2026. június 26., péntek

Vi Keeland-Penelope Ward: Hogyan randizzunk az egyéjszakás kalandunkkal? - Könyvajánló és nyereményjáték

 Nemrég megjelent Vi Keeland és Penelope Ward Hogyan randizzunk-sorozatának 3. része, melyből megtudhatjuk, hogyan randizzunk az egyéjszakás kalandunkkal. Tartsatok három bloggerünkkel, és a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből.

Fülszöveg: 

Az egyéjszakás kalandok első és legfontosabb szabálya: ne szeress bele a nőbe!

Egy hosszúra nyúló magánéleti válságot követően végre megismerkedtem valakivel, akitől szikra gyúlt a bensőmben. Jobban mondva, a szikrák akkor pattantak ki, amikor összetűzésbe keveredtünk. Majd később – még aznap éjszaka – lángra lobbantak.

Egyetlen nő sem volt még rám olyan hatással, mint Devyn.

Mondanom sem kell, mennyire lelombozott, amikor egy csodás, együtt töltött éjszaka után egyszerűen faképnél hagyott. Képtelen voltam elfelejteni, de ő még a számát sem adta meg. Azt hittem, sosem találkozunk újra.

Ezért képzelhetitek, mennyire megdöbbentem, amikor az egyik szomszédom ajtaján kopogtatva nem más nyitott ajtót, mint ő.

Korábban azt hittem, hogy Devynt egyszerűen nem érdeklem. De szerinted mit érzett, amikor megtudta, hogy én vagyok a főbérlője, és éppen ki akarom lakoltatni…?

Gondolataim a könyvről: 

Kicsit rendhagyó módon olvasom ezt a sorozatot, mert a 3. résszel kezdtem, de egyébként teljesen érthető volt így is, csak lespoilereztem magamnak az előző részeket. Ez engem nem zavar, megszerettem ezt a baráti társaságot, úgyhogy el fogom olvasni az előző 2 részt is. 

Ebben a kötetben Owen kerül főszerepbe, aki a férfimosdóban talál egy telefont, amit fel is vesz, a túloldalon pedig egy aggódó barátnő, Mia fogadja, aki Dewynt keresni, a nő pedig előszeretettel használja a férfimosdót. Owen Dewyn keresésére indul és ahogy a cím is sugallja, egy egyéjszakás kaland kerekedik ebből. Dewyn másnapra eltűnik nyomtalanul, Owen pedig szívesen folytatná. Ám szerencséjére kiderül, hogy a nő testvérei épp abban az épületben laknak, aminek a férfi a tulajdonosa. Így hát újra találkoznak. 

Kiderül, hogy Dewynnek a testvéreire kell vigyáznia, mivel az anyjuk megint otthagyta őket egy férfi kedvéért. Két tinédzser esetén ez különösen kritikus, hiszen ebben a korban kezdenek felnőtté válni és példát venni a körülöttük lévő felnőttekről, így a szülő lelépése annyira nem segíti ezt. Borzasztóan nehéz helyzetben voltak Heath és Hannah is és Dewyn is, akit az élete és a munkája másik államba kötött. Természetesen a legjobbat akarja a testvéreinek és ő is tudja, hogy nagyon fontos, hogy megfelelő közegben legyenek és iskolába járjanak és feljődjenek, így a hangsúlyt erre fektetette és Owent visszaztasította. 

Owen pedig nem adta fel, nekem ő sokszor szimpibb volt,mint Dewyn. Tudta mit szeretne, vállalta az érzelmeit és nyílt lapokkal játszott, míg Dewyn sokszor nem tudta, hogy mit is akar. 

Voltak benne klisék, humor, komoly gondolatok, úgyhogy összességében én élveztem és ahogy már írtam, el fogom olvasni az első 2 részt is. 

Nyereményjáték:

A Könyvmolyképző honlapján található beleolvasó alapján válaszolj az általunk feltett kérdésekre. Írd be a helyes választ a Tally megfelelő helyére.

(Figyelem! A sorsolóprogram észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani.  A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Feladvány: Milyen helyiségben talál Owen egy elhagyott mobiltelefont?





Állomáslista:

Blogturné

06. 23. Spirit Bliss Sárga könyves út

06. 25. This is my (book) universe.

06. 27. Hagyjatok! Olvasok!

2026. június 21., vasárnap

Láthatatlan húrok - 113 költő reagál Taylor Swift dalaira - Könyvajánló és nyereményjáték

 A Könyvmolyképző Kiadó egy igazán különleges kötetet hozott el a magyar Swiftieknek. Egy könyvet, amiben egybeforr Taylor Swift, a zene, a költészet és a versek iránti rajongásuk. A Láthatatlan húrok című gyűjtemény 113 költő versét tartalmazza, melyek mindegyikét egy-egy Taylor-dal ihletett. Ráadásul ha jól ismeritek az énekesnő dalait, akár felismerhetitek az egyes dalokat bennük. Tartsatok velünk a turnén és nyerhettek belőle egy példányt!

A fülszöveg:

Kristie Frederick Daugherty (szerk.): Láthatatlan húrok

Ki tudod találni, hogy melyik vers melyik slágerhez szól?

Taylor Swift dalai által inspirált verses antológia olyan neves kortárs költőktől, mint Kate Baer, Maggie Smith vagy Joy Harjo.

Taylor Swift egyedülálló jelenség a popzenében. Ő minden idők egyik legtehetségesebb dalszövegírója, zenéje rajongók millióit szólítja meg szerte a világon egyedi történetmesélésével és az érzelmekre rezonáló dalaival.

A Láthatatlan húrokban Kristie Frederick Daugherty költő, tanár és elkötelezett Swiftie 113 kortárs verset gyűjtött össze, amelyek mind egy-egy konkrét Taylor Swift-dalra reagálnak.

A tiszteletadás és együttműködés szellemében a költők abból indultak ki, hogy Swift mennyire szeret utalásokat használni és rejtvényeket feladni rajongóinak, ezért minden vers úgy utal egy dalra, hogy nem idézi a konkrét szövegét.

A rajongók érezni fogják a Swift szövegeire jellemző mélységet és nüanszokat a versekben is, miközben megtalálják a versek helyét Swift korszakaiban. Ez az antológia egyedülálló gyűjtemény napjaink legünnepeltebb költőitől.


Gondolataim: 
Taylor már nagyon régóta a kedvenc előadóm, az iránta való rajongásom már minimum 13 évre nyúlik vissza, de előtte is ismertem a dalait. Ebből is látszik, hogy ami Taylorral kapcsolatos, az eladható nekem.Sokáig divat volt utálni, ma már ez talán enyhült, de az kétségtelen, hogy a zeneiparra és az egész világra gyakorolt hatása vitathatatlan. Elég az Eras Tour GDP-re gyakorolt hatásaira gondolni.  Így jött szembe velem ez a kötet is, viszont én kicsit másra számítottam. 

Az utóbbi években Taylor a szövegíró művészetét már már költői magasságokba emelte, ez főleg a TTPD albuma kapcsán vált hangsúlyossá. Nem véletlenül tanulmányozzák már egyetemen is a szövegeit. Amikor megjelent az album, emlékszem, hogy mennyien húzták a szájukat, hogy ez most mi, mik ezek a számok, aztán sokak kedvence lett.

Ebben a kötetben 113 költő reagál Taylor Swift dalaira egy-egy költeménnyel. Természetesen a 13 szám megjelenése nem véletlen, minden swiftie tudja, hogy mennyire szimbolikus ez a szám. Na de térjünk a lényegre, 113 költeményt kapunk különböző kortárs költőkről, mintegy válaszként Taylor számaira. Engem zavart, hogy nem tudjuk melyik számra reflektáltak, persze lehet találgatni, én is gondolkodtam rajtuk. Illetve én arra számítottam, hogy inkább tanulmány jellegű lesz vagy legalább kapunk egy pár sort arról, hogy ezeket az költőket hogyan befolyásolta Taylor. Így csak 113 költeményt kaptunk. 

Ebben az esetben sajnos nem tudom kihagyni azt, hogy ez a kötet magyarul nem adja át szerintem azt, amit szeretne. A dalszövegeket is furcsa volt magyarul olvasni, így lehet ezek a költemények is sokkal jobban átjöttek volna, ha angolul olvasom, nekem így annyira nem adtak sokat. Lehet, hogy bele fogok olvasni angolul is a kötetbe. 



Nyereményjáték:

Mostani játékunk során az lesz a feladatotok, hogy minden állomáson találtok egy dalcímet, amiből hiányoznak betűk és ki kell találnotok, hogy melyik dalról van szó. 


(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


B_ _    _a_d_   I   _o_ v_  _i _



A turné állomásai:


06.15. Pandalány olvas

06.18. Kitablar blog

06.21. This is my (book) universe.


2026. június 15., hétfő

Steve Cavanagh: Gyilkos idegenek - Könyvajánló

 Sziasztok! Az Álomgyár kiadónak hála elolvashattam Steve Cavanagh legújabb magyarul megjelent könyvét, ami bekerült a kedvenceim közé, az író további könyvei mellé.


Fülszöveg:

Van az a fájdalom…

Steve Cavanagh: Gyilkos idegenek

Egy sötét estén, New York előkelő negyedében két idegen véletlenül találkozik. Egy ital mellett Amanda és Wendy hamar ráébrednek, milyen sok közös van bennük: mindenekelőtt a magány és az erős vágy, hogy megbüntessék azokat a férfiakat, akik tönkretették a családjukat. Ahogy éjszakába nyúlóan beszélgetnek, megszületik a tökéletes terv: „ha te megölsz valakit a kedvemért, én is megölök valakit a te kedvedért”.

A város másik végében Ruth egyedül van otthon, amikor valaki betör a gyönyörű házukba, ahol a férjével, Scott-tal él. Egy jeges tekintetű férfi támad rá, majd eltűnik az éjszakában. Vajon képes lesz valaha újra biztonságban érezni magát, amíg a kék szemű idegen szabadon jár odakint?

Steve Cavanagh Sunday Times bestsellerszerző feszült és fordulatos pszichológiai thrillere hétköznapi nőkről szól, akik veszélyes szövetséget kötnek, hogy egymásért álljanak bosszút – miután az élet mindkettőjüket a szakadék szélére sodorta.

Rendeld meg ITT!



Gondolataim a könyvről:

Steve Cavanagh írásmódját nagyon szeretem, eddig az Eddie Flynn sorozatot ismertem tőle, most egy attól független könyve jelent meg, de minimum annyira élveztem. 


Két idegen találkozik, azonban hamar kiderül, hogy mégis van bennük valami közös. Egy-egy férfi tönkretette a családjukat és ezen nem tudnak túllépni, sőt mindketten bosszút forralnak. Vajon mi lenne, ha gyilkosságot cserélnének?

A regényt több szemszögből olvashatjuk, de a legtöbb fejezetet Amanda meséli el. Elvesztette a 6 éves lányát, majd nem sokkal utána a férjét is, a tettes pedig szabadon járkál főleg a befolyásos származásának köszönhetően. Amanda ebbe nem tud belenyugodni, ő maga akarja kivégezni, de a terápiás csoportban megismeri Wendyt, aki szintén elvesztette gyermekét. Mi lenne ha gyilkosságot cserélnének? 

A másik szemszög Ruthé, akit a saját otthonában támadnak meg, ugyan túléli, de soha nem tud már nyugodtan élni. Mindig maga mögé fog nézni és félni, hogy mikor tér vissza a támadója. 

Kettejüket egyrészt összeköti a nyomozó személye, Farrow nyomozó a kijelölt nyomozó mindkét esetben és az ő szemszögéből is olvashatunk pár fejezetet. 
A két nő esete továbbá bemutatja, hogy mit tehet a gyász az emberrel, az a fajta gyász, amin sosem lehet túllépni, hiszen ilyen tragédiákon ki tudna? Megpróbál az ember visszatérni az életéhez, de sosem lesz már ugyanolyan. Mindig ott lesz a fejükben, hogy mi történt. 

A történet nem a folyamatos akcióval, hanem a végig jelen lévő feszültséggel és váltakozó szemszögekkel tart fogva. A gyász, a bosszúvágy és az igazságszolgáltatás határai kerülnek a középpontba, miközben egyre több titok és összefonódó szál bontakozik ki előttünk. Engem teljesen meglepett a csattanó, utólag persze 1-2 dolog értelmet nyert, de így is tátott szájjal ültem.
Sötét, nyomasztó és elgondolkodtató thriller arról, hogy mire képes az ember, ha úgy érzi, az igazság sosem fog győzni.








2026. június 2., kedd

Heather Fawcett: Agnes Aubert varázslatos macskamenhelye

Az Agave könyveknek hála elolvashattam Heather Fawcett legújabb cozy fantasy történetét. Köszönöm a recenziós példányt!

Fülszöveg: 

Heather Fawcett: Agnes Aubert varázslatos macskamenhelye

Agnes Aubert világát a listák tartják egyben. Ezek segítették át férje halálán, és most, a macskamenhelye vezetőjeként is úgy érzi, aprólékos szervezettsége az egyetlen dolog, ami megóvhatja a rá bízott cicákat – köztük Őfelségét, Sikolyt és az édes, öreg Thoreau-t – a teljes káosztól.

Amikor azonban kénytelen átköltöztetni a menhelyét, Agnes hamar rájön, hogy az új üzlethelyiségben valami nagyon nincs rendben. Főbérlője ugyanis álcaként használja a jótékonysági szervezetet: a menhely alatt bújik meg egy hírhedt, nemzetközileg ismert varázsbolt, amelyet a szétszórt, és nem mellesleg önimádó, bosszantó és fájdalmasan jóképű Havelock Renard vezet. Havelock mágus, bukott Boszorkánykirály és a fél világ által suttogott legendák főszereplője, akinek tiltott mágikus portékái messzi földről csalogatják a kíváncsiakat.

Agnesnek esze ágában sincs belekeveredni a férfi zűrzavaros ügyeibe. Neki cicákat kell mentenie, nem pedig varázslókat féken tartania. De amikor feltűnik a színen egy ellenség Havelock múltjából, a bolt és – ami Agnes számára sokkal fontosabb – a menhely sorsa hirtelen veszélybe kerül.

Hogy megvédje a menhelyet, vajon Agnes képes lesz-e félretenni a kényelmes rendet, és beengedni egy kis káoszt az életébe? Netán megengedni magának, hogy újra szeressen? Hamarosan ugyanis kiderül, hogy nem csak a megmentett cicák kaphatnak második esélyt.



Gondolataim a könyvről: 

Cicák, mágia, varázsbolt, egy házsártos boszorkánykirály, egy gyógyulni vágyó nő, röviden így tudom összefoglalni Agnes Aubert varázslatos macskamenhelyét.

A cozy fantasyk nagyon mennek az utóbbi időben, a rohanó világban és a sok negatívum mellett, ami a különböző platformokon árad felénk, talán mindannyiunknak szüksége van a lelassulásra és arra, hogy ne egy olyan könyvet olvassunk, ahol minden lapon történik valami. Ezeket is szeretem, de néha jó elmerülni és csak sodródni az árral. Ha ilyen könyvet kerestek, akkor ez a könyv jó választás lehet.

A főszereplőnk Agnes Aubert,aki egy teljesen közönséges macskamenhelyet üzemeltet, ám egy tűz miatt el kell költöztetnie a helyet, de szerencsére talán egy megfelelő,ám feltűnően olcsó helyet. Olcsó húsnak híg a leve, úgyhogy hamar kiderül a turpisság, hogy miért is ilyen olcsó.
Közben megismerjük Havelock Renaldot, a Boszorkánykirályt.
Házsártos, nem tud rendet tartani és még a macskákat sem szereti. Ja és varázsló is. Eleinte nagyon nehezen jön ki Agnesszel, aki érzékeny, fájdalommal teli, de közben elkötelezett, hogy minden cicának új otthont találjon.
Hamar rájönnek, hogy kénytelenek együttműködni,ha jól akarnak kijönni a helyzetből.

A történet maga nagyon lassú, nekem picit lassú is volt most, de közben jó is volt kicsit elmerülni. Sok időt töltünk a menhelyen, aztán a mágia is szép lassan kibontakozik előttünk. A konfliktus nem marad el, építkezik a történet,majd eljutunk a “csatajelenethez” és a lezáráshoz.

Még amit kiemelnék, nekem a romantika az annyira nem jött át. Sokkal inkább egy bensőséges baráti viszonyt láttam, a kényszerű együttműködés eredményeként, úgyhogy nekem az a része kimaradhatott volna.

2026. május 20., szerda

Sarah Adams: Álmaidban

Nemrég jelent meg a Ha Rómában jársz sorozat legújabb kötete a Next21 kiadónál! Sarah Adams romantikus regényének főszereplője, Madison, aki visszatér szülővárosába, és egyből az ölébe hullik egy séf állás. Persze akad egy kis bökkenő: az ajánlat olyasvalakitől érkezik, akiről a nő tudja, hogy évek óta szerelmes belé… 

Tartsatok bloggereinkkel ezen az izgalmakban bővelkedő blogturnén, melynek végén egy szerencsés olvasónk megnyeri az Álmaidban egy példányát!

Fülszöveg: 

Sarah Adams: Álmaidban

Fel szabad-e forgatni, amit alapvetésnek hiszünk?
Madisonnak muszáj tiszta lapot nyitnia. Éveken át hiába próbált séfként befutni New Yorkban. Nem tervezte, hogy visszatér szülővárosába, a Kentucky-beli Rome-ba, de ölébe hullik egy állás: étterem nyílik, ahová közvetlenül a farmról hozzák az alapanyagokat. Az új hely séfet keres. Túl szép, hogy igaz legyen? Hát, igen. Az ajánlat Madison bátyjának legjobb barátjától, Jamestől érkezett, aki már évek óta szerelmes Madisonba.
James tudja, hogy a lány idegesítőnek tartja, de most, hogy Madison újra itt van a városban, fejébe vette, hogy változtat a helyzeten.
Mindkettejüknek kétségei vannak: vajon érdemes kockáztatni a szerelemért, vagy bizonyos álmokat jobb, ha nem piszkálunk?

Gondolataim a könyvről:

Nagyon szeretem Sarah Adams könyveit, főleg ezeket a kisvárosi románcokat. A Ha Rómában jársz sorozata igazi komfort könyvsorozattá vált, szívesen merültem bele a Walker testvérek történetébe. Izgatottan vártam Madison történetét is, ám egy kicsit csalódnom kellett.

James hatalmas kedvencem lett, talán a 4 férfi közül, akikről olvastunk ő lett a kedvencem. Annyira figyelmes, felelősségteljes, romantikus volt minden, amit Madisonért tett és az a feltétlen bizalom, amit Madison felé sugárzott megmelengette a szívem. Tényleg igazi támasz volt számára, úgyhogy én is egy James Huxleyt szeretnék magam mellé kérni, köszönöm. Neki is megvoltak a ma démonjai, de amikor arra volt szükség, hogy boldoggá tegye a nőt, akiért évek óta odavan, akkor nem riadt vissza semmitől. Még attól sem, hogy egy éttermet hozzon létre a farmon, ahol Maddie lehet a séf és így visszatér Romeba. 

Madison nem lesz a kedvenc testvérem, én nagyon nem szerettem, hogy mindenki infantilizálta és emiatt sokszor én sem tudtam komolyan venni őt. Felnőtt nő és mindenki úgy kezelte, mintha egy óvodás lenne, az írónő is és mindenki csak emlegette az igazi énjét, de nem került elő. Azt megtudtuk, hogy New Yorkban nagyon boldogtalan volt, a tapintatlan lakótársa mellett valahogy nem szerette meg a várost, hiába volt ott Sammy a teknős. 

Maga a cselekmény nekem gyengus volt, igazából 3 mondatban kb össze lehetne foglalni, hogy mi történt, amúgy elvoltak a szereplők magukban. Emiatt nekem kicsit gyenge volt ez a rész, én többet vártam, de James tényleg kárpótolt valamelyest. Voltak még jó részei, amikez szerettem, de összességében nem hagyott bennem mély nyomot ez most. 

Nyereményjáték:

Játékunk ezúttal némi ügyességet fog igényelni részetekről, ugyanis minden állomáson találtok egy-egy összekevert nevet. A nevek az eddigi “Ha Rómában jársz” történetek szereplőinek a nevei - a megoldásokat pedig szokás szerint írjátok be a Tally megfelelő rubrikájába.


(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani.  A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

 Játék: ERE AMAILSO



Állomáslista:


[Blogturné Klub]


05.20. - This is my (book) universe.

05.21. - Hagyjatok! Olvasok!

05.22. - Csak olvass!


2026. május 3., vasárnap

Mariana Zapata: All Rhodes Lead Here - Minden út hozzád vezet - Könyvajánló

Mariana Zapata All Rhodes Lead Here - Minden út hozzád vezet című regénye egy érzelmekkel teli történet Auroráról, aki egy fájdalmas múlt után egy kisvárosba költözik, ahol újrakezdésre és szerelemre talál - a lassan kibontakozó románcok rajongóinak igazi kincsolvasmány. Tarts velünk a blogturné során, és ne feledd: a végén akár te is megnyerheted a regény egy példányát a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából!

Fülszöveg:

Mariana Zapata: All Rhodes Lead Here – Minden út hozzád vezetEgy kisváros a hegyekben. Egy második esély. Egy szerelem, ami hazavezet.

Aurora De La Torre pontosan tudja, hogy nem lesz egyszerű visszaköltözni a coloradói Pagosa Springsbe. Valaha ez volt az otthona, most azonban édesanyja elvesztésének fájó emlékét őrzi. Mindent újrakezdeni enélkül sem lenne egyszerű feladat.

De miután hosszú idő után szakított híres zenész pasijával, egy hegyi kisváros tökéletes menedék lehet összetört szívének. És talán a szomszédban lakó vonzó főbérlője látványa is segíthet a gyógyulásban.

Csakhogy nem is Tobias Rhodes adta ki neki a lakást, hanem a kamasz fia, Amos. Rhodes mogorva, zárkózott férfi, aki vérmesen óvja a családját, és nem bízik az idegenekben, így kezdetben igyekszik távol tartani magától a mindig derűs Orát.

Ám a közös erdei túrák és kandalló melletti hosszú beszélgetések lassan lebontják a falakat köztük – és szoros barátságuk hamarosan életre szóló szerelemmé mélyül. 


Gondolataim a könyvről:

Aki szereti a természetet, hegyeket, szeret túrázni, annak tökéletes olvasmány lehet. Az írónő annyira hangulatosan írta le Pagosa Springst és környékét, hogy még nekem is megjött a kedvem túrázni, pedig én nem vagyok egy természetjáró ember. Nyilván az írónő stílusa is hozzájárul ehhez, mert mindig beszippantanak a könyvei, hiába ő a slow burn királynője és semmi romantikus nem történik kb a 90%-ig a könyvnek. Vagyis ez túlzás, mert fizikailag nem történik, de érzelmileg annyira gyönyörűen építi a kapcsolatokat, pont ezt szeretem a Zapata könyvekben. 

Itt végre az érzelmeken és a lassan épülő kapcsolatokon van a hangsúly, megismerik egymást, egymás jó és rossz tulajdonságait, múltját és ettől lesznek hitelesek a történetek. Mindig van egy-egy olyan momentum vagy párbeszéd, ami cuki, romantikus és ami miatt pörgetem tovább az oldalakat. De abszolút nem éreztem hosszúnak, vártam, hogy folytathassam az olvasást. 

Na de beszéljünk magáról a történetről is. Aurora, vagy Ora Pagosa Springsből származik, de édesanyja elvesztése után máshova került, volt egy hosszú és rendkívül toxikus párkapcsolata, aminek vége lett és ezután visszatér Pagosaba, abban a reményben, hogy megtalálja újra önmagát illetve otthonra találhat. Amin megérkezik a szállására, már szembesül azzal, hogy őt is nem egy frissen ágyazott kis szoba fogadja, hiszen Rhodes fia, Amos tette fel titokban a hirdetést és Rhodes majdnem kidobja, de aztán megesik rajta a szíve. 

Aurora a helyi boltban kezd el dolgozni, ahol túrázáshoz, horgászáshoz való dolgokat árulnak, amihez Ora nem ért egyáltalán, de eszébe jut, hogy Rhodes vadőr és tud segíteni. Rhodes nagy kegyesen pontosan 30 percet szán rá, de ezek a 30 percek pont elegek ahhoz, hogy Rhodes falai kicsit elkezdjenek lebomlani és egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Amos is segít azért közelebb hozni őket egymáshoz. 

Szerettem hármójuk kapcsolatát, Aurora nemcsak Rhodes, de a tini Amos szívébe is belopta magát és szépen lassan megnyíltak neki. Aurora kicsit szeleburdi, pörgős énje jót tett az apa-fia párosnak, hogy kicsit kimozduljanak és beengedjenek valakit az életükbe. Nagyon szerettem a dinamikájukat. 

Aurora fényt és vidámságot hozott az életükbe, Rhodes és Amos pedig a biztonságot és a támogatást. Természetrajongóknak kötelező!



Nyereményjáték

Vigyázat! Nem lesz könnyű dolgotok! A mostani nyereményjáték során a már magyarul is megjelent Zapata-kötetek szereplőiből válogattunk. Nektek nincs más feladatotok, mint megfejteni az anagrammát - a megoldás akkor teljes, ha a szereplő kereszt- és vezetéknevét is a Tally boxba írjátok.

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani.  A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladvány: ENASJMI TSSNOA



Állomások

Blogturné

04.22. Kitablar
04.24. This is my (book) universe
04.26.Utószó
04.28. Angelika blogja
04.30. Veronika’s Reader Feeder
05.02. Zakkant olvas
05.04. Csak olvass!
05.06. Hagyjatok! Olvasok!


George Eliot: Middlemarch 1. és 2. - Könyvajánló

 Aki ismer tudja, hogy nem különösebben olvasok klasszikus könyveket, úgy érzem még érnem kell ezekhez, de a Middlemarch története felkeltette az érdeklődésem, főleg ez a kiadás. A KNW kiadó 8 kötetben jelenteti meg, így sokkal befogadhatóbb számomra is. Köszönöm a kiadónak a recenziós példányokat!

Middlemarch 1. - Miss Brooke és a vidéki élet szépsége

George Eliot: Miss Brooke és a vidéki élet szépsége

A bájos, fiatal Dorothea egyetlen rossz tulajdonsága, hogy talán túlságosan ájtatos. Ez nem rettenti el sem a középkorú tudóst, Mr. Casaubont, sem a jóképű Sir Jamest, hogy udvaroljon neki. Vajon a lány kit választ?
Egy eljegyzés nagy dolog az angliai kisváros, Middlemarch mindennapjaiban. Mindenkinek megvan róla a véleménye. Dorothea húgát, az érzékeny, mégis racionálisan gondolkodó Celiát bántja a lány döntése. Talán a bácsikájuk, Mr. Brooke, sem tartja remek ötletnek, ám unokahúgai nevelése helyett jobban kedveli a politikát, ezért nem akar konfliktust. Mindezek ellenére Dorothea boldogságra lel?
Közben új orvos érkezik a városba: Dr. Tertius Lydgate személye a vacsorák és találkozók beszélgetéseinek másik fő témája. Egy fiatal orvos lehet jó? Tud-e eleget? A polgármester és a bankár is őt fogja hívni a bajban? S mi következik abból, ha találkozik a középosztálybeli gyáros szőke leányával, a kissé hiú és önző Rosamonddal?


Middlemarch 2. - Mrs. Casaubon és a római út

George Eliot: Mrs. Casaubon és a római út

A fiatal Fred Vincy reménytelenül szerelmes Marybe, bácsikája gondozójába. Éppen ezért életbevágóan fontos, hogy igazolhassa az öreg felé: nem, ő egyáltalán nem akart hitelt felvenni a várható örökség terhére. De vajon Marynek elég ez? Engedi majd, hogy Fred udvaroljon neki?
Közben épül a helyi kórház. A betegek lelki életével eddig Farebrother tiszteletes foglalkozott, ám az új kórház kinevezett káplánt kap, éves fizetéssel. De ki legyen a káplán? Tán Farebrother úr? Vagy a szerencsejátékot kedvelő, lepkegyűjtő tiszteletes nem elég jó ehhez? 
Az új orvost, Tertius Lydgate-et a káplánválasztásnál kissé jobban foglalkoztatja a polgármester lánya, Rosamond zongorajátéka. Vajon feladja elhatározását, hogy még öt évig biztosan nem nősül?
Dorothea Rómában tölti a nászútját. Ott megtörténik közte és férje között az első összezördülés. Dorothea épp a szobájában sír, amikor Will toppan be hozzá, férje unokaöccse. 
A fiatalember nem véletlenül érkezik. 
Rádöbbent, hogy Dorothea nem csak szép.

Gondolataim: 

Nem tudtam eldönteni, hogy külön vagy egyben írjam le a gondolataim, de maradok annál, hogy egyben. Az elején is írtam, hogy engem a klasszikus művek még annyira nem fogtak meg, de úgy gondoltam a Middlemarchnak adok esélyt. Jól tettem, mert jó élmény volt, főleg ilyen igényes kiadásban.  Ortutay Péter fordítása pedig megkoronázza, egészen új színt ad és sokkal olvashatóbbá teszi.

George Eliot nem férfi – valódi nevén Mary Ann Evans –, és Middlemarch nem március idusa – hanem angol kisváros. A városkát nemcsak 1872-ben megjelent regénye színteréül választja az írónő – jelkép is, jelképe a tizenkilencedik század első felében uralkodó életformának, eszméknek, nemritkán az eszmék kisebb-nagyobb kudarcának.

Az első kötet főszereplője Dorothea Brooke, akinek vallásos szemlélete, elkötelezettsége a tudomány irányt kitűnik az adott korszak női viselkedései közül. Dorotheat sosem mozgatta a házasság, az esküvő, nagy család gondolata. Ám mégis eljegyzésre kerül sor, de nem azzal a személlyel, aki udvarolt neki, hanem egy nála jóval idősebb, de őt megértő emberrel, akivel sokkal jobban tudott azonosulni, mint a kortársaival. A kötetben főleg az ő útjukat ismerjük meg, hogyan jutunk el az eljegyzésig. Dorothea hozzáállása és döntése pedig sokakban kérdéseke vet fel, hiszen mi lehetett fontosabb egy nőnek akkoriban, mint a házasság és a család??? Megvoltak az elképzelései erről a frigyről és arról, hogy milyen élete lesz. Nem mindig értettem egyet a gondolataival, de alapvetően szeretem az olyan női karaktereket, akik előbbre mutatnak a koruknál. 

A 2.rész első felének főszereplője Dr. Lydgate, az ő szemén keresztül megismerhetjük az akkori egészségügyet. Hogyan álltak a gyógyításhoz, gyógyszerekhez, ami gyógyszerészként érdekes volt számomra.Dr. Lydgate életéről is sok minden kiderült, megtudhatjuk, hogy miért nem hisz már a szerelemben. Továbbá ebben a kötetben még sok a vallásos rész, az nem feltétlenül volt a legizgalmasabb, úgyhogy vártam, hogy újra izgi részekhez jussunk.  A végén térünk vissza Dorothea és férje életébe, ahol nem fenékig tejfel az élet.

Tetszik, hogy sok karakter van, sok élettörténet, cselekményszál, mindenki találhat olyan szálat, amelyik vonzza és beszippantja. Tetszik az is, hogy kiszól George Eliot az olvasóhoz. 

Devney Perry: Sunlight - Napfény - Könyvajánló

Ki az az író, akinek minden új megjelenését gondolkodás nélkül megveszitek? Nekem ilyen Devney Perry, Rebecca Ross, Adalyn Grace, Ana Huang és Lauren Asher, hogy néhányat soroljak fel.

Fülszöveg:

Devney Perry: Sunlight – Napfény

A legelső montanai napomon vitába keveredtem egy bevásárlókocsi miatt. A legjóképűbb férfi, akit valaha láttam, a segítségemre sietett, aztán randira is hívott. Épp igent akartam mondani, amikor bemutatkozott.

A Haven River Birtok egyik tulajdonosaként Jax Haven nem volt a főnököm. De valamennyire mégis. Úgyhogy az egyetlen lehetséges megoldást választottam: nemet mondtam, gyorsan leléptem, és úgy tettem az első nap, mintha nem ismerném. Nyilván nem vallhattam be, mennyire bele vagyok zúgva.

A szívem-lelkem beleadom a munkába, de egyre nehezebb úgy tenni, mintha Jax nem létezne. Nem szabad a káprázatos szemére és az elbűvölő mosolyára gondolnom. Nem szabad észrevennem, mennyire dögös a kopott farmerében. És bármennyire jól néz ki cowboykalapban, nem hagyhatom, hogy Jax elterelje a figyelmem.

Minden jól is ment az év végi buliig, ahol túl sok pezsgőt ittam…

Rendeld meg ITT!

Gondolataim a könyvről:


Devney Perry hamar belopta magát a szívembe, még az Eden család sorozatával, azóta olvastam a karácsonyi novelláit, amik nem jöttek be és a Haven River Ranch duológiát is elolvastam. Ez utóbbi sokkal jobb, mint a karácsonyi, de nem akkora kedvencem, mint az Eden család.

A Sunlight - Napfény kötet férfi főszereplője a nagy nőcsábász hírében álló Jax Haven. A női főszereplőnk Sasha Vaughn, aki a farmra érkezik, hogy az üdülő napjait egyengesse. Az első találkozójuk nagyon viccesre sikerül,Jax pedig randira is hívja, de Sasha elutasítja. 
Ahogy illik,Jax nem adja fel, Sasha pedig egyszer csak beadja a derekát, aminek nem várt következményei lesznek és az írónő itt egy jól bevált klisét húzott elő. Működni működött végülis.🤷🏽‍♀️ 

Jaxt már az előző részben is kedveltem és mindig szeretek olyan nőcsábászokról olvasni, akik egy nő hatására megtérnek, bár a való életben ez elég ritka, de pont ezért működik a könyvekben.

Én azt éreztem, hogy Sasha zárkózottsága miatt nem tudják megismerni egymást kellően. Olyan magas falakat húzott maga köré, amiken nehéz átmászni. Valahol érthető is, mert nem volt könnyű élete a szülei elvesztése és Eddie miatt. De Jax meglepően kitartó volt és a végére tégláról téglára haladva lebontotta a falat. Nem akarom lespoilerezni, hogy mi az a nagy meglepetés, ami történt velük, de szerintem mindenki tud tippelni. Mindenesetre még azután is Jax volt az érettebb, felelősségteljesebb, Sasha pedig csak kerülgette a témát. 

A közös kis játékuk tetszett, minden nap megkérték a másikat, hogy mondjon egy titkot és egy hazugságot. Így legalább egy kicsit megismerték egymást. 

Összességében élveztem, kellemes kikapcsolódást nyújtott, de nem ez lett a kedvenc könyvem az írónőtől és a szereplők meg a téma miatt nem is éreztem, annyira hozzám közelállónak és letehetetlennek.

2026. április 20., hétfő

Carley Fortune: Egy aranyló nyár - Könyvajánló

 Sziasztok! Ma egy nyárra hangolódós, illetve tökéletes nyári, vízparti olvasmányt hoztam nektek.Köszönöm a Magnólia kiadónak a recenziós példányt.

Fülszöveg:

Carley Fortune: Egy aranyló nyár

Sosem számítottam Charlie Florekre.

A nagymama mindig azt mondta, hogy a tónál jó dolgok történnek, és Alice pontosan tudja, hogy ez igaz. Tizenhét éves volt, amikor Nan vidéki házikójában töltött egy nyarat Barry’s Bayben; ott készült az a fénykép, amin három vigyorgó kamasz feszít egy sárga motorcsónakban, és ami örökre megváltoztatta a lány életét.

Mostanra Alice a kamera másik oldalán él. Fotósként a háttérben érzi magát igazán otthon, hagyva, hogy mások legyenek a középpontban. De az utóbbi időben egyre erősebben vágyik valami többre. Így, amikor Nan váratlanul elesik és eltöri a csípőjét, Alice elhatározza, hogy mindketten visszamennek Barry’s Baybe, még egy nyárra a régi, varázslatos helyre.

Csakhogy a csendes újrakezdést hamar megzavarja egy ismerős sárga motorcsónak zúgása… és a férfi, aki vezeti. Charlie Florek tizenkilenc volt, amikor Alice titokban lefotózta. Mostanra magabiztos és megnyerő felnőtté vált: a humora még Nan arcára is mosolyt csal, Alice-nek pedig eszébe juttatja, milyen volt tizenhétnek lenni, amikor az élet még egyszerű volt, a fotózás pedig csak játék.

A tóparti napok és az éjszakai csónakázások gyógyírként hatnak Alice lelkére, egészen addig, míg Charlie tekintete össze nem fonódik az övével. Mert Alice látja az embereket – ezért is olyan jó a munkájában –, de most először érzi, hogy valaki őt is igazán látja. És talán épp ez a tekintet az, ami miatt újra hinni kezd a szerelemben.

Rendeld meg ITT!

Gondolataim a könyvről:

2 éve olvastam a Minden elmúlt nyár könyvet, Sam és Percy történetét, ahol már Charlie is szerepet kapott és érdekelt is a karaktere. Amikor megláttam,hogy az Egy aranyló nyárral ismét Barry’s Baybe utazhatok, akkor tudtam,hogy el kell olvasnom. 

Mostmár jóval az első kötet eseményei után járunk, Charlie 35 éves, sikeres a munkájában, menő lakása és autója van Torontóban, ám mégis van valami,ami zavarja. Az édesapjuk pont 35 évesen hunyt el, emiatt Charlie is úgy érzi,mintha kifutna az időből. Hírét tekintve nőcsábász, de Barry's Baybe lazulni tér vissza, amíg nem találkozik Alice-szel.
Alice fotós, de nem találja örömét a munkájában, elhagyta a pasija, úgyhogy szinte kapóra jön a nagymamája csípőműtétje. Barry’s Baybe utaznak, hogy könnyebben tudjon lábadozni Nan és Alice van mellette. Charlie pedig segít nekik ezzel-azzal.

Annyira szeretem az írónő történetmesélését, mintha pörögne előttem egy tökéletes nyári film, úgy érzem, mintha én is részese lennék a történetnek. Való igaz, hogy nagyon hasonló a történeteinek a lefutása, de ha működik?! Szeretem az olvasmányos, leíró stílusát és látok magam előtt minden képkockát. 

Nagyon szerettem Alice és Charlie párosát, ahogy egyre inkább megismerték és megszerették egymást a szemünk láttára. A kapcsolatukat a való élet problémái tarkították, munka, egészség, távolság, jövő kérdése mind felmerültek, de mindegyiket megoldották. Szerettem a közös, vicces pillanataikat, egy nagyon árnyalt párost kaptunk, én jobban is szerettem őket,mint a Percy és Sam párost. 😊 Én nagyon bírom a csipkelődő párosokat, úgyhogy őket is emiatt kedveltem, tetszett, hogy beszólogattak egymásnak. 

Mindketten nagyon sokat fejlődtek egymás mellett a történet során. Alice végre újra megtalálta, hogy mit szeretett a fotózásban és, hogy a jövőben milyen irányt szeretne követni. Charlie pedig ráébredt, hogy élni kell és nem szabad félelemben élni. 

Éreztem a végén a csattanót, úgyhogy nem lepődtem meg, de így is bekerült a kedvenceim közé ez a könyv.

2026. április 19., vasárnap

Taylor Jenkins Reid: Örökké, megszakítva - Könyvajánló és nyereményjáték

 Taylor Jenkins Reid nevét a magyar közönség az Evelyn Hugo hét férjének köszönhetően ismerte meg, de a Daisy Jones & The Six mélyítette el csak igazán a rajongást, amely külföldön is övezi a szerzőt. Azóta a Könyvmolyképző szorgalmasan gondozza az írónő életművét. Ezúttal a debütáló regényét, az Örökké, megszakítvát olvashatjuk magyar fordításban, melynek központi témája a gyász, egy szerettünk elvesztésének feldolgozása. Tartsatok velünk, ha kíváncsiak vagytok, mit gondolunk a könyvről!


Taylor Jenkins Reid: Örökké, megszakítva

Fülszöveg:

Elsie Porter átlagos huszonéves fiatal, ám ami vele történik, az minden, csak nem átlagos. Egy esős újév napján elindul otthonról az egy főre rendelt pizzájáért. Nem számít arra, hogy rajta kívül más is lesz a pizzériában, különösen nem az imádni való és sármos Ben Ross.

A kémia kettejük közt azonnali és mindent elsöprő. Ben még huszonnégy órát sem tud várni, máris újra találkozni szeretne vele. Heteken belül mindketten fülig szerelmesek lesznek. Májusban megszöknek, és titokban összeházasodnak.

Mindössze kilenc nappal később Bent biciklizés közben elüti egy teherautó, és azonnal életét veszti. Elsie a lakásból hallja a szirénákat, ám mire leér, Bent már elszállította a mentő. A kórházban szembe kell néznie sosem látott anyósával, Susannel – aki még csak nem is sejti, hogy kicsoda Elsie.

Elsie és Ben elragadó szerelmi történetének, valamint Elsie és Susan gyászfeldolgozásának összefonásával az Örökké, megszakítva című regény arra emlékeztet, hogy egy történet nem csak egyféleképpen érhet boldog véget…


Gondolataim a könyvről: 

Ez volt a 4. TJR könyv, amit olvastam és a tetszési sorrendben is a 4. helyet tudom neki adni. Nem olvastam kivételesen a fülszöveget, annyit tudtam, hogy van egy könyve, ami még nagyon érdekel. Nos az nem ez volt, de természetesen ezt is elolvastam. A Carrie Soto visszatér, Daisy Jones & The Six és az Evely Hugo hét férje annyira magasra tették a lécet, amit nem tudom, hogy még egyszer meg tud-e ugrani az írónő. Én ezt a 3 történetet tartom a TJR Szentháromságnak, amit mindenkinek ajánlok. Úgy tudom ez az első könyve, ami megjelent…hát látszik.

Az Örökké , megszakítva a gyászról szól. Egy feleség és egy anya gyászáról és a gyógyulásukról. Nem árulok el nagy dolgot azzal, hogy Ben, Elise férje a könyv kb. 2.oldalán életét veszti. Pár napja házasok és összesen kb. 6 hónapot voltak együtt. Az esküvő pedig egy hirtelen döntés következménye, amire senkit nem hívnak meg. A kapcsolatukat is pont ez a hirtelenség jellemzi, rövid idő alatt alakult és gyors lépésekben haladtak.

Maga a történet 2 szálon fut, a jelen és a múlt fonódik össze. A múltban játszódó fejezetek bemutatják Elsie es Ben kapcsolatát a megismerkedésüktől kezdve. A jelenben pedig Ben halála a kiindulópont és onnan haladunk a gyógyulás rögös útján.

Nem mondom, hogy nem tetszett, de valami hiányzott nekem belőle. Az említett 3 történetben azt szerettem a legjobban, hogy hús- vér szereplőket kapunk, akikre rákeresnék, annyira valódinak tűnnek, plusz maga a cselekmény vagy a korszak is elvarázsol. Itt a gyász és a gyógyulás voltak főszerepben, a szereplőket magukat nem szerettem annyira. Bennel nem értettem egyet, ahogy kezelte a szituáciükat. A téma ellenére viszont mégsem volt annyira nyomasztó. Sokszor küszködtem a könnyeimmel, de próbáltam nem beleképzelni magam a szituációba.

Elsie és Susan közös gyógyulása mindenkinek erőt adhat és bemutatja, hogy a gyógyulás nem egyIineáris folyamat, vannak jobb napok, vannak rosszabbak. Susant sokkal jobban sajnáltam, mégis ő vesztette el a fiát és nem ő volt az egyetlen vesztesége. El sem tudom képzelni ezt a fájdalmat. 

Összességében nem volt rossz könyv, de ahogy említettem, nekem hiányzott a TJR effektus a könyvből.



Nyereményjáték:

Taylor Jenkins Reidnek eddig a pillanatig 6 könyve jelent meg magyarul, de összesen 10. Játékunkban ebből a tízből hoztunk nektek idézeteket. A feladatotok, hogy kitaláljátok, melyik regényből származik az adott állomáson található idézet, és a címét beírjátok a Tally megfelelő sorába. Az angol nyelvű idézeteket a magyarul még meg nem jelent könyvekből válogattuk.


(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani.  A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Az idézet:

Talán a szüleink élete a sorsunkba van vésve. Talán nincs is más sors, csak a késztetés, hogy újraéljük a hibáikat. Bármennyire is próbálkozunk, sosem leszünk képesek dacolni az ereinkben csörgedező vérrel.






Állomáslista:

Blogturné

04.13. Readinspo 

04.15. Olvasónapló

04.17. Pandalány olvas 

04.19. This is my (book) universe.

04.21. Kitablar 

04.23. Zakkant olvas 

04.25. Ambivalentina