2020. szeptember 10., csütörtök

Lia Louis: Kedves Emmie Blue - Könyvajánló

RENDELD MEG ITT!
Fülszöveg:
Hetekkel később a szintén 16 éves Emmie Blue a gimi sportpályájáról egy piros léggömböt engedett fel az ég felé, a nevével, az e-mail-címével… és egy titokkal. Egy titokkal, amelytől szeretett volna megszabadulni. 
Hetekkel később a 16 éves Lucas Moreau megtalálta a léggömböt Franciaországban, Bretagne partjainál, és levelet küldött a mellékelt e-mail-címre. Az e-mail épp akkor érkezett meg Emmie-hez, amikor a legnagyobb szüksége volt egy új barátra, egy biztos pontra az életében. 
Tizennégy évvel később Emmie és Lucas barátsága még mindig töretlen, csakhogy időközben a lány végzetesen beleszeretett a fiúba, az érzéseit azonban titkolja előle. Abban reménykedik, hogy Lucas felismeri, ő az igazi, az egyetlen lány, akivel boldog lehet. Emmie maga mögött hagyva szörnyű múltját egy idős hölgynél bérel szobát. Magányos, hisz alig tartja a kapcsolatot valakivel, mióta elküldték a legutóbbi munkahelyéről. Amikor Lucas bejelenti, hogy nagyon fontos kérdést szeretne feltenni neki, a lány meg van róla győződve, hogy ez lesz az a pillanat, amikor a fiú elárulja, ugyanazt érzi, amit ő… a pillanat, amikor az élete végre igazán elkezdődhet. 
Lucas azonban egészen másról vall… Elmondja, hogy kibékült a régi barátnőjével, és Emmie-t szeretné felkérni esküvői tanújának. Emmie Blue jövővel kapcsolatos összes terve kártyavárként dől össze, és hamarosan megtanulja, hogy amiről azt hitte, hogy tudja, arról csak hitte, hogy tudja. 
Van egyáltalán olyan, hogy eleve elrendelés? 
Igaz lenne a mondás, hogy ember tervez, Isten végez? 



Köszönöm az Álomgyár Kiadónak a recenziós példányt! 

Nagyon populáris lett az utóbbi időben ez a legjobb barátba szeretős téma, de mégis lehet újítani rajta, valami csavart belevenni. Nekem nagyon tetszett a Kedves Emmie Blue, jó kikapcsolódást nyújtott és sok vicces szituáció volt benne, jókat tudtam nevetni, de azért néhány könnycsepp is kicsúszott. 

Az alaphelyzet az, hogy Emmie és Lucas 16 éves koruk óta legjobb barátok, amióta Emmie lufiját megtalálta Lucas és válaszolt rá. Szinte elválaszthatatlanok, ugyanazon a napon van a szülinapjuk, mindig együtt is ünneplik. Mi ez, ha nem egy tökéletes táptalaj a szerelem kialakulásához?!  Vagyis az lenne... De Lucas másba szerelmes és éppen készül feleségül venni Mariet. Nem hiszem, hogy akármelyikünk túlzottan boldog lenne egy ilyen hírtől, miközben szerelmes az legjobb barátjába. Nyilván mindenki örülne a másik boldogságának, de azért na...nem lenne az 100%-os öröm. 

Be kell vallanom, hogy annak ellenére, hogy szerettem a könyvet és egy igazán jó történetnek tartom sem Emmie, sem Lucas nem lett a kedvencem. Lucas számomra kifejezetten ellenszenves volt, tipikusan az az ember, aki olyan mint egy napraforgó, arra fordul, ahonnan éppen a Nap süt. Azt mondta, ami az adott helyzetben a legjobb színben tüntette fel, hazudott és olyan dolgokat tartott titokban, amiket szerintem nem kellett volna. Spoiler nélkül sajnos nem tudok többet mondani, úgyhogy csak annyit mondok, hogy nekem tetszett az az irány amerre ment a történet. 

Emmiet kedveltem, de néha már túl sok volt a nyávogása, illetve nekem nem tetszett, hogy Lucas minden egyes szavára csapot-papot otthagyva ugrott, illetve az sem, hogy az elején egyszerűen nem vette észre, hogy mennyire kínos a jelenléte. Szerintem azért az embernek illik észrevenni, hogy mikor válik nemkívánatos személlyé egy társaságban. Ehhez nagyban hozzájárult az anyja, akit jó szívvel sem lehet édesanyának nevelni, hiszen egy édesanyának elsősorban a gyereke a legfontosabb és nem hagyja ott hetekre, nem alázza meg folyton. Édesapa nélkül nőtt fel, sokáig kereste, kerestette az iskolában is, emiatt át kellett élnie egy tragédiát is, ami örökre megpecsételte az életét. Nagyon sajnáltan, mert ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy olyan legyen amilyen, de szerencsére fejlődött és egyre jobban meglátta az igazat és több önbizalma lett. 

A két legkedvencebb karakterem Lousie és Eliot. Louise egy hihetetlenül aranyos idős néni, akinél Emmie szobát bérel. Kettejük közös olvasásai és beszélgetései igazán szívmelengetőek voltak, az ilyen jeleneteket minden szeretem olvasni, Emmie is sokat tanult Louisetól, aki segített Emmienek rájönni bizonyos dolgokra. Valahogy olyan jó tapasztalt idős emberek életét hallani, a papám történeteit is nagyon élvezem. 

Eliotot, Lucas bátyját is muszáj megemlítenem, az elején nem tudtam, hogy hogyan viszonyuljak hozzá, de egyre jobban megszerettem, brutál cuki gesztusai voltak és egy nagyon érdekes karakternek gondolom.

Spoilerezés nélkül nem tudok mást írni, így csak ajánlanám nektek, ha szeretitek a romantikus történeteket, jó mellékszereplőkkel, vicces és szívmelengető jelenettel és több cselekményszállal. Bon Jovi rajongóknak kötelező.:P 

2020. szeptember 8., kedd

Abby Jimenez: Barátnak tartalak - Könyvajánló

Fülszöveg: 
RENDELD MEG ITT!
Őrülten vicces és szívmelengető történet egy keményfejű, pimasz nőről és egy szexi tűzoltóról, aki lángra gyújtja a szívét. 
Kristen Petersen nem szereti a drámát, az utolsó csepp véréig hajlandó küzdeni a barátaiért és nincs ideje olyan pasikra, akik nem értik meg őt. Ezenkívül van egy nagy titka: egy egészségügyi probléma miatt olyan beavatkozásra készül, ami után nem lehet majd gyereke. Érthető, hogy Kristen vegyes érzésekkel küzdve tervezgeti legjobb barátnője esküvőjét – főleg azok után, hogy megismeri a tanút, Josh Copelandet. 
A fickó humoros, szexi, sosem veszi magára Kristen gyilkosan gúnyos megjegyzéseit és nagyon jól tudja, hogy a legtöbb érzelmi viharra a mexikói kaja a tökéletes megoldás. Sőt még Kristen kutyája, Kaszkadőr is odavan érte. Az egyetlen bibi: Josh egy nap nagy családot szeretne majd. 
Kristen tisztában van vele, hogy a fickónak máshol kellene keresnie a boldogságot, de minél jobban és jobban egymásba gabalyodnak, annál nehezebben ereszti őt el. 
Abby Jimenez első regénye az egyik pillanatban megnevettet, a másikban pedig már a zsepidért kell nyúlni, a Barátnak tartalak ugyanis szellemesen, szókimondóan és fájdalmas érzéseket megmozgatva dolgozza fel a meddőség és a veszteség témáját.


Sziasztok! Mára egy nagyon szórakoztató, ugyanakkor tabutémákat feszegető könyvről hoztam el a gondolataimat. A megjelenésekor már felkeltette az érdeklődésem, hogy a nagyon fiatal, de súlyos nőgyógyászati problémákkal küzdő Kristen és a nagy családra vágyó Josh kapcsolata miként fog alakulni. Örülök, hogy elolvastam, igazán élveztem és másfél nap alatt végeztem, ugyanakkor volt olyan része, ami kevésbé tetszett, de erre majd mindjárt kitérek, előtte szeretném megköszönni az Álomgyár Kiadónak a recenziós példányt. 

Legfőképpen a téma tetszett meg, hiszen nem sok regényben fordul elő, hogy a főszereplők közül legalább az egyiknek problémái vannak és nem valószínű, hogy lehet gyerekük. Kristen már nagyon régóta fájdalmas menstruációval, állandó vérzéssel és fibrómákkal küzd, amelyek úgy tűnik lehetetlenné teszik, hogy anyává váljon, sőt valószínűleg a méhét is el kell távolítani, hogy végre fájdalom nélkül élhessen. Nem is gondolnánk, hogy mennyi nőt érint ez a probléma, viszont keveset beszélünk róla, mintha valami földöntúli dolog lenni, pedig sajnos természetes dologgá vált, hogy nők ezrei, százezrei küzdenek valamiféle menstuációs problémával, esetleg meddőséggel. Tudtátok, hogy Magyarország minden 4. házaspár meddő? Nagyon durva ez a szám, én is most olvastam utána. 
Nagyon fájdalmas volt olvasni, hogy Kristen mennyire szenved és mennyi fájdalmat él át. Jelenlegi barátja Tyler mellett bele is törődött, hogy nem lesz anya, mert a férfi sem szeretne gyermeket. Ám miután megismeri az új, szexi, ezermester tűzoltót, Josh-t megváltozik minden. Kettejük között azonnal feléled a kémia, le sem tudják tagadni a vonzalmat egymás iránt. 

Kicsit beszéljünk a karakterekről. Kristen sokszor idegesített. Sajnálom ezt mondani, mert nagyon sajnáltam, hogy ennyit kell szenvednie, de borzasztó sokat hisztizett, nagyon-nagyon makacs volt és egyszerűen képtelen volt meghallgatni mások véleményét. Josh elfogadta, könyörgött neki, de ő makacsul ragaszkodott a saját képzelt dolgaihoz és két kézzel tolta el a boldogság lehetőségét. Nem szeretem, ha valaki nem képes a másikat meghallgatni, így emiatt Kristen nem lett maradéktalanul a kedvencem. 

Josh pedig talán kicsit túl tökéletes volt a szuperhímivarsejtjeivel, de örültem, hogy végre nem egy ilyen tucatmunka volt a középpontban. Félreértés ne essék, nem a hasznosságukat vitatom, csak jó másról is olvasni. Joshsal összességében nem volt gondom, egy igazi álompasi, nem tudom létezik-e, de receptre írnám fel ebben az esetben, szimpatikus srác.

Volt egy másik szál is, a legjobb barátok Sloan és Brandon kapcsolata, amiről szintén jó volt olvasni, de talán kicsit drámai lett. 
Összességében a vége édesanyám szavaival élve nagyon szirupos lett, de a fárasztó sulis napok után tökéletes kikapcsolódást nyújt, egy szórakoztató, kellemes romantikus történet, világmegváltást nem kell várni, de szerintem egynek tökéletes, én ajánlom. 

BOLDOG OLVASÁS VILÁGNAPJÁT! OLVASSATOK SOKAT! ;)

2020. szeptember 5., szombat

Hercz Júlia: Arany és ónix - Könyvajánló

Sziasztok! Ma egy fantasyval készültem, ami egy magyar írónő tollából származik. 

Fülszöveg: 
Mi ​vár az út végén? Szerelem vagy halál? 
Különleges, veszélyes lények járják a 19. századi Angliát, akik a világokat elválasztó Fátyol résein szöknek át. 
Asarella tizenöt éves volt, a külvilágiak a szeme láttára meggyilkolták a szüleit. Ő lett Anglia egyetlen életben maradt őrzője, a Fátyol őre, ám ezt mélységesen titkolja. 
Hat évvel később Asarella úgy él, mint minden úri kisasszony, amikor különös levelet kap: halottnak hitt unokahúga életben maradt, és csak ő segíthet rajta. 
De hogy induljon el egyedülálló nőként egy ilyen illetlen kalandra? 
Szüksége van egy kísérőre. 
Dhelward, a híres earl, immáron tíz éve él emberek között, de a világ nem tudja róla, hogy holdvérű, egy félelmetes külvilági. Kínszenvedés számára minden nap az emberek között. Ráadásul ahhoz, hogy megőrizze képességeit, egy undorító bort kell innia… vagy varázserejű emberek vérét. 
Vajon miért lép kényszerházasságra a lánnyal? És ki küldte a titokzatos levelet? 
Útjuk számtalan veszélyes kalandon át vezet, de ki tudja, talán a legtöbbet akkor veszthetik, ha túl közel kerülnek egymáshoz… 
A lebilincselő és sodró lendületű regény a 19. századi Angliában játszódik, ahol az udvariasság és az életveszély kéz a kézben jár. Miközben a szereplők útra kelnek megmenteni valakit, szinte tapintható az érzéki feszültség, és számos izgalmas helyzetet szül. 
A történet a 8. Aranymosás Irodalmi Válogató nyertes regénye.

Köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak a recenziós példányt! 

Már a megjelenés előtt felkeltette az érdeklődésem a történet, a fülszöveg alapján egy nagyon izgalmas történetre számítottam, de nem nyerte el a 100%-os tetszésem a könyv, amit nagyon sajnálok. Nem azt mondom, hogy nem tetszett, de valami hiányzott. Kicsit olyan volt, mintha az írónő rengeteg morzsát elszórt volna, de valahogy ezek nem álltak úgy össze.

A történet elején megismerjük Asarellat, aki egy acrif. Az acrifok védik a Fátylat, ami megvédi az embereket a külvilágiaktól. Asarella napjait egy váratlan levél megkavarja, halott unokahúga úgy tűnik, hogy mégis életben marad. Ahhoz, hogy a megmentésére induljon szüksége van egy kísérőre, Dhelward személyében. Kettejük kapcsolata kissé furcsa, hiszen egy acrif és egy külvilági mit keres együtt? Nem ellenségeknek kéne lenniük? 

Asarella nagyon magányos, elvesztette a szüleit, majd az unokahúgát, így érthető, hogy miért szeretné megtalálni mindenáron, nem akar teljesen egyedül maradni. Nehezen találta a helyét, hiszen ő nem úri kisasszony, legalábbis annál többre képes, de az acrif hivatást sem érzi teljesen magáénak. Igazából kapóra is jön a levél, hiszen így kimozdul a megszokott, unalmas napjaiból, ám egy bizonyos holdvérű nem szerepelt a tervei között.

Dhelward karaktere érdekes volt, kíváncsi lettem volna a múltjára, arra, hogy pontosan miért is jött át a Fátylon, vagyis mi vezetett addig, hogy működik az a világ, ahol ő él, milyen a császár és sorolhatnám sokáig, sok kiaknázatlan lehetőséget rejt Dhelward világa. 

Nagyon tetszett ez a nyomozós dolog és az, hogy a 19. századi Angliában játszódik. Az írónő tökéletesen átadtam ezt a 19. századi hangulatot és tökéletesen el tudtam képzelni magam előtt a jeleneteket, biztos vagyok benne, hogy az írónő nagyon alaposan utánajárt, hogy hitelesen ábrázolja ezt a korszakot. Ez a része bejött. A nyomozás is izgalmas volt, egyre több dolog derült ki Estherről, az eltűnéséről és persze Asarella és Dhelward kapcsolata is egyre inkább alakult. Az a része tetszett, hogy nem vetették rá magukat a másikra minden második fejezetben, hanem tényleg szépen és lassan alakult a kapcsolat. Megvoltak az szóváltások, csipkelődések ugyan, de nekem hiányzott az, hogy jobban megismerjék egymást és az elején nem igazán éreztem a kémiát. 

Összességében azt tudom mondani, hogy nem volt rossz, 4 csillagot adnék rá mindenképpen és az írónőnek is adni fogok még esélyt, mert a stílusa tetszett, esetleg más műfajt szívesen olvasnék, illetve ha valami előzmény vagy novella jönne ehhez a világhoz, arra is kíváncsi lennék, hátha más megvilágításba helyezi a történetet. 








2020. augusztus 28., péntek

Julianne Donaldson: Edenbrooke - Könyvajánló



Köszönöm a recenziós példányt a Könyvmolyképző Kiadónak! 

Fülszöveg:
Marianne Daventry bármit megtenne, hogy elszökhessen a rémesen unalmas Bathból és udvarlója egyre terhesebbé váló ostromai elől. Nem csoda hát, hogy amikor ikertestvére, Cecily, meghívja őt Edenbrooke-ba, a pazar vidéki birtokra, kapva kap az ajánlaton. Marianne arra számít, hogy végre kipihenheti magát és kedvére gyönyörködhet a szeretett angol tájban, miközben testvére Edenbrooke jóképű örökösét igyekszik becserkészni. Ám idővel rájön, hiába a leggondosabb tervezés, bármikor porszem csúszhat a gépezetbe. 
Marianne, aki először egy útonállóval keveredik ijesztő összetűzésbe, majd látszólag ártalmatlan flörtbe bonyolódik, képtelen kalandok egész sorát éli át, míg a gyengéd érzelmek és az intrikák végleg átveszik az uralmat az élete fölött. 
Vajon sikerül megzaboláznia csalfa szívét, vagy hagyja, hogy egy titokzatos idegen levegye a lábáról? Annyi bizonyos, hogy a sors nem egy kellemes nyári vakáció reményében vezeti Marianne-t Edenbrooke-ba.

Már értem, hogy miért kapott Molyon 892 db 5 csillagos értékelést és miért áll 93%-on 1412 csillagozás után. Most ünnepélyes keretek között hozzáadnám az 1413. 5 csillagot, mert imádtam!! 

Főszereplő lányunk, Marianne egy szeleburdi, kicsit szerencsétlen, álmodozó, ám nagyon bátor lány, aki Edenbrookeba indul, hogy (szerinte) végigkövethesse testvére, Cecily hódítását. Már az út során bonyodalmakba ütközik, egy útonálló megpróbálja kirabolni, így kénytelen az éjszakát egy fogadóban tölteni, itt találkozik először Philippel, a titokzatos, ám nagyon jóképű férfival. Útját másnap folytatva meg is érkezik Edenbrooke, ahol korábbi elvárásaival szemben még több kaland várja, legnagyobb meglepetésére Philip is megjelenik. Ahelyett, hogy testvérét pátyolgatná, míg becserkészi jövendőbelijét hihetetlen izgalmakban van része. 

 Nagyon kedveltem kettejük kapcsolatának alakulását, a férfi teljesen felvette a kesztyűt és az unalmas sakkozgatás és szalonban üldögélés helyett igazi kalandokban volt részük és egyre jobban megismerték egymást és egyre inkább elragadták őket az érzelmek. Marianne nem fél kimondani, hogy mit gondol és Philippel tökéletesen kiegészítik egymást. A férfit néha kicsit zárkózottnak gondoltam, a könyv második felében derülnek ki róla a szaftos dolgok, de kettejük közös pillanatai kárpótoltak, tényleg nagyon szórakoztató párost alkottak. 

Bevallom nem vagyok a kosztümös filmek, viktoriánus Anglia és habos-babos ruhák nagy rajongója, de az írónő nagyon hangulatossá varázsolta számomra ezt a kort, alig várom, hogy újra olvassak valami hasonlót, az írónő másik nálunk megjelent könyvét, még a Könyvmolyképző egyik akciójában szereztem be nagyon jó áron. Gyönyörű, nagy ruhák, kifinomult modor, lovaskocsi… megvan a maga hangulata ennek a kornak is. Legfőképpen azért ódzkodtam a korabeli regényektől, mert nem szeretem, azt amikor a nőket úgy ábrázolják, hogy csak nevetgélnek, öltözködnek és várják az udvarlókat, tudom, hogy akkor az volt a divat és a normális dolog, de nekem ez nem jön be, a történetben viszont Marianne karaktere és szabadszelleműsége miatt nem éreztem a nők lealacsonyítását. 

Biztos, hogy az írónő másik könyvére is minél előbb sort fogok keríteni, ha szeretitek a viktoriánus Angliában játszódó könyveket, melyek humorban gazdagok, akkor bátran ajánlom az Edenbrookeot.:)

2020. augusztus 24., hétfő

Mit néztem mostanában? - Sorozatajánló +5 film a nyár utolsó napjaira





Sziasztok! Tavaly nagy sikernek örvendett a sorozatos bejegyzésem, úgyhogy idén is elhozom nektek, hogy miket néztem azt utóbbi hetekben és hónapokban. Továbbra is Netflixes sorozatokat és filmeket mutatok leginkább, én ezt a platformot használom, nekem ez vált be és ez a legegyszerűbb és leggyorsabb. Gondolom a karantén alatt sokan ráértetek sorozatozni, filmezni, így ha van ajánlásotok, azt szívesen fogadom. 


Spinning Out
A Spinning Outot egyből a megjelenése után elkezdtem nézni, nagyon kedvelem a műkorcsolyát, mindig is csodáltam, így muszáj volt megnéznem. A főszereplő lány Kat Baker balesetet szenved, a felépülése után lehetőséget kap, hogy Justin Davis párjaként bizonyítson. Kat mindig is a magányos farkas szerepét töltötte be, sosem akart párban korcsolyázni, először el is utasította Justin kérését, de később megenyhült és elfogadta az ajánlatát, abban a reményben, hogy sikerül legyőznie a félelmeit, amelyek a baleset után jelentkeztek. Egy fontos tényezőt eddig nem említettem, de Kat, csakúgy mint az édesanyja mentális betegségben szenved, bipoláris. 

Netflix Canada's "Spinning Out" Is An Enticing New Drama That Was ...
Kat karaktere nem mindig volt a kedvencem, de összességében kedveltem, küzdött, hogy elfogadja és kordában tartsa a betegségét, hogy másokat közel engedjen magához és a saját démonaival, legfőképp a baleset után. Kat anyja nagyon ki tudott készíteni. Borzasztóan viselkedett, nem tudom, hogy ez milyen mértékben írható a bipoláris zavar számlájára vagy a saját személyiségére, sajnos nem tudok még eleget a témáról, hogy ezt meg tudjam ítélni, így nem is szeretnék ebbe jobban belemenni, de mindenképpen szeretnék többet megtudni a témáról. A korcsolyázás mellett nagy szerepet kap ez illetve Kat és az anyja kapcsolata, ami egyáltalán nem felhőtlen, sőt inkább olyan, mint egy nyári vihar, ami váratlanul és hirtelen csap le az emberre, majd hirtelen tovább is áll. Kat húga, Serena szenvedi el kettejük betegségének hátrányait, háttérbe van szorítva, így rögtön ugrik, amikor valaki felfigyel rá.
Justin a tipikus gazdag családból származó szépfiú, már mindannyian ismerjük ezt a típust szerintem, de belül egy őszinte törődő és kedves srác, aki szeretne megfelelni az elvárásoknak. 
Kat és Justin közös bensőséges pillanatai voltak a kedvenceim, sokszor szoktam nézni összefoglalót a sorozatról, nagyon szerettem a kettejük közti kémiát. 

10 részes az 1. évad, sajnos úgy olvastam, hogy nem lesz 2. évad, de tökéletesen le van zárva a sztori, tehát nyugodtan megnézhetitek. 




Elite

Elite: How old are the Netflix cast and characters in real life ...
Már az előző bejegyzésben is rengeteget áradoztam erről a spanyol sorozatról, a véleményem most sem változott, csak fokozódott a rajongásom. A 3. évad is legalább olyan jóra sikerült, mint a többi, továbbra is 2 szálon fut a cselekmény és az utolsó részben érnek teljesen össze a szálak, akkor nyer értelmet minden, addig pedig tévesen tippelgetünk (legalábbis én). Volt olyan karakter, akit eddig szerettem, de ebben az évadban kevésbé kedveltem, illetve volt olyan karakter, akit nagyon megszerettem és hihetetlen karakterfejlődésen ment keresztül. Nem szeretnék spoilerezni és neveket írni, én tényleg nagyon ajánlom, mert zseniális. Tele szarkasztikus poénnal, izgalommal, sosem tudom, hogy mire számítsak, de tényleg fantasztikus, hogy a cselekmény ilyen módon tárul fel előttünk és a végén vagy tátott szájjal nézünk, hogy ez hogy lehet, vagy a fejünkre csapunk, hogy erre miért nem gondoltunk. Várom már a 4. évadot!:D



Money Heist - La casa de papel 

Money Heist' Season 5: Netflix Release Date & What to Expect ...

Folytassuk egy másik spanyol sorozattal, a sokak által kedvelt Money Heisttel. Én legelőször az egyik kedvenc Forma 1-es versenyzőmtől hallottam, amikor kérdezték, hogy mi a kedvenc sorozata és ezt válaszolta, én meg természetesen azonnal csekkoltam, de még nem kezdtem el nézni. Viszont nyáron beadtam a derekam és megnéztem az első évadot, pontosabban még nem fejeztem be, de folyamatban van. A spanyolok nagyon értik a sorozatkészítés művészetét, brilliáns ez is. Számos átfedés van a szereplők között is amúgy.:D A Professzor egy rablást tervez, de nem akármilyet, a nemzeti bankot akarják elfoglalni, kinyomtatni a nekik megfelelő pénzt és utána angolosan távozni. Természetesen akármennyire alaposan tervez az ember váratlan fordulatok közbe jöhetnek, de a Professzor MINDENRE IS számít és minden alkalommal megússzák, amikor azt hinné az ember, hogy na itt vége, taka van mindennek. Még sok mindent nem tudok mondani, ha megnéztem a további részeket mindenképpen lesz majd még szó a sorozatról. 


Dynasty

Dynasty (2017 TV series, season 1) - Wikipedia
Ez volt a vizsgaidőszakos sorozatom idén, mindenki átérzi szerintem azt az állapotot, amikor csak valami agyzsibbasztó dologra vágytok, amin nem kell gondolkodni, elég nézni. Na ez a sorozat pont ilyen volt, tökéletesen megfelelt a célra. Az utolsó pár részt vizsgaidőszak után néztem és borzasztóan idegesített, úgyhogy én csak akkor ajánlom, ha ilyen állapotban vagytok. Adott a Carrington család, a családfő Blake, aki a családi vállalkozást, a Carrington Atlanticet vezeti. A feleség, Alexis lelépett, maradt a 2 már felnőtt “gyerek” Fallon és Steven. Fallon a kedvenc karakterem, igazi feminista, bosslady, aki mindenkit helyretesz és kezébe veszi a dolgokat, ha kell. Igazából csak miatta folytattam, néhányan annyira idegesítettek, hogy a hajamat téptem. A főszereplőket játszó színészeket állandóan cserélgetik, az egyik szereplőt a 3 évad alatt 3 színész játszotta. No comment. Mindenesetre ha valami könnyed, szórakoztató dologra vágytok egy nehéz nap után, akkor nézzetek bele. 


Sex Education

Sex Education Season 3: Netflix Release Date Plus More Latest News

Ez szintén egy nagyon populáris sorozat, biztos sokan hallottatok már róla. Fontos témákat feszeget a szexualitás témakörén belül, ugyanakkor szórakoztató és közvetlen, néha túl közvetlen is. Bevallom én egy csak telefonon és fülhallgatóval szoktam nézni, vannak olyan jelenetek, amelyeknél egy hangyányit elakadt a szavam. Otis egy nagyon értelmes, de tapasztalatlan fiú, akiben nagy traumát okozott az, hogy az édesapja megcsalta az édesanyját és ezt ő is látta, emiatt van benne egy gát szexualitás terén. Az édesanyja szexuálpszichológus, de érhető módon nem tárja fel előtte ezeket a dolgokat Otis. Maeve egy hihetetlenül okos lány, igazi feminista, aki nem fél szembemenni a tömeggel. Kettejük párosát és vállalkozását nem lehet nem imádni. A kedvenc shipem egyértelműen Eric és Adam. 


Most éppen a Suitsra függtem rá újra, pár nap alatt ledaráltam a 6. évadot, rögtön folytattam is a 7. évaddal. Köszi Livi, hogy újra meghoztad hozzá a kedvem. A sorozatot az előző bejegyzésben boncolgattam.:) 

FILMEK
Térjünk a filmekre, ezekre nem szeretnék részletesen írni. Jobban preferálom a sorozatokat, mert sokkal jobban meg lehet ismerni a szereplőket és a cselekményt, de néha jól esik 1-1 könnyed, szórakoztató film. Most 5 ilyet mondanék nektek a nyár utolsó napjaira. Mindegyik tényleg nagyon egyszerű, ugyan vannak komolyabb témák, mint az útkeresés, önmagunk keresése, jövő, testvéri kapcsolatok, mégis könnyedek és nagyon kikapcsolták az agyamat. Én nagyon szeretek mindenféle zenével ( és sporttal) kapcsolatos filmet, főleg, ha táncolnak is benne, mindig feldobják a hangulatom és meghozzák a kedvem a mozgáshoz, táncoláshoz. Mind az 5 filmet bátran ajánlom nektek, én már többször is láttam ezeket.:) Vannak közte könyvadaptációk is.;) A címre kattintva megnézhetitek a trailert. 

Work It (2020) Movie Review | Screen Rant

Feel the Beat | Netflix Official Site

The Kissing Booth előzetes a Netflixtől | Filmezzünk!


Review – “To All The Boys I've Loved Before: P.S. I Still Love You”


Under the Riccione Sun (2020 movie) Netflix - Startattle






2020. augusztus 15., szombat

Holly Miller: Álmomban már szerettelek - Könyvajánló


Fülszöveg:
Mernél szeretni, ha tudnád, hogy mi lesz a kapcsolat vége? 
Joel fél a jövőtől. Gyerekkora óta kísértik a szeretteit megjelenítő álmok: látomások arról, hogy mi fog történni, legyen az jó vagy rossz. 
Az álmok megelőzésének egyetlen módja, hogy a szeretett lénytől távol tartja magát. Megfogadta, hogy soha többé nem lesz szerelmes. 
Callie képtelen elengedni a múltat. Amióta a legjobb barátnője meghalt, elveszettnek érzi magát. Tudja, hogy sokkal ösztönösebben, sokkal felszabadultabban kellene élnie. Csak azt nem tudja, hogyan találjon vissza régi énjéhez, amely mert nagyot álmodni. 
Joelnek és Callie-nek egyaránt megvan rá az oka, hogy megtanuljanak a mában élni. És noha nem kifejezetten keresik egymást, találkozásuk pillanatától mindketten érzik, hogy hatalmas fordulat következett be az életükben. 
Aztán egy éjjel Joel Callie-vel álmodik, és az álomban megjelenik legnagyobb félelme. 
Ekkor mindketten döntéshelyzetbe kerülnek: együtt maradnak-e annak ellenére, hogy tudják, mi lesz a sorsuk? És ha egyikük napjai menthetetlenül végesek, létezik-e olyan élet a számára, mint ami járna is neki? 
Képesek befolyásolni az életük alakulását, vagy ami meg van írva számukra, azon nem lehet változtatni? 
A két főszereplő, Joel és Callie által elmesélt Álmomban már szerettelek Holly Miller magával ragadó és felejthetetlen, romantikus debütregénye a szeretethez szükséges bátorságról, kiváltképp akkor, amikor úgy gondoljuk, hogy tudjuk, mi lesz a szerelem vége.


Rendeld meg ITT!

Köszönöm az Álomgyár Kiadónak a recenziós példányt! 

A könyv közepén még teljesen máshogy vélekedtem a történetről, mint az utolsó száz oldal olvasás közben, illetve a legvégén. Ez egy olyan történet, amelyről nagyon nagyon nehéz spoilermentesen írni és úgy leírni a gondolataimat, hogy nem említek semmi olyat, ami elrontaná másnak az olvasási élményét, de megpróbálom. 

Az írónő nem titkolja, hogy milyen jövőt szán Joel és Callie kapcsolatának, én mégis reménykedtem, hogy happy enddel fog zárulni a történet. Tényleg nem szeretnék spoilerezni, úgyhogy csak annyit mondanék, hogy keserédes az utolsó pár oldal. 

Adott számunkra Joel, aki a szeretteiről álmokat lát, jókat és rosszakat egyaránt, ezek az álmok pedig rendkívül megkeserítik az életét, hiszen ahogy a fülszöveg is kérdezni, mit tenne az ember, ha tudná, hogy mi lesz a kapcsolat vége? Vagy akár azt, hogy egy dolog, amiről már régóta álmodozik nem úgy fog megvalósulni, ahogy ő szeretné? Feladná, vagy akkor is kitartana? Nehéz kérdés(ek), és még nehezebb válaszolni erre. Joel állatorvosként dolgozott, de az utóbbi években egyre inkább távolodott a szakmájától, nem tudott arra figyelni, csak az járt a fejében, hogy valahogy el kell csendesíteni ezeket az álmokat. Alkalmi kapcsolatban élt, félt a szerelemtől, félt hogy mit álmodna a szerelméről. Amikor betévedt a kávézóba és találkozott Callievel megváltozott minden. 
Callie egy nagyon kedves, természetkedvelő lány, aki fél lépni és a valódi álmai után menni, de Joel unszolására elkezdi ténylegesen bontogatni a szárnyait és olyan munkát vállal, amit mindig is szeretett volna. 
Be kell vallanom, hogy az első 300 oldalon nekem annyira nem jött át a köztünk lévő minden elsöprő szenvedély, egyszerűen nem éreztem köztük a kémiát, így félve kezdtem bele a negyedik részbe, de nagy meglepetésemre az a rész nagyon tetszett. Ugyan az már fájdalmas volt, de mégis sokkal jobban megértettem és megláttam végre a kettejük közti szerelmet és szeretetet. A lezárás csodálatos volt, bár este már nem annyira esett jól a kis lelkemnek egy kiadós bőgés.

Az biztos, hogy Callie és Joel története és az írónő által felvetett kérdések sokáig bennem maradnak és amióta befejezte a könyvet is sokszor eszembe jut, hogy én mit tennék és mindig arra jutok, hogy nagyon hálás vagyok, hogy ezt nem kell megtapasztalnom. (Le is kopogom gyorsan.) 

Örülök, hogy elolvastam, annak ellenére is, hogy az eleje nem lett maradéktalanul kedvenc. Azt nagyon szeretem, ha egy könyv olyan kérdéseket tár elénk, amelyeken sokáig lehet elmélkedni és ha a történet nem is ( de az is), a mondanivalója és ezek az érzések, amelyeket olvasás közben illetve utána éreztem bennem maradnak és ha valaki megemlíti a címet egyből eszembe jut. 

"Hogy a fenébe szánja el magát az ember, hogy felvállal egy kapcsolatot, amikor túlságosan fél a szerelemtől?"

"Az élet azért van, hogy éljük!"

"Mert a szeretet nem a könnyebb út választásáról, az egyszerű megoldásokról szól, hanem a kemény feladatokról, a nehéz döntésekről, az önfeláldozásról, amit az ember valójában nem akar megtenni."












2020. augusztus 9., vasárnap

Jen Calonita: Ne érezz, ne kérdezz! - Könyvajánló






Fülszöveg: 
Mi lett volna, ha Elza és Anna nem is ismerik egymást?
Egy napon Elza lesz Arandelle királynője. Rengeteg felelősséggel és elvárással kell majd megbirkóznia, a megválaszolatlan kérdésekről nem is szólva. Vajon milyen vezető válik majd belőle? Mikor kell kérőt választania? És vajon miért él benne régóta mélyen elrejtve az érzés, hogy egy nagyon fontos része hiányzik?
Szülei váratlan halála után Elzának hamarabb kell választ találnia az életét övező számtalan kérdésre, mint remélte. A királyság egyetlen uralkodójaként magányosabbnak érzi magát, mint valaha. Amikor azonban titokzatos erők lépnek működésbe, Elza elvesztett gyermekkori emlékei kezdenek visszatérni – képek jelennek meg előtte egy hozzá nagyon hasonló kislányról. Hogy kitöltse a benne lakozó űrt, Elza embert próbáló utazásra indul jeges királyságán át, hogy visszafordítson egy szörnyű átkot …, és megtalálja Arandelle elveszett hercegnőjét.


Köszönöm a recenziós példányt a Manó Könyveknek! 

Az egyik kedvenc Disney mesém a Frozen, nagyon szerettem a karaktereket és a történetet, de legfőképpen a kis beszélő hóember, Olaf lopta el a szívem. Nagyon örülök, hogy hozzánk is megérkezett ez a retelling sorozat és ilyen gyorsan érkeznek a részek, mindig jó érzés belemerülni a kedvenc meséim világába és újraélni ezeket egy új formában. 

A Ne érezz, ne kérdezz esetén Elza és Anna nem ismerték egymást, külön nevelkedtek és sosem találkoztak. Kíváncsi voltam, hogy hogyan fog alakulni a történet és az írónő hogyan hozza össze a testvéreket. Be kell vallanom nekem talán jobban is tetszett így a cselekmény, jobban megismerhettük a karaktereket és sokkal közelebb éreztem őket magamhoz. 

Elza életében hatalmas fordulópont a szülei elvesztése, nemcsak magára kell vállalnia az uralkodói szerepet a gyász közepette, hanem egy furcsa erő is felszínre tör benne, amellyel egyedül kell megküzdeni, ám hamar a segítségére érkezik kedvenc hóemberünk Olaf, aki itt is hihetetlenül cuki és szórakoztató. Elzában olyan emlékek ébrednek, amelyekre nem tud magyarázatot adni, olyan ember jelenik meg benne, akivel szerinte sosem találkozott és nem is ismeri. Ahogy haladunk előre az események sorában lesznek egyre tisztábbak Elza emlékei és egyre jobban izgulunk a két testvér sorsa miatt. 

Anna Harmonban nevelkedett a Tomally családnál, akik egy pékséget vezetnek, hogy finomabbnál finomabb pékárúval örvendeztessék meg a város lakóit. Egy megmagyarázhatatlan érzés Annát valamiért Arandellebe húzza és minden vágya, hogy ott nyisson egy saját pékséget. Csakúgy, mint Elzában benne is felélednek eltemetett emlékmorzsák egy elveszettnek hitt testvérről. 


Az írónő sokszor nyúl vissza a mese alaptörténetéhez, 1-2 dolgot változtat, nem úgy mint a sorozat első kötetében a Fénytörésekben. Mivel azt is nemrég olvastam könnyen össze tudom hasonlítani. Ott az írónő sokkal inkább eltért és egy új cselekményszálat adott a szereplőknek, míg a Ne érezz, ne kérdezz esetében csak minimális eltérések vannak, a kiindulópontot nem tekintve. 
Ezt nem negatívumként említem, mint írtam nekem talán jobban is tetszett így a történet. 

Frozen Winter Land 4-498 fotótapéta - ajandek ragasztóval ...A jégkastélyos, keresős jelenetek nagyon izgalmasak voltak, Anna és Kristoff története sokkal szebb és az ő szerénységükhöz jobban passzoló volt, mint az a drámai jelenet a mesében. Kicsit ügyetlen, de nagyon édes a kapcsolatuk, pont mint ők. Imádtam. A testvéri szeretet és különleges kapocs volt a legfőbb szál, nem pedig a szerelem. Csodálatos érzés, ha van az embernek testvére, akire mindig támaszkodhat és ezt a köteléket semmi sem szakíthatja el. 

A befejezése pedig nagyon pozitív és nagyon szép, öröm volt olvasni és amikor becsuktam a könyvet is olyan jó érzés volt bennem, hogy egy ilyen übercuki könyvet olvashattam, ugyanakkor kicsit fájt újra visszatérni a valóvilágba, de ha jól olvastam októberben jön a sorozat következő kötete, újra Elizabeth Lim tollából, én már nagyon várom.  (Csak zárójelben mondom, hogy az egy Hamupipőke retelling lesz, remélem hasonlóan izgalmas történetet kapunk, mint a Fénytörések.)

Ha szeretitek a Disney történeteket, de szeretnétek egy kicsit más megvilágításban olvasni őket, akkor bátran ajánlom a Sorsfordító történetek eddig megjelent két kötetét.:)  JAJJ, majdnem elfelejtettem megemlíteni a gyönyörű borítókat és a 
különleges színes, élfestést. Ajándékba is tökéletesek, biztos leveszitek bármelyik mesekedvelő gyereket a lábáról egy ilyen csodaszép könyvvel. 


2020. augusztus 7., péntek

R.S.Grey - Nem is olyan rendes srác - BORÍTÓLELEPLEZÉS

Sziasztok! Mára egy borítóleleplezéssel érkeztem. Egy nagyon izgalmasnak ígérkező rubin pöttyös könyvet mutatnék be nektek. 

Fülszöveg:

 – Úristen! Hát ő meg kicsoda? – Gyakran kapom meg ezt a kérdést.
– Ja, hogy ő? – válaszolom. – Ő csak Ian.
“Csak Ian.” A “Csak Ian” az évszázad leglekicsinylőbb kijelentése.
Csak a Mona Lisa. Csak a Taj Mahal. Csak Ian, az unalmas kockahasával és a sablon gödröcskés mosolyával, mi?
Csak Ian... csak a legjobb barátom.
Hihetetlenül közel állunk egymáshoz, olyan mélyre jutva a barátzóna állapotába, hogy a munkahelyünkön mindenki azt gondolja, egy párt alkotunk – egészen addig, amíg egy nap ki nem pattan a hír a tanáriban, hogy Ian egyedülálló. Szabad préda. 
Az újdonsült népszerűségében lubickolnia kellene, de mindkettőnk legnagyobb meglepetésére, az egyetlen figyelem, amire látszólag vágyik, az enyém.
A korábban ártatlan éjszakai csevegéseinkből korhatáros telefonhívások lesznek. A játékos évődésünk egy új, kockázatos élt kap.
Azt gondolom, hogy csak cukkol, de amikor az osztályteremben felültet az asztalra, a kezeit pedig becsúsztatja a szoknyám alá, nem marad tér a bizonytalanságnak.
Kicsit félek attól, hogy a dolgok rosszul alakulnak, és elveszítem a legjobb barátomat, szóval, a legjobb lesz, ha kihátrálok és nem viszonzom ezt az egetrengető csókot. De, kit is akarok áltatni ezzel?
Itt a nem egyszerűen kizárt! 

Az év egyik legszórakoztatóbb romantikus története


Rendeld elő ITT! 

Moly.hu adatlap ITT!

Exkluzív idézetek: 

„Az egyik pillanatban még a legjobb barátom, a következőben pedig már egy nem is olyan rendes srác, egy férfi, aki úgy néz rám, mint aki alig képes visszafogni magát, hogy ne faljon fel élve.”
„Ian és én három és fél évvel ezelőtt lettünk barátok, megközelítőleg 1300 napja, ha akad olyan lúzer, aki számon tartja ezeket.”
„Legjobb barátok vagyunk, és a csókolózást is pontosan ugyanúgy csináljuk, mint minden mást: bátran szemtelenkedünk, és közben elmaszatoljuk és újrarajzoljuk a komfortzónánk határait.”
Az írónőről: 


R.S. Grey többszörös USA Today bestseller szerző. Imádja a könyveket, a csokit, a reality TV-t és a hideg időjárást. Texasban él a férjével, a lányával és két kutyájukkal. További információért látogass el a rsgrey.com weboldalra.

2020. augusztus 5., szerda

Julian Brass: Légy úrrá a szorongásodon! - Könyvajánló



Fülszöveg: 
Julian Brass eltökélte, hogy komoly hatással lesz azoknak az embereknek az életére, akik úgy döntöttek, hogy – hozzá hasonló módon – a boldogabb élet reményében szembenéznek a szorongásukkal. A Légy úrrá a szorongásodon gyakorlatias és könnyen elvégezhető gyakorlatokat kínál, amelyek segítségével bárki szembe szállhat a kihívásokkal – társadalmi hovatartozásától, földrajzi helyzetétől és fizikai képességeitől függetlenül. 
A sikeres média- és üzleti tanácsadóvá vált férfi megosztja velünk életének legfélelmetesebb, legkeményebb és legmagányosabb időszakát, amikor nem becsülte eléggé önmagát, így a stressz, a depresszió és az érzelmi hullámvölgyek uralták a hétköznapjait. Ám a gyakorlatoknak köszönhetően Julian megtanulta, hogyan használhatja ki a szorongásban rejlő erőt. A szerző roppant őszinte, motiváló, orvosilag is alátámasztott, hiteles és – nem utolsó sorban szellemes – meglátásait olvasva világossá válik számunkra, miért ajánlják jó szívvel neves sportolók, orvosok, üzletemberek, jógik, nyugati és keleti spirituális vezetők a nemzetközi sikereket elért könyvet.

Köszönöm a könyvet a Partvonal kiadónak!

Julian sokáig sikeres és elfoglalt vállalkozók életét élte, látástól vakulásig dolgozott, egészségtelenül és rendszertelenül táplálkozott, bulizott, ivott, drogot is próbált és teljesen kaotikussá vált az élete, ez pedig a lelkiállapotára is negatív hatással volt. A munkában ugyan sikeres volt, de mit ér a siker és a pénz, ha legbelül roncsok vagyunk? Megelégelte ezt az életvitelt és változtatásba kezdett. Ez a változtatás 3 pilléren nyugszik, csakúgy, mint a könyvben is 3 részre osztotta a tanácsait. Test, elme, lélek…Ezt a 3 fő fejezetet találjuk a könyvben és a testi, szellemi és lelki egészségünk helyreállítására, támogatására kaphatunk 99 tippet, módszert. Julian számos orvostól, rabbitól, jógitól, paptól tanult, tehát több szempontból is kerül járta a témát és több nézőpontot is meghallgatott. 

A könyv maga nagyon olvasmányos, gyorsan lehet haladni és abszolút nem valóságtól elrugaszkodott tippeket kapunk, mint, hogy menj el a 1000 km-es zarándokútra és ha odaértél fordulj körbe a fejeden 100-szor vagy minden nap rágcsálj zellerszárat és mellé fogyassz pontosan 3,6 liter vizet. Olyan apró, mindennapi életbe beépíthető változtatásokat hoz, amelyeket könnyen, rengeteg pénz kiadása nélkül alkalmazni tudunk és segítségünkre válhatnak, hogy legyőzzünk ezeket a szorongós napokat, vagy legalább enyhébb tüneteket tapasztaljunk. Ilyenek például az egészségesebb életmód, testmozgás, megfelelő mennyiségű alvás és pihenés, segítés másokon, apró célok kitűzése, ezek elérése után jutalom és stb, hasznos és egyszerű, de nagyszerű tippeket kapunk. 

Sajnos az én életemben is jelen van ez a probléma, szerencsére enyhébb formában, de azért eléggé ismerősek a gyomorgörccsel töltött napok vizsgák előtt, ismeretlen helyeken és ismeret emberek között, ha egyedül kell ilyen helyre mennem. 

Bevallom én kicsit félve ajánlom az ilyen könyveket, hiszen a cím és a 99 dolog megvalósítása, életmódba való beillesztése akár szorongást is kiválthat az arra hajlamosabb emberekből. 99 dolog amit azonnal mind meg kéne valósítani?! Úgy gondolom, hogy nem kell mindent egyszerre akarni, elég ha mindig 1-1 új dolgot, trükköt próbálunk magunkévá tenni és egyre tudatosabban figyelni rájuk, és így eredményesek lehetünk. Nem akarom senkinek megmondani, hogy mit és hogyan csináljon, de ha rossz érzéseket váltanak ki belőletek ezek a könyvek, akkor nem biztos, hogy ez a te utad. 

Egyébként hangnemében abszolút baráti, segítő szándékú és nem dorgáló, hogy ejnye így kéne viselkedni, olyan volt olvasni, mintha egy jó baráttal beszélgetnék. Nagyon személyes, tudunk azonosulni Juliannel és számos vicces sztorit olvashatunk, ami vele történt.  Rövid fejezetek, el lehet a könyvön csámcsogni, amikor az embernek kedve van hozzá. Nekem tetszett, akadtak olyan módszereket, amiket meg fogok próbálni beépíteni a napjaimba, úgyhogy én ajánlom!:) 

Egy kis háttérinfó:
Mi is a szorongás?
A szorongás a személy által érzékelt fenyegetésre adott normális válaszreakció, a veszélyhelyzetekben megnyilvánuló reakcióinak átfogó elnevezése. A szorongás normálisan is megjelenik változások, új élmények, helyzetek, kudarc, veszteség, érési krízisek során.

Kóros szorongásról akkor beszélünk, ha a fenti reakciók kellő ok nélkül vagy fenyegetést nem jelentő események hatására következnek be, illetve, ha aránylag enyhe ingerek túlzott aktivációt, azaz szorongást váltanak ki.

A szorongásos zavarok világszerte a leggyakoribb pszichiátriai betegségek közé tartoznak.
Reprezentatív felmérések alapján a szorongásos kórképek 1-éves prevalenciája (előfordulási gyakorisága) 12,6-17,2 % között van, a nők körében gyakoribb.

Mi is a szorongás?
A szorongás a személy által érzékelt fenyegetésre adott normális válaszreakció, a veszélyhelyzetekben megnyilvánuló reakcióinak átfogó elnevezése. A szorongás normálisan is megjelenik változások, új élmények, helyzetek, kudarc, veszteség, érési krízisek során.

Kóros szorongásról akkor beszélünk, ha a fenti reakciók kellő ok nélkül vagy fenyegetést nem jelentő események hatására következnek be, illetve, ha aránylag enyhe ingerek túlzott aktivációt, azaz szorongást váltanak ki.

A szorongásos zavarok világszerte a leggyakoribb pszichiátriai betegségek közé tartoznak.
Reprezentatív felmérések alapján a szorongásos kórképek 1-éves prevalenciája (előfordulási gyakorisága) 12,6-17,2 % között van, a nők körében gyakoribb.

FORRÁS