletesen megegyezik mindennel, amit tapasztaltam.  Nápolyban több világ kereszteződik, attól függ, hogy éppen melyik részen vagy. Az óvárosban szó szerint féltem a kis utcákban, sikátorokban, nem is akarom tudni mi csepegett a nyakba az erkélyekről, úgy kapaszkodtam a táskámba, mintha nem lenne holnap. A másik oldala pedig egy átlagos olasz város, tele boltokkal, sétálóutcákkal és pizzériákkal. Mutatok is egy-két saját képet, hogy milyenek is ezek a sikárok, ahol akár Isabella is egyedül sétálhatott.Nem túl bizalomgerjesztőek azt el kell ismerni, különösen nem sötétben.  

Isabella Amerikából érkezik Nápolyba, hogy egy gyilkosság gyanúsítottját felkutassa és börtönbe zárassa. Sajnos ez nem egy szokványos gyilkosság, hiszen Isabella unokatestvére, Mia az áldozat, akivel a DNS minták alapján az olasz maffia, Camorra tagjai végeztek, ezért is vezet az FBI ügynök útja a pizza hazájába. Szerintem kijelenthetjük, hogy Isabella megfelel a tipikus amerikai sztereotípiáknak, nem a legélesebb kés a fiókban, és még finom voltam. Azért mondjuk el mind egy imát, hogy a valóságban nem ilyen ügynököket alkalmaznak.  Ahogy említettem Isabella a Camorra nyomába ered, társa egy helyi nagyágyú nyomozó, a Camorra mondhatni szakértője, Matteo Mazzola lesz, aki kezdetben szkeptikus a nővel szemben. Mondjuk szerintem mindenki az lenne, miután egy FBI ügynök tűsarkúban és kiskosztümben libben be egy gyilkosság helyszínére... Szóval kettejük kapcsolata kissé viharosan indul, Isabella az ismeretek hiányában nem fogja fel a maffia működését és az egész szituáció veszélyeit, Matteo pedig próbálja megakadályozni, hogy valamilyen orbitális hülyeséget csináljon.  Matteo nekem nagyon szimpatikus volt, igazi olasz férfi, reggeli útközben a pékségben egy jó espressoval, ebédre pizza, csakis margherita, nem mindenféle kukoricás, gombás kreálmány. (Egyébként ha Nápolyban jártok tényleg javaslom, hogy legalább egyszer egyetek egy margheritát, hihetetlenül finom és sokkal másabb, mint amit nálunk árulnak margheritaként. Csatolok is róla egy képet.) Számomra teljesen érthető volt a kiakadása, amikor Isabella mindenfélével megrakott pizzát akart enni Nápolyban. 

Matteo vitte a hátán a sztorit számomra, az ő hátteréről szívesen olvastam volna még, hiszen ő ebben a környezetben nőtt fel és innen tört ki, valószínűleg azért is olyan sikeres, mert meg vannak a kapcsolatai. Szerintem egy nagyon érdekes karakter, sokkal érdekesebb, mint Isabella, aki hihetetlenül önfejű és ajtóstul ront a házba, ami csak rosszhoz vezethet. Nem szeretek női főszereplőket lehúzni, de FBI ügynökként lehetett volna több esze is. De tényleg Matteo miatt akár még egyszer is elolvasnám, főleg ha még többet meg tudhatunk róla. 

Két különböző világ került szembe egymással Matteo és Isabella személyeként, az olasz életstílus, amiről mindenki tudja, hogy kiabálós, hangos, de nagyon szerethető, és az amerikai sokkal ridegebb, énközpontúbb világ, de a végére sikerrel vették a kultúrális különbségeket és együtt tudtak dolgozni. 

A kémia bőven megvolt a szereplőink között, úgyhogy tényleg minden adott egy tökéletes nyári kikapcsolódáshoz, bár a kettejük közötti szikrák, akár télen is megmelengetik a légkört. 

Olaszország, dolce vita, pizza, olasz férfiak, kis maffia és tadamm: Nápoly

Néhány extra kép, ha valakit érdekel:

Még egy kis sikátor

Akadnak azért szép helyek is:)