2024. szeptember 25., szerda

Vivian Conroy: Rejtély Provence-ban

Ugyan a nyárnak és a nyaralásoknak lassan vége, de Vivian Conroy legújabb regényével még elkalandozhatunk Provence mesés tájaira. Tartsatok Miss Atalanta Ashford és a Blogturné bloggereivel és játsszatok a könyvért, amit a kiadónak köszönhetően egy szerencsés olvasónk megnyerhet a blogturné végén!


Fülszöveg: 

Egy buja francia birtok, egy esküvő és egy rejtélyes haláleset. A harmincas évek csillogását idéző detektívtörténetben a tanárnőként dolgozó Miss Atalanta Ashford egy csapásra bekerül az előkelő társaságba, amikor megörökli nagyapja tekintélyes vagyonát. Ám a villákkal, partikkal és autókkal együtt jár a nagyapáról unokára szálló, szokatlan foglalatosság is: diszkrét nyomozómunka Európa elitjének.

Atalanta egy szempillantás alatt megkapja élete első megbízását, amely Provence szépséges levendulamezőire, egy grófi esküvőre vezeti. Miközben az amatőr nyomozónő egy múltbéli haláleset nyomába ered, újabb holttest kerül elő, és az események váratlan fordulatot vesznek. Az idő fogy, Atalantának pedig az ügy végére kell járnia, mielőtt a kétségek közt vergődő menyasszony kimondja a mindent eldöntő igent…

Rendeld meg ITT.



Véleményem:

Ugyan a nyárnak már tényleg vége, de Atalanta kisasszony társaságában jó volt egy kicsit visszatérni és eljutni Provence szépséges tájaira, méghozzá az 1930-as évekbe. Atalanta tanárként dolgozik, szüleit elveszítette és miután végre törlesztette apja összes adósságát van lehetősége saját magával is foglalkozni és félretenni. Sőt egy kisebb kiruccanásra készült, amíg nem kapott egy váratlan levelet. A levél pedig teljesen felforgatta eddigi életét, hiszen nagyapja, akivel egyszer találkozott ráhagyta a vállalkozását. Másnap Párizsba is indult, hogy átvegye a nagyapja helyét. Nem is tudom mi lenne a legjobb megnevezés, de maradjunk a nyomozóban. Atalanta első megbízása Bellevue-be kalauzolja, a megbízója pedig nem más, mint Eugénie, a gróf menyasszonya. Eugénie nincs teljesen meggyőződve, hogy a gróf előző felesége balesetben hunyt el, úgyhogy Atalanta ennek a rejtélynek a nyomába ered.

Nagyon tetszett a könyv stílusa, olvasmányos és könnyed hangvételű volt a nyomozás ellenére is. Vitt magával a történet és ha nem vigyáz az ember, akkor ezt a 300 oldalt nagyon hamar kivégzi. Nagyon divatba jöttek ezek a könnyed kis krimik, ha valaki mondjuk megunta a sok romantikus könyvet, de könnyed kikapcsolódást keres, akkor ez tökéletes lehet. Igazából kimondottan rosszat nem tudok mondani a regényről, azon kívül, hogy egy kicsit túl idilli volt. Egy nő, akinek kb semmi pénze hirtelen nagy pénzre tesz szert és nyomozónak áll, amihez eddig semmi köze nem volt és fogalma sincs az egész folyamatról. Azért ez nem csak abból áll, hogy az ember feltesz 1-2 kérdést. Lightos krimi ide vagy oda azért kicsit valósághűbb lehetett volna, hiszen Atalanta azért nem volt a legjobb nyomozó.

A karakterek nem nőttek teljesen hozzám, elég sok volt belőlük és néha már nem tudtam, hogy ki kivel van és kicsoda. Atalantával igazából semmi bajom nem volt, próbálkozott az ölébe esett feladatot megoldani, de annyira nem ismertük meg. Eugénie és Yvette viszont szörnyen idegesítőek voltak.

Összességében tényleg egy könnyed, olvasmányos történet, amely teljesen lefoglalt, amikor olvastam, de azon kívül nem lopta be magát a szívembe, nem gondolkodtam rajta, amikor nem olvastam, úgyhogy igazából semmi extra. A következő könyvnek szerintem adok majd esélyt, mert Santorini lesz a helyszín, de igazából az összes következő helyszín nagyon csábító.:) Na meg majdnem kihagytam a borítót, elképesztően hangulatos és imádom, hogy egyszerre hozza a tökéletes nyári hangulatot és kicsit sejtelmes is.



NYEREMÉNYJÁTÉK:

A mostani játékunkban nyomozásra hívunk titeket, néhány könyvekben is híres nyomozót keresünk, a leírás alapján nektek kell kitalálni, hogy kiről van szó! 

(Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.)


A feladvány:

A krimi koronázatlan királynőjének műveiben találkozhatunk vele, könyvekben és a TV-ben is egyaránt. Alacsony termetű, rendkívül díszes és ápolt bajuszú, macskazöld szemű férfi, akinek az öltözete mindig kényesen elegáns. Szeret színpadiasan és titokzatosan viselkedni, amivel néha kétségbeesésbe kergeti barátját, Hastings kapitányt, illetve a Scotland Yard nyomozóját, Japp felügyelőt.


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

09.25. This is my (book) universe

09.27. Kitablar

09.29. Betonka szerint a világ

10.01. Könyv és más


2024. szeptember 23., hétfő

Sarina Bowen-Lauren Blakely: The Best Men - A legjobb pasik - Könyvajánló és nyereményjáték

Mi történik, ha két egymást nehezen elviselő embert, aki titokban vágynak egymásra elküldöd Miamiba, hogy egy esküvő előkészületeit intézzék? Mark, a pókerarcú bankárforma és Asher, a laza exfocista között hamar leomlanak a falak a pirinyó vendégházban…

Tartsatok bloggereinkkel ezen a humoros és szexis blogturnén, és ne felejtsetek el játszani se! A turné végén a Könyvmolyképző Kiadónak hála egy szerencsés olvasónk megnyeri a regényt!


 Fülszöveg: 

Hogy ​lehet ezt megúszni?

Mentségemre szóljon, magamra maradtam egy üveg skót whiskyvel és a húgom iránti örök védelmező ösztönömmel.

Igaz, ez arra nem mentség, hogy bárkit részeg SMS-ekkel bombázzak arról, miért fatális hiba a hirtelen kötendő házassága.

Bárcsak a húgom lett volna az egyetlen, akihez eljut a kirohanásom! De nem… Véletlenül nemcsak neki, de a vőlegénynek és az ő szuperdögös szárnysegédjének is elküldtem az üzeneteket.

Akit ráadásul konkrétan „szuperdögös szárnysegédnek” neveztem, úgyhogy legszívesebben elsüllyednék. Helyette esküvőt kell szerveznem ezzel a bizonyos szívtipróval, miközben egy pirinyó vendégházon osztozunk a fülledt Miamiban.

Három forró nap ezzel az öntelt, elbűvölő exsportolóval, aki imád cukkolni? Hát hajrá! Ezt a játékot ketten is játszhatjuk…

Mígnem Asher emeli a tétet egy elképesztően vadító javaslattal. Egy kötöttségektől mentes kaland, ami után én visszatérhetek a facér egyedülálló apukák világába, ő pedig a maga pezsgő életéhez New Yorkban.

Részemről rendben.

De minél több éjszakát töltök a tanútársammal, annál mohóbban vágyom arra, hogy nappal is az enyém legyen…

Éld át Mark és Asher szerelmének a történetét!



Ez a történet most olyan érzés volt, mint a kedvenc kajámat elfogyasztani egy napsütötte napon a szeretteimmel. Egy szóval zseniális. Pedig nem volt egy világmegváltó történet, nem egy fantasy különleges világgal és lényekkel, szimplán egy szórakoztató MM romantikus. Sarina Bowentől már olvastam, így tudtam, hogy benne nem fogok csalódni, Lauren Blakely tollából még nem olvastam.

Az egyik főszereplőnk Mark, aki biszexuális és a húga, Hannah esküvőjére készül, a másik pedig Asher, aki homoszexuális és a vőlegény, Flip legjobb barátja. Egymásnak teljes ellentétei, nem is különbözhetnének jobban. Asher korábbi sztárfocista, most pedig fotósként dolgozik, vidám, nyitott személyiség, akinek tényleg az ellentéte a visszafogott, tőzsdén dolgozó kereskedő, na meg táblázatfüggő Mark. Az elején nem is jönnek ki túl jól, sőt még visszafogott voltam. Az elejétől nagyon sokat nevettem kettejük szóváltásain és beszólásain. Teljesen feldobott olvasás közben, tökéletesen ki tudtam kapcsolni és csak erre figyelni.

A két főszereplőnket az ifjú pár rákényszeríti, hogy utazzanak Miamiba pár nappal előttük, hogy beszéljenek a DJ-vel stb., úgyhogy útnak is indulnak, nem túl nagy lelkesedéssel. Ám a floridai hőség teljesen megváltoztatja a kettejük közti levegőt is és hamar felforrósodik a hangulat, amikor Asher rájön, hogy Mark is nyitott a közeledéseire. Szerettem a párosukat, mert kölcsönösen pozitív hatással voltak egymásra és bemutatták, hogy ilyen egy jó kapcsolat, ami mindkét félnek ad valamit és mindketten fejlődnek. Mark sokkal spontánabb, nyitottabb és kalandvágyóbb lett Asher mellett, amit sokáig valószínűleg a félelmei miatt rejtett el. Asher pedig megfontoltabb, nyugodtabb lett és végre elhitte, hogy neki is jár a szeretet és egy jó kapcsolat, hiába hitette el vele az exe, hogy nem. Nagyon jó volt olvasni, hogy a Miamiban töltött pár nap alatt milyen utat jártak be, majd az utána lévő időszakról is.

Azért volt egy kis bonyodalom is a kapcsolatukban, amikor mindketten engedték, hogy a bizonytalanság és a félelem megakadályozza a boldogságuk beteljesülését, de az idő és egy baráti lökés segített neki felismerni, hogy együtt kell lenniük.

Összességében tőlem 5 csillagot kap, mert sokat nevettem és remek kikapcsolódást nyújtott a két férfi kapcsolatának alakulását végigkövetni, úgyhogy aki szereti a MM románcokat, szeret nevetni és nem bánja a sok erotikus jelenetet az ne hagyja ki ezt a történetet!



Nyereményjáték:

Főszereplőink egyike biszexuális, míg a másik homoszexuális, és mi hozzájuk hasonló felállású PÁROSOK neveit keressük! Minden állomáson találtok egy kis segítséget, hogy az adott állomáson kikre gondoltunk, a helyes megoldást (a páros két tagjának a nevét) a rafflecopter megfelelő rubrikájába várjuk!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)









a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

09/17 - Hagyjatok! Olvasok!

09/19 - Spirit Bliss Sárga könyves út (extra)

09/21 - Spirit Bliss Sárga könyves út

09/23 - This is my (book) universe.


2024. szeptember 20., péntek

Meg Shaffer: The Wishing Game- Kívánságok játéka - Könyvajánló és nyereményjáték

 Mi volt az, amiért gyermekként igazán rajongtál? Főszereplőnk, Lucy Hart számára ez az Órák szigete gyerekkönyvsorozat. A csaknem hatvan kötetből álló széria Jack Masterson tollának szüleménye, aki jelenleg is egy szigeten él, visszavonultan. Mindenki meglepetésére azonban újra elkezdett alkotni, új regényének egyetlen példányáért pedig nagyszabású versenyt hirdetett.

A varázslatos, bájos történet hazánkban a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában kápráztatja el az olvasókat. Ha kíváncsi vagy, mit gondolunk róla, és esetleg még egy példányra is szert tennél belőle, kövesd figyelmesen a turnénkat!



Fülszöveg: 

VIGYÁZZ, ​MIT KÍVÁNSZ, MERT MÉG A VÉGÉN VALÓRA VÁLIK!

Lucy Hartnál senki sem tudja jobban, milyen érzés úgy felnőni, hogy a szülei nem szeretik. Elhanyagolt és magányos gyermekkorában a könyvekben talált menedékre. A kedvence Jack Masterson Az Órák szigete-sorozata volt.

Most, huszonhat éves pedagógiai asszisztensként megoszthatja az olvasás szeretetét az okos kisdiákokkal, különösen a hétéves Christopher Lambbel, aki szülei tragikus halála után árván maradt. Lucy bármit megadna, hogy örökbe fogadhassa a kisfiút, ám a családdá válás lehetetlen álomnak tűnik. Amikor Lucy már majdnem feladná, Jack Masterson bejelenti, hogy végre írt egy új könyvet. Ami még ennél is jobb, hogy az egyetlen példányt egy általa, a saját otthonában, a valódi Órák szigetén rendezett versenyen lehet csak megkaparintani. Lucy egyike annak a négy szerencsésnek, akik versenybe szállhatnak a hőn áhított kötetért. Ha nyerni tudna, megoldódna az összes problémája. De Lucynak előbb meg kell küzdenie a könyörtelen könyvgyűjtőkkel, ravasz ellenfelekkel és a zavarba ejtően jóképű és mindig morcos Hugo Reese-szel, Az Órák szigetének illusztrátorával. Eközben Jack „a Mesterelme” Masterson olyan fordulatot tervez, ami örökre megváltoztathatja mindannyiuk életét…

Rendeld meg ITT.

Véleményem:

Be kell ismernem, hogy először a borító fogott meg. Van benne valami mi egyszerűen vonzza a szemet, a fekete háttéren ez a sok színes könyv varázslatos hangulatot kölcsönöz a könyvnek, úgyhogy már emiatt is megéri a polcon tudni. Plusz a részletek az Órák szigetével és a világítótoronnyal zseniálisak. A borító 10/10.

A történetbe is izgatottam vágtam bele, mert Goodreadsen nagyon jól áll a könyv és Tiktokon is szembejött egy videó, amelyben egy lány az idei kedvencei közé választotta. Egy szó, mint száz nagy reményeim voltak. Röviden azt mondom, hogy hozta, amit vártam, hosszabban pedig azért hagyott némi kivetnivalót.

A történetünk főszereplője a 26 éves tanársegéd Lucy, akinek korábbi tanítványa volt a 7 éves Christopher, akinek elég tragikus sorsa volt, pont emiatt szeretne neki segíteni Lucy és nagyjából ő az egyetlen, akihez kötődik a fiú. Ám az örökbefogadáshoz szükséges feltételek nem teljesülnek Lucy esetében, se pénze, se saját lakása nincsen. De van neki rengeteg könyve, az Órák szigete sorozat, amely már gyerekkorában rabul ejtette és ezt átadta Christophernek is, aki szintén nagy rajongója lett a Mesterelme történeteinek.
Lucynak magának sem volt egyszerű gyerekkora, a betegeskedő húga miatt teljesen elhanyagolták, aztán nem is lakott otthon. Sőt még az Órák szigetére is elszökött egyszer, hogy Jack Masterson segédje legyen a jobb élet és a kalandok reményében. Ez a cselekedete volt az, ami végül segítette ahhoz, hogy bejusson a Jack Masterson által rendezett játékba, ami az Órák szigete sorozat legújabb részének egyetlenegy példányáért zajlik, további 3 hasonló társával.

Az elejétől beszippantott a történet, nagyon érdekelt Lucy és Christopher sorsa illetve maga a játék. Amint elkezdődött alig tudtam letenni, tetszettek a feladványok és a feladatok is, amelyek sokkal elgondolkodtatóbbak voltak, mint elsőre gondolná az ember. Gyerekként egy ilyen szigetről mindenkinek az jut eszébe, hogy milyen kalandos lehet és milyen szuper a Mesterelme élete, de közben talán pont az ellentéte igaz. Sokszor amire vágyunk kivülről szuper, de ha benne vagyunk az adott helyzetben, akkor már kevésbé.
A Lucy Christopher vonal is nekem kicsit érthetetlen volt, hogy miért akarja ennyire mániákusan örökbe fogadni ezt a gyereket. Félreértés ne essék, nem az örökbefogadással van bajom, szerintem az egy csodás tett. De Christophernek volt olyan nevelőcsaládja, amit szeretett és szerintem Lucyval ugyanúgy tarthatná a kapcsolatot, és olyan család, ahol adottak a feltételek.

Összességében egy különleges olvasmány volt, amit nem bánok, hogy elolvastam, de nem is olvasnám újra, úgyhogy 4 csillagot kap tőlem.



Nyereményjáték:

Játékunkban klasszikus és sikeres gyerekkönyvek szerzőjének életéről olvashattok egy rövid összefoglalót. A feladatotok, hogy kitaláljátok, kire gondolhattunk, és a megfejtést felvezessétek a Rafflecopter megfelelő helyére.


(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Feladvány:
Eredeti nevén Charles Lutwidge Dodgson, anglikán papként és matematikusként is ismert volt.


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

09.16. Readinspo

09.18. Hagyjatok! Olvasok! 

09.20. This is my (book) universe.

09.22. Readinspo (extra: idézetek)


2024. szeptember 18., szerda

K.M.Holmes - Éjféli napsütés - Könyvajánló

 Sziasztok! A mai bejegyzésemmel Izland mesés tájaira utazhattok velem K.M.Holmes legújabb regénye segítségével. Tartsatok velem! Köszönöm az Álomgyár kiadónak a recenziós példányt!

Fülszöveg:

Egy ​nyár Izlandon
Evelin nem az a típus, akit csak úgy félre lehet állítani, vagy akár meg lehet törni. Még akkor sem, ha teljesen kilátástalannak tűnik a helyzete. De az ember nehezen talál a felszínre, amikor a feje felett összecsapnak a hullámok. A lány ezért úgy dönt, külföldre utazik barátnőihez. Azt reméli, hogy ott majd sikerül új erőre kapnia.
Hiszen Izlandon minden annyira más. Az emberek, a kultúra, a táj, az ételek… Na jó, az ételek legalább annyira szörnyűek, mint az időjárás, ő azonban hiszi, hogy a földöntúli csodavilág kárpótolja majd mindenért. Nem is tévedhetne nagyobbat. Mert a sors nem arra viszi az úton, amerre haladni akar.
Belebotlik a világ legelviselhetetlenebb fickójába, Arnalba, aki ráadásul minden pillanatban meg akarja keseríteni az életét. A heves szócsatáik közepette mégis egyre közelebb kerülnek egymáshoz, Evelin pedig azon kapja magát, hogy kezdi megkedvelni a férfit.
Kettőjük viszonya akkor válik igazán bonyolulttá, amikor Arnal is vonzódni kezd a lányhoz. Hiszen a férfi felborít mindent és szétzúzza a terveit, ugyanis mellette jön rá, hogy eddig rossz álmokat kergetett.
De a vágy és a valóság között nehéz megtalálni az összhangot. Vajon nekik sikerül?


Véleményem: 

K.M. Holmes írónő könyveiről már nagyon sokat hallottam, van is egy pár otthon, amit anyukám már olvasott. Számomra Az éjféli napsütés volt az első, de tuti nem az utolsó, főleg, ha ilyen fantasztikus tájakra kalauzol minket. Igazából egy picit elrontottam a sorrendet, mert az Izlandi vakrandival kellett volna kezdenem, hogy Nia és Tristan párosát is megismerjem. Amúgy teljesen érthető önállóan is, de azért mégis jobb mindenkit megismerni.

Forrás
Izland eddig is bakancslistás hely volt, de a könyv befejezése után még előbbre került a listámon. Nagyon részletes leírást kapunk a különböző helyekről, amelyek egytől egyik elvarázsoltak és látható, hogy az írónő alapos kutatómunkát végzett és nem abban merült ki a helyszín, hogy aha Izlandon vagyunk, szuper és ennyi, hanem tényleg utánanézett az országnak. Én nagyon élveztem ilyen részletességgel olvasni róla és sok történelmi részletet megtudni, de lehet van akinek túl sok a háttérsztori. Lenyűgöző a sok zöld vidék a képek alapján, remélhetőleg a természet adta csodákat még sokáig élvezhetjük. A sarki fényt remélem egyszer életemben láthatom. Ja és tudtátok, hogy az izlandiak mind nagyon szeretnek olvasni? Újabb ok, hogy ellátogassunk oda.:) 

Az egyik főszereplőnk Evelin, aki elvesztette az állását, nem tudja hol a helye és teljesen kilátástalannak látja a helyzetét, így egészen kapóra jött neki, hogy meghívták a barátnői Izlandra. Ahol rögtön Nia ledobta a bombát, hogy egyrészt eljegyezték,másrészt az egész társaság utazik Ibizára bulizni és ünnepelni. Evelinnek viszont sikerült az első este kificamítani a bokáját, így ő nem utazik. Marad Arnallal, az izlandi férfival, aki a reptérre jött érte és már óta elkezdődtek kettejük között a szócsaták, amik az egész regényt végigkísérték. Én imádom ezt, úgyhogy jókat nevettem, bár azért volt ahol kicsit felszaladt a szemöldököm, hogy ez lehet kicsit túl sok volt.:D
Evelinnel szerintem sokan tudunk azonosulni, egyrészt mi is hasonlóan viselkednénk az ő helyzetében, másrészt mi sem tudnánk nemet mondani Arnalnak. Nagyon makacs lány, Arnallal együtt, aki nem igazán lett a kedvenc karakterem. Sokszor nagyon nyers volt, a gondolatait olvasva pedig sokáig nem voltam biztos abban, hogy ő a testiségen kívül másban is gondolkodna. A szereplők közti kémia már az elejétől nyilvánvaló volt, a szóváltásaik alatt is sistergett a levegő, de ez csak testi vonzalom. Hol vannak az érzelmek? Nekem az nem feltétlenül jött át, csak a végén éreztem, hogy na itt a szerelem. Nekem hiányzott, hogy igazán megnyíljanak egymás előtt, beszélgessenek, ezek nélkül kicsit felszínes volt sokáig a kapcsolat, de aztán megérkezett.

A mellékszereplőket nagyon kedveltem, főleg Arnal nagyapját, nagyon kedves és gondoskodó karakter. Az Arnal apjával kapcsolatos szálat szerintem teljesen felesleges volt a végére bedobni.

Összessėgében kellemes kikapcsolást nyújtott, a helyszín és a leírások csillagos 5-öst érdemelnek nálam, de a karakterekkel nem voltam teljesen megelégedve, ahogy említettem több érzelmet vártam. Ha egy délutáni/hétvégi bekuckózós olvasmányt kerestek akkor tudom ajánlani, pár órára kellemes kikapcsolódást nyújt.