Tapodi Brigitta: A hajtű - Könyvajánló

Sziasztok! Először is szeretném megköszönni a lehetőséget és a recenziós példányt az írónőnek!

Fülszöveg: 

Mire ​képes egy nő, hogy gyermeke legyen? Hol van az a határ, amit kiegyensúlyozott lelkiállapotában nem lépne át? Az élet örök körforgását szimbolizáló hajtű hosszú évtizedek óta a Stark nemzedék asszonyainak kontyát díszíti. A hajtű és az asszonyok útját áldás és megpróbáltatások sora kíséri.”

1944: A németek megszállják Magyarországot. Stark Nóra szülésznő, német katonákat köteles elszállásolni balatoni házukban. A férje Richárd, és gyermekkori barátja, Levente a fronton harcolnak. Az asszony ápolónőként dolgozik a kastélyból lett német hadikórházban. A náluk lakó német őrnagy és a háborús helyzet váratlan eseményeket indít útjára. A maga módján mindenki a túléléséért küzd a háború forgatagában. 

2005: Stark Emma, a fiatal festőművész, festményeinek kiállítási megnyitójára utazik haza Keszthelyre. A kiállításon a nagymamája idős, restaurátor barátjával, a nyári borünnepen pedig régi szerelmével, Erikkel találkozik. A férfi megvásárolta a hajdanvolt balatonszentgyörgyi kastélyt, és most majorrá alakítja át. Emma és Erik találkozása elfeledettnek hitt érzelmeket hoz felszínre, és közben a múlt és a jelen sorsszálai összefonódnak egymással…

Nagyon kellemesen csalódtam a történetben, nem vártam, hogy ennyire le fog kötni és ilyen jó lesz. Alapjáraton nem feltétlenül vagyok oda a több idősíkon játszódó történetekért, de A hajtű hangulata és szépsége magával ragadott. 

A történet középpontjában Christoph von Vogel által készített festmény, A hajtű áll amelynek a hollétét nem tudják. A mű két síkon játszódik, az 1944-45-ös években a II. világháború alatt és 2004-5-6-os években szinte napjainkban. Már az első oldalakon feltűnt, hogy ez a könyv szép. Furán hangozhat, de az írásmód, a jelzőkkel tarkított mondatok egyszerűen széppé varázsolják és nemcsak a történet, de a lírai írásmód is magába szippantja az embert. 

A múltbeli történések főszereplője Stark Nóra, szülésznő, aki kénytelen német katonáknak segíteni és szállást adni, miután a férje Stark Richárd a frontra ment. Így találkozott Christoph von Vogel katonával és innen indult kettejük viharos kapcsolata. Mindketten próbálnak segíteni tudásunknak megfelelően és hamar kiderül, hogy Vogel nem mindenben ért egyet a Führerrel, így Nóra bajtársává szegődve segít a lengyelek bújtatásában és mentésében. Nórának szülésznőként rengeteg dolga akad, de jómaga is nemrég vált anyává, lányát, Borit otthon kellett hagynia az anyósával, míg másik gyermekét szüléskor elvesztette, ez pedig olyan törést okozott a lelkén, amelyet soha nem tudott kiheverni. Vogel szimpatikus alak volt a szememben, a háború forgatagában is képes volt emberként gondolkodni és többé-kevésbé racionális döntéseket hozni. Mindannyian el tudjuk képzelni, hogy háborús körülmények között, szükség idején az emberek teljesen mellőzik a logikát és a racionalitást, csak a saját és családjuk túlélése lebeg a szemük előtt, bár ezt most is tapasztalhatjuk… De ne menjünk át negatív hangvételbe, akkor is túlélték… Szóval Vogel és Nóra is a túlélésért küzdött, közben a saját démonaikkal is meg kellett vívniuk maguk harcait… de vajon ki került ki győztesen? Mi lett a német katona és a magyar szülésznő történetének a vége? És vajon mi lett a Vogel által készített festménnyel, A hajtűvel? 

Ezekre a kérdésekre a jelenben Nóra unokája, Stark Emma keresi a választ, aki festőművész, grafikus. Egy kiállítása miatt Keszthelyre kényszerül látogatni, itt találkozik újra régi szerelmével, Erikkel, ez a találkozás pedig a múltra nézve is sorsfordító. Emma alapvetően Weimarban dolgozik egy kiadónál, egy szép napon Felix von Vogel keresi fel, miszerint Christoph végrendelete szerint őt illeti A hajtű. Amikor átadásra kerül a kép derül ki, hogy egy igazinak tűnő másolatról van szó, de az igazi festmény kilétét Christophon kívül senki sem tudta. Ezután kezdődik a nagy kutatás a múltban, hogy felfedjék Christoph és Nóra történetét, míg a jelenben Erik és Emma kapcsolatának alakulását figyelhetjük meg ezzel párhuzamosan. Hol ért véget Christoph és Nóra kapcsolata? És Erik és Emma története? Olvassátok el ti is, én többet nem mondhatok!:)

Minden találkozás, minden ember hatással van ránk. Akár pozitívan, akár negatívan, de mindenképpen hatással vannak ránk ezek a találkozások. Én azt gondolom, hogy minden ember okkal kerül az életünkbe, hosszabb, rövidebb időre, vagy azért, hogy tanítson nekünk valamit, magunkról, az életről, az emberekről vagy azért, hogy mi tanítsunk neki valamit, de mindennek oka van. Lehet, hogy valaki, akit pár hete ismert sokkal több dolgot megmozgat és sokkal több érzelmet vált ki belőled, mint az, akit hosszú ideje ismersz. El kell fogadni, hogy nem mindenki azért jön az életünkbe, hogy ott is maradjon, sokaknak csak egy állomás vagyunk, amint megjött a busz, ami elviszi őket a következő helyre tovább is állnak, mintha mi sem történt volna, bennünk mégis rengeteg dolog változik. 

A legjobban az tetszett, hogy olyan valóságosan és hihetően ábrázolta a környezetet, hogy ha becsuktam a szemem simán oda tudtam képzelni magam és ezáltal mind a múlt, mind a jelen történései lekötötték figyelmem és érdekelt, hogy hogyan alakul a két nő története. Ugyan voltak olyan részletek, amelyek nem feltétlenül voltak lényegesek a történet szempontjából, de összességében jól követhető, nagyon szép és érdekes történetet kaptunk. Ha valaki kedveli az igényesen megírt, erős női karaktereket felvonultató, több szálon futó cselekményű könyveket, akkor nagyon ajánlom!