Miért lett Fredrik Backman a kedvenc íróim egyike?

Sziasztok! A mai bejegyzésem nem egy konkrét könyvről fog szólni, hanem Backman munkásságáról és az általam eddig elolvasott könyveiről írnék egy kicsit. 

Először pár évvel ezelőtt a könyvesboltban jött velem szembe a Mi vagyunk a medvék cím könyve, elolvastam a fülszöveget és azonnal tudtam, hogy egyszer el kell olvasnom, de egészen a tavalyi nyárig várnia kellett a sorára. Nem tudom miért vártam ennyit, mert egyszerűen imádtam. Annyira lenyűgöző az írásmódja, oda vagy vissza vagyok azért, ahogy lazán teljesen hülyére vesz, én képzelek valamit és a végén kiderül, hogy teljesen vakon voltam. Összezavar, elgondolkodtat és minden mondatnak jelentése van, lehet, hogy az utolsó oldalig kell várni arra, hogy megértsd. Tényleg nehéz szavakkal kifejezni, hogy mennyire egyedülálló az írása. Apránként csepegteti az információkat, szépen lassan áll össze a kis darabokból a teljes kép. Néha kicsit olyan a stílusa mintha akkor találná ki, hogy merre vigye a történetet. Minden egyes karakter, akit megalkotott különleges, sőt kissé különcnek is nevezném, de mindegyiküket olyan gyönyörűen formálja meg, öröm olvasni, ahogy ír az emberekről. Amint elolvastam a Mi vagyunk a medvéket rögtön meg is rendeltem 5 további könyvét, az egyiket már elolvastam és egy harmadikat jelenleg olvasok. Ha egyetlen írót kellene választanom, akivel leülök egy kávéra, akkor az biztos, hogy őt választanám, nagyon érdekes, csupaszív embernek tűnik, akinek minden egyes szavát szájtátva hallgatom (olvasom)Most egy kicsit írnék magukról a könyvekről is, amelyet olvastam. Kezdjük a Mi vagyunk a medvék cíművel. 

Már említettem, hogy hogyan is került a kezeim közé a könyv, így azt már nem  fejtegetném. Björnstad városban járunk, ahol minden a hokiról szól és mindenki a hokiért él. De a történet mégsem a hokiról szól, vagyis ez így nem teljes, mert arról is, de rengeteg emberi érzelmet felvonultat a történetben Backman. Nehéz spoilerek nélkül írni a könyveiről, de a Mi vagyunk a medvék egy olyan történet, ami sokáig veled marad, elgondolkodtat és egyszerűen nem hagy nyugodni. Itt is teljesen félrevezetett és amikor kiderül az igazság konkrétan felordítottam, hogy ezt nem hiszem el. Itt szerettem bele Backman stílusába. Nagyon nehéz témákat hoz fel, talán kicsit túlzásba is viszi. 

A másik könyv, amit olvastam az a Hétköznapi szorongások. A borítót látva elcsodálkoztam én is, hogy vajon milyen történetet fogok kapni, de tényleg minden elvárásomat felülmúlta. A Hétköznapi szorongások mindannyiunkról szól, akik próbáljuk nap, mint nap sikerrel venni az elénk gördített akadályok, ezek hol kisebbek, hol nagyobbak. Ugyan idegenek vagyunk egymás számára, de sosem tudjuk, hogy milyen hatással vagyunk a másikra egy mosollyal vagy kedves szóval pl. reggel a metrón. Lehet, hogy ezzel dobjuk fel az adott személy napját, vagy akár még nagyobb hatással is lehetünk. Nem tudhatjuk, hogy mi zajlik a másik emberben. A történetre visszatérve, egy félresikerült bankrablásba cseppenünk, a tettes elmenekül és éppen egy lakásbemutatóra ront be, így a történet hamar túszdrámává alakul, vagyis mégsem, de ne szaladjunk ennyire előre. Számos különböző hátterű szereplőt ismerhetünk meg, akiknek a történetét szépen lassan tárja fel előttünk Backman és újra bebizonyítja, hogy mennyire össze tudja fonni a szálakat és nagyon komplex történetet kapunk. Különböző sorsok, de összeköti őket a lakás, melynek erkélye arra a bizonyos hídra néz. Bátran ajánlom mindenkinek, ha lehetne mindenkihez bekopognék és vinnék neki egy példánnyal, annyira szerettem. 

Jennifer Mathieu: Moxie, avagy a vagány csajok visszavágnak - Könyvajánló

Sziasztok! A mai bejegyzésben egy igazi feminista könyvről, a Moxieról hoztam el a véleményem. 

A recenziós példányt nagyon köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak!

Mielőtt belecsapnánk a lecsóba, beszéljünk egy kicsit magáról a témáról. Mi is az a feminizmus?

"A feminizmus olyan politikai eszmerendszer és a hozzá kapcsolódó emberi jogi mozgalmak gyűjtőfogalma, melynek közös célja a nemek közti egyenjogúság politikai, gazdasági, személyes és társadalmi szintű megvalósítása. A feminizmus – számos irányzatának köszönhetően – rendkívül sokrétű, és az élet szinte minden területén érezteti a hatását. Egyes mozgalmak kifejezetten a nők gazdasági helyzetével foglalkoznak, mások a fizikai biztonságára helyezik a hangsúlyt, legyen szó akár a családon belüli, akár a munkahelyi erőszakról, vagy épp a prostitúcióról. Akadnak olyanok, akik az egészségügyre specializálódnak, vagy épp a törvények és a jog oldaláról közelítik meg a kérdést. A különböző irányzatokat a közös alapaxióma tartja össze, miszerint: „A nőket, mint társadalmi csoportot, számtalan hátrányos megkülönböztetés és erőszak éri pusztán azért, mert nők.” A feminizmus célja tehát az, hogy a nők számára is biztosítsa azokat az emberi jogokat és lehetőségeket, amelyek egy férfit megilletnek." 

 

Sajnos a mai napig sokan összekeverik a feminizmus céljait, a férfigyűlölettel vagy éppen a férfiak elnyomásával, pedig itt egyenjogúságról van szó. Ahogy feljebb is írja a szöveg, amit idéztem, a nőket még a mai napig, a 21. században is számos hátrány éri, csak azért mert nők. Számomra talán az egyik legzavaróbb kifejezés a gyengébbik nem. Mitől gyengébb? Valaki találjon ki rá valami érvet, de inkább felejtsük is el. Számomra is nagyon fontos a két nem közötti egyenlőség, ne kezeljünk senkit máshogyan csak azért mert férfi vagy nő. 

Egyébként a feminizmusnak szintén több hulláma volt, de határozottan az egyik legfontosabb töréspont Virginia Woolf nevéhez fűződik. 1938-ban jelent meg Három adomány című esszéje, melyben rendkívül ironikus hangnemben bírálja az akkori társadalmat. Mindenképp szeretném elolvasni, illetve további műveivel is megismerkedni. 

A kis kitérőt remélem nem bánjátok, gondoltam megérdemli a téma, hogy egy icipicit boncolgassuk a bejegyzés elején.

A könyvről:

A fülszöveget még a megjelenéskor elolvastam, fel is keltette az érdeklődésem, de az utolsó lökést Anikó adta, hogy elolvassam és milyen jól tettem, hogy elfogadtam az ajánlást, mert az egyik kedvenc könyvemmé lépett elő. Moly alapján nem úgy tűnhet, de nagyon gyorsan tudtam haladni, miután belelendültem az olvasásba, teljesen kikapcsolt Vivian és a moxiek története. 

Vivian megelégeli az iskolájában jelen levő szexizmust és egyenlőtlen bánásmódot a lányok és a fiúk között, akiknek mindent elnéznek. Édesanyja után ő is fellép ez ellen és elkezd zine-okat készíteni, amelyekben kifejti a véleményét az iskolában fellépő különböző szituációkról és olyan akciókat tervez, mellyel össze tudja hozni azokat, akiknek szintén elegük van ebből a helyzetből. Szerintem nagyon feldobták ezek az illusztrációk a könyvet, bár én több zine-t is szívesen láttam volna, de nem panaszkodok. 

Számomra nagyon megdöbbentő volt, hogy a fiúk mit csinálnak abban az iskolában. A "nők a konyhába valók" című előadás sajnos nagyon ismerős, így az nem lepett meg, de a villámtapi. Na attól kinyílt a bicska a zsebemben, a legundorítóbb dolog a világon úgy hozzáérni bárkihez, hogy nem adott rá engedélyt, plána bizonyos helyeken. Mélységesen felháborító és elítélendő szerintem. Egyszerűen fel sem tudom fogni, hogy mi ebben a jó vagy poénos, és hogyan hagyhatják szó nélkül egy iskolában, ahol talán illene megtanítani a diákoknak, hogy ez nagyon nem oké, ha már otthon nem sikerült. Már a beszólogatás is sok, de ez...összeszorult a gyomrom is. 

A szexuális zaklatás mellett megjelenik a rasszizmus is, úgyhogy egy nagyon aktuális regényről beszélünk, amelyet minden fiatal lánynak a kezébe adnék, hogy olvassa el. Minden iskolába elkelne egy moxie csapat, aki helyrerázza a dolgokat, mert biztos vagyok abban, hogy minden iskolában megjelennek ezek a problémák. Illetve így a lányok is tudnák, hogy nincsenek egyedül és könnyebben fel tudnak szólalni. Sajnos szerintem kevés olyan lány/nő van, akit ne ért volna valamilyen formában atrocitás és ez borzasztó. 

Visszatérve a szereplőkre, Vivian és a többi lány karaktere is szimpatikus volt. Vivian egy csendes, visszafogott lány, de mégis képes volt ezt a mozgalmat elindítani, ami ezután halad a maga útján és egyre több lány becsatlakozott a maga ötletével, egyre többükhöz eljutott, szerintem majdnem minden lány részesévé vált a moxieknak. Vivian mellett még kiemelném Claudiát és Emmat, akik az elején még nem szkeptikusak voltak, de miután megértették és rájöttek, hogy őket is mennyit atrocitás érte becsatlakoztak. 

Nagyon fontos történet, amelynek nagyon egyszerű a nyelvezete, nem bonyolult egyáltalán és gyorsan lehet vele haladni. Mindenkinek ajánlom, különösen fiatal lányoknak, hogy tudják nincsenek egyedül és esetleg összefogva változást tudjanak elérni. De tényleg bárki elolvashatja, csak előnye származhat belőle. Az iskolákban is szerintem rendkívül hasznos lenne átbeszélni egy ilyen történetet. 

Jennifer L. Armentrout: The Power - A hatalom - Könyvajánló

Sziasztok! A mai bejegyzésemben a Titan sorozat 2. részéről írnék nektek. Spoileres lehet az első részre nézve, úgyhogy ha még nem olvastátok azt, akkor inkább ne olvassatok tovább. 

Fülszöveg:  

A Szövetségi Egyetem harctérré változott: összecsapnak a tisztavérűek és a félvérek, akik követelik a saját végzetük feletti uralom jogát. A sors azonban más terveket tartogat. Tetőfokára hág az erőszak, és elkerülhetetlennek tűnik a fajok közti háború – éppen a legrosszabbkor. Hüperiónt ugyan legyőzték, de Josie és Seth is tudja, hogy csak haladékot nyertek. Sethnek fel kell készítenie Josie-t a harcra, akinek uralnia kell új képességeit, és meg kell találniuk a többi félistent is, mielőtt a titánok rájuk bukkannának.

Az istenek azonban még náluk is nagyobb fenyegetéstől tartanak. 

Egy csordányi kiéhezett titánnál csak egy fékevesztett apollüón veszélyesebb. A Josie-ban rejlő aether erősen vonzza Sethet. Mikor a vágy és a szerelem utat ad a hatalomnak, tudja, hogy Josie közelsége nemcsak a lányra, hanem mindenkire nézve veszélyes, de Josie elengedéséhez olyan önzetlenségre van szükség, ami nem Seth stílusa. A múlt ösvénye a jövő útjává válik. A titánveszély pusztító következményekkel jár, és a hatalom sötét csábítása ismét befonja Sethet. Josie ezúttal talán nem tudja őt visszatartani.

A könyvről: 

Bevallom ez a rész most nem a legjobbkor talált meg, össze-vissza tudtam vele haladni, pedig ez a kötet nagyon izgalmas volt, különösen az utolsó 50 oldal, aminek olvasása közben le sem tettem a könyvet. A cselekmény már jóval részletesebb, mélyebbre evezünk az egész mitológiában, de az izgalmak különösen a történet második felében jelennek meg. Előtte főleg Seth és Josie kapcsolatáról szól a történet, egyre jobban megismerjük őket, Sethről is több mindent csepegtet az írónő. Kicsit átment szenvedősben ez a kapcsolat, hol veled akarok lenni, hol nem, hol ez volt a baj, hol minden rendben volt. Valószínűleg ezért csúszott ennyire nyögvenyelősen az eleje. Nem véletlenül szeretem jobban az írónő fantasy műveit.:D 

Visszatérve az elejére, tök jó volt belelátni Josie képzésébe, ahogy fejlődik és megismeri a képességeit, illetve hogyan változik a kapcsolata a többiekkel. Solos, Luke, Deacon a kedvenceim lettek, nagyon jó karakterek voltak, mindegyikük hozzáadott az élményhez.  Jöttek új szereplők is, Herki szerintem nagyon vicces volt, bár néha lecsaptam volna.

Ahogy említettem már, az események igazán a könyv felénél kezdtek beindulni, na de ott nagyon. Itt végre visszajött az, hogy miért is szeretem ennyire Armentrout könyveit  és az általa épített világokat. Jöttek új szereplők, új titkok derültek ki, fény derült számos dologra, amiket eddig csak kérdőjelek öveztek. Nem akarok spoilerezni egyáltalán, úgyhogy emiatt nem írok semmi specifikus dolgot.

A vége viszont teljesen kikészített, nem számítottam arra, hogy ilyen brutál lezárást kapunk, mert ez az volt. Kíváncsi vagyok a folytatásra, mert sok elvarratlan szál maradt, aminek nagyon érdekel a lezárása, úgyhogy biztosan lesznek még itt izgalmak bőven.

Összességében azt tudom mondani, hogy nem volt ez rossz, biztosan el fogom olvasni a következő részt, de továbbra sem ez lesz a kedvenc JLA sorozatom. Kicsit többet is ki lehetne hozni az egészből én azt mondanám, viszont abszolút nem bántam meg az olvasását, 4,5 csillagot bőven adnék rá, de az a fél csillag, ami hiányzik azt pont az, ami a többi sorozatát annyira különlegessé és számomra egyedivé teszi.