Sziasztok! A mai bejegyzésben Holly Jackson könyvéről lesz szó, nagyon köszönöm a Kolibri kiadónak a recenziós példányt!
Fülszöveg:
Tizenhat évvel ezelőtt az édesanyja, Rachel Price különös körülmények közt eltűnt, halottnak hiszi mindenki.
Ám amikor a Price család beleegyezik, hogy dokumentumfilm készüljön a megoldatlan esetről, megtörténik az elképzelhetetlen: Rachel Price hirtelen visszatér, és egy furcsa történettel áll elő. Bel biztos benne, hogy az anyja hazudik. De ha igaza van, akkor hol volt Rachel egész idő alatt? Miközben a kamerák még forognak, Bel nyomozni kezd: miért tért vissza Rachel Price? És miért érzi úgy, hogy veszélyt jelent az egész családjára?
Véleményem:
Holly Jackson könyvei nem ismeretlenek számomra, A jó kislányok kézikönyvét még sok évvel ezelőtt olvastam angolul és nagyon szerettem. Az első krimik között volt, amit olvastam és szerettem. Amikor először olvastam a Rachel Price visszatérése fülszövegét rögtön megfogott és alig vártam a magyar megjelenést. Maga a kiadás igazán szépre sikerült azt kell mondjam, az élfestés feldobja a könyvet.:)
A történetünk címadója Rachel Price 16 éve eltűnt az autójából, a kislányát Belt pedig az autóban találták meg, ezután kis ideig az apja testvére nevelte, majd az apja. Nagyon összetartóak voltak, számíthattak egymásra. Egy ajánlás hatására beleegyeznek, hogy Rachelről dokumentumfilmet készítsenek, el is kezdődik a forgatás. A film címe természetesen Rachel Price eltűnése. Ám egy szép napon Rachel előkerült és ezzel felforgatott lényegében mindent.
A történet nekem kicsit lassú volt, az első felében nehezen pörögtek az oldalak és nem is tudtam megkedvelni a szereplőket. Bel nem volt egy túl szerethető karakter, voltak jó pillanatai, de sokszor meggondolatlan volt és hirtelen cselekedett. Nyilván ez egy young adult kötet és Bel is nagyon fiatal, de mégis néhol irritált. Közben meg értettem is, hiszen ha belegondolunk nagyon fiatal volt, amikor eltűnt az anyja és az apja nevelte. 16 év után nehéz kialakítani egy bizalmi kapcsolatot egy szülővel, ráadásul ez a 16-18 éves kor amúgy is egy nehéz időszak, a felnőtté válás és egyéb nagy változások miatt, hát még ha az eltűntnek hitt anyja előkerül. Úgyhogy Bel borzasztóan nehéz helyzetbe került, ami egyre csak fokozódott.
Maga a nyomozás része az tetszett, de sokkal pörgősebb és izgalmasabb lehetett volna, ha mondjuk 100 oldallal rövidebb a könyv. Az írónő viszont ismét remekül csavarta a szálakat és hiába tudtam, hogy lesz valami váratlan a sztoriban, mégis meglepődtem. A legizgalmasabb része az utolsó 100 oldal volt, azt nagyon élveztem. Viszont kitartok amellett, ha kicsit kevesebb az üresjárat akkor egy feszesebb tempójú történetet kaptunk volna és jobban beszippantott volna a feszültség.
A történet amúgy remekül felhívja a figyelmet arra, hogy sokszor az árul el minket a legjobban, akitől nem várnánk és onnan jöhet a segítő kéz, ahonnan nem is számítanánk rá.
Összességében nekem tetszett és mindig izgatottan várom az újabb Holly Jackson könyveket. Az Öt túlélő is itt vár a polcon is alig várom, hogy sorra tudjam keríteni. :)
Olvastátok? Írjátok meg, hogy ti mit gondoltok róla! :)