2021. február 13., szombat

Maddie Dawson - Szerelmi varázslás kezdőknek - Könyvajánló

Sziasztok! Ma egy újabb romantikus könyvajánlóval készültem, bár elöljáróban annyit elmondanék, hogy nem lett kedvencem ez a történet. 

Köszönöm a recenziós példányt a Könyvmolyképző Kiadónak! 

Fülszöveg: 

Mert ​a boldogság nem mindig onnan érkezik, ahonnan várod.

Marnie MacGraw hétköznapi életre vágyik – férjre, gyerekekre és egy egyterűre a kertvárosban. Most, hogy férjhez menni készül álmai lovagjához, biztos benne, hogy valóban ilyen élet vár rá. Aztán találkozik Blix Hollidayjel, a vőlegénye lázadó, párokat összeboronáló idős nagynénjével, és minden megváltozik – éppen úgy, ahogy azt Blix megjósolta.

Amikor a házassága két kínos héten belül véget ér, Marnie érthetően megdöbben. És még jobban megdöbben, amikor megtudja, hogy ő örökölte Blix brooklyni házát, az összes befejezetlen „projektjével”: a megtört szívű, fura barátokkal és szomszédokkal, akik menekülnek a boldogság elől. Marnie nem hiszi magáról, hogy nagyon különleges volna, ám Blix valahogy tudta, ő lesz a tökéletes ember, aki átveheti a párvarázsló szerepét.

Marnie a maga kárán kénytelen megtanulni, hogy a boldogságot néha nehéz felismerni, és gyakran azoknak van a legnagyobb szükségük rá, akik leginkább eltaszítanák maguktól.

Mulatságos és intelligens kötet, szerethető, különc szereplőkkel, egy csipetnyi varázslattal. 
Mondj igent a szerelemre!



Először a cím és a borító keltette fel a figyelmem, majd elolvastam a fülszöveget és alig vártam, hogy a kezeim közé vegyem a könyvet és elolvassam, ám sajnos kicsit csalódnom kellett. Összességében nem volt rossz, mert 4 csillagot simán megadnék rá, de az mind a mellékszereplők miatt volt. 

Marnie egy cseppet sem volt szimpatikus, ahogy  fülszöveg is írja a házasság hamar véget ér, bár meg sem kellett volna történnie, aki elolvassa érteni fogja, hogy miért mondom, nekem ez a lépése teljes mértékben unszimpatikus volt. A rövid nász után hazaköltözik a családjához, akik te jóságos Istenem, borzasztóan idegesítőek voltak, talán még jobban, mint Marnie. Unalmas, idegesítő főszereplő, akinek sem a gondolkodásával, sem a tetteivel nem tudtam azonosulni, így sokszor nehezen vettem a kezembe a könyvet. Miután elutazott Brooklynba izgalmasabbá vált a cselekmény, bár őt továbbra sem tudtam semmilyen szinten megérteni, az ex férjjel, Noahval együtt. 

Szóval megérkezett a levél, hogy Blix ráhagyta a brooklyni lakást és Marnie el is indult, hogy megnézze, a családja minden tiltakozása ellenére. Ott megismerkedett Lolával, Patrickkel, Jessicával és Sammyvel, akik a házban laktak még. Nekem ők voltak a kedvenceim, különösen Lola és Patrick. Lola Blix legjobb barátnője, nagyon kedvelhető karakter, aki szintén megérdemelte a boldogságot. Patrick nagy kedvencem lett, sérült lelkű, törékeny ember, akiben rengeteg szeretet és félelem lakozik, amit nem mert kimutatni, helyette betegségek tüneteit írogatja egész nap, munka gyanánt. A kedvenc jeleneteim egyértelműen Patrick és Marnie közös jelenetei, a homárvadászat, sütés és még sorolhatnám, ezekben a jelenetekben még Marnie is kedvelhetővé vált. 

Blixről még pár szót...egy nagyon bohókás, vidám és életszerető nőt ismerhettünk meg, aki mindig nyitott szívvel közlekedett, mindenkihez volt 1-2 jó szava és mindenkinek segíteni akart, hogy megtalálja a boldogságát, ehhez nem félt egy csepp varázslatot bevetni, ha szükség volt rá. 

Összességében tényleg nem volt egy rossz könyv, Blix, Patrick és a többi mellékszereplőnek a cselekményszálai kedvelhetővé tették számomra a könyvet és róluk jó volt olvasni, de sajnos Marnie nem lett a szívem csücske. 

2021. február 11., csütörtök

Mesés könyvajánló

 Sziasztok! A mai bejegyzésben 2, leginkább gyerekeknek szóló könyvet mutatnék be nektek. Köszönöm a recenziós példányokat a kiadónak!  



                                     Bella Swift: A kiskutya, aki unikornis akart lenni

Mindig légy önmagad – kivéve, ha lehetsz unikornis is!

Milli, a mopsz épp karácsony előtt veszíti el az otthonát, de szerencsére Anna családja befogadja egy hétre. A játékos kedvű kiskutya nagyon megszereti Annát, és nagyon szeretne örökre vele maradni. De Anna nem vágyik kutyára – ő egy unikornist szeretne, legalábbis Milli szerint. 
Sikerül-e Millinek unikornissá változnia? Ha rájönne, mit kell ehhez tennie, akkor talán valóra válhatna az álma, hogy otthonra találjon.


Létezik ennél cukibb történet és borító? Kiskutya, unikornis...minden ami kell.:D 

Az elején megismerjük Millit, a kis mopszot, aki nagyon szeret hatalmas rumlit csinálni maga körül, amit a "kedves" gazdája kevésbé tolerál, mert neki csak azért kellett egy kiskutya, hogy berakhassa a táskájába és mutogathassa. Hamar megunja, hogy foglalkoznia kell Millivel, ezért visszaviszi a menhelyre.  A menhelyen már nincs hely még egy kutya befogadására, így pont kapóra jön egy család, akiknek nagyon megtetszik Milli és befogadják. Bebizonyítják, hogy nincs olyan, hogy problémás kutya, kellő odafigyeléssel és energiával meg lehet tanítani minden kisállatot, hogy megfelelően viselkedjen. Nem azért csinálnak kupit, nem azért rágcsálják meg a cipőket, mert ők kárt akarnak okozni, hanem ők csak kis élőlények, akik még nem tudják, hogy a gazdi cipője helyett a játékokat kellene rágcsálni. 

Milli sokáig félt attól, hogy mennie kell és a lányok jobban örülnének egy unikornisnak, ezért minden turpisságot elkövetett, hogy valahogy unikornissá varázsolja magát, de a végére rájött, hogy ő így tökéletes, mint egy kiskutya és nem kell unikornissá változnia, hogy szeressék. Nagyon tanulságos történet, hogy hiába akarunk mások lenni, hiába várjuk ettől a megváltást és a boldogságot, pedig ez csak nagyon kevés esetben igaz. Sokkal inkább arra tanít a történet, a felelős állatartáson kívül, hogy fogadjuk el magunkat és ne akarjuk más emberek lenni, mert mi így vagyunk tökéletesek. Milli is kiskutyaként tökéletes, az unikornis szerep meg hát marad az unikornisoknak. Félreértés ne essék, itt nem a személyes fejlődésről beszélek, meg arról, hogy az ember nem változtathat magán, mert nem erről van szó. Ha valami nem tetszik magunkon és tudjuk, hogy meg tudjuk változtatni valamilyen formában és úgy jobban érezzük magunkat ám legyen, de ezt csakis magunkért tegyük, ne azért, mert xy jobban elfogadna vagy jobban tetszenénk valakinek. 

Mindenki úgy csodálatos ahogy van, ha kutya, ha unikornis! 



Kertész Edina: Lajhár, a sztár 

Lona szeretné, ha az osztály menő lányai, Menta Málna és Napsugár bevennék maguk közé a csapatba. Igyekszik felhívni magára a figyelmet. Fotókat készít magáról, amik felkerülnek róla az internetre. De nem hozzák el a várva várt sikert, sőt, mindenki kineveti, osztálytársaik gúnyolódásának céltáblája lesz. Még szerencse, hogy új barátra talál Drazsé, az elszánt környezetvédő személyében, és feltűnik az életében Pedró nagybácsi is, aki a messzi Costa Ricából érkezik. 
Ám Pedró bácsi mégsem az, akinek mondja magát, és egy iskolai bulin minden összekavarodik… Sikerül Lonának rátalálnia arra, amiben igazán jó, és segíteni Pedró bácsinak otthona, a nemzeti park megvédésében?


Amikor megláttam a borítót rögtön felkeltette az érdeklődésem, mert nagyon cukinak találom a lajhárokat, így el akartam olvasni a történetet, amelyben egy lajhár kapja a főszerepet. Nem teljesen tudtam, hogy mit várjak, de pozitív csalódás volt a könyv, IMÁDTAM. Kisiskolásoknak, alsó tagozatosoknak kötelezővé tenném, szerintem zseniális alkotás, mind a téma, mind a belső kialakítás miatt.  

Az elején megismerjük Lonát, a lajhárt, akinek egyetlen vágya, hogy befogadja maga közé a triumvirátus, Napsugár, Málna és Menta. Ezért képes mindent bevetni, amire csak lehetősége van, műkörmöket csináltat az édesanyjával, regisztrál instagramra és a lányoktól ellesett pózokat alkalmazva szelfiket készít, abban reménykedve, hogy ha sok lájkot kap az majd meghozza számára a várt népszerűséget. 

Sajnos ez egy valós és szomorú dolog manapság és nagyon tetszett, hogy az írónő ilyen erőteljesen megjelenített a social médiát, hiszen napjainkat ez teljes mértékben áthatja és szinte mindenki használja. Sok pozitívuma van, ennek egyik példája a könyv során is megjelenik, de számos negatív oldalát láthatjuk, amikor Lonát kezdik bántani online. Az online bullying borzasztó dolog, őszintén szólva én sosem értettem, hogy miért jó valakit nyilvánosan cikizni és bántani és, hogy egyesek miért nem gondolnak bele tetteik következményeibe és ez hogyan érint másokat. Nem azért, mert egy szent vagyok, de ha engem valami zavar azt privátban szoktam intézni, na mindegy is... Számomra az online bullying tényleg elfogadhatatlan és felháborító, amikor a könyvben olvastam róla olyan ideges lettem és szomorú Lonáért. Senki nem érdemli ezt, de sajnos sokakat érint, főleg a fiatalok körében. De, hogy ne csak a negatív dolgokat említsem, mert az írónő is kiemelte, hogy lehet hasznos és pozitív célokra is használni a közösségi oldalakat, olyanoknak nyújhatunk segítséget és követőket és a világ minden táján élő embereket bevonva, akik maguktól nem tudták volna megoldani az adott problémát, de tudjuk, hogy sok kicsi sokra megy és, ha a nagy követőtáborral rendelkező emberek egy adott ügy mellé állnak, akkor a határ a csillagos ég. 

Még ki szeretném emelni, hogy mennyire interaktív ez a kötet, színezhetünk benne, de számos kérdésben megszólít minket is a történet, válaszolhatunk mi is adott kérdésekre. Az illusztrációk nagyon szépek, igazán cuki lett minden karakter, főleg Lona, illetve a lila szín nemcsak a borítón jelenik meg, hanem a könyvben a betűk, illetve a rajzok is lila színűek, szerintem nagyon egyedi. A betűtípusok is váltakoznak, hol kisebb, hol nagyobb, hol el kell fordítanunk a könyvet. 

Maga a történet szívmelengető és nagyon aranyos, de azt nem részletezném, meghagyom nektek, hogy megismerjétek, amikor olvassátok. 

Összességében egy kívül-belül különleges könyvet olvashattam, amelyet bátran ajánlok mindenkinek, kisebbeknek azért, hogy kicsit átgondolják, hogy milyen a felelősségteljes social média használat, megismerjék az online bullyinget és a kirekesztést, nagyobbaknak pedig azért, mert nagyon cuki. Szerintem abszolút megállja a helyét oktatókönyvként is, amely egyszerre szórakoztat és egyszerre hívja fel a figyelmet bizonyos témákra, tele aktuális problémával. 


Most összefoglalom az összefoglalásaimat, mindkét könyv amellett, hogy nagyon cuki kívül- belül, számos nagyon hasznos gondolatot tartalmaz, ha az ember nyitott arra, hogy ezeket befogadja és értékelje. Ha lenne gyermekem biztos elolvasnám vele mindkettőt és ha még nem érti magától ezeket a gondolatokat, akkor megpróbálnám valamennyire elmagyarázni és később újra a kezébe adni, amikor már magától is megérti, hogy óóóó, hát erről beszéltünk. Én személy szerint imádom az ilyen típusú meséket, nektek is bátran ajánlom mindkettőt!

2021. február 7., vasárnap

Kristen Callihan: Maganed - Kontroll - Könyvajánló

 Sziasztok! Ma egy olyan könyvről írnék nektek, amit már hónapokkal ezelőtt olvastam, de valamiért akkor nem írtam le a gondolataimat, szóval most jó mélyre kellett ásnom. Be kell vallanom, hogy a sorozat előző részét, az Idolt én nem olvastam, de teljesen érthető volt számomra minden, úgyhogy ha valakinek az első rész nem hozta meg a kedvét a sorozathoz, de a második igen, akkor nyugodtan vágjon bele, bár az biztos, hogy az első résszel együtt teljes az élmény, valószínűleg én is adok neki esélyt. 

Fülszöveg:

„Egyáltalán ​nem hideg és érzéketlen. Csak rejtőzködik. Azt akarom, hogy szabadjára engedje mindezt – ezt az erőt, ezeket a ragyogó érzelmeket, amit a felszín alatt tart.” – Sophie

Szellemi párbajként indult. Én, egy átlagos lány a nagy számmal, ellene, a szexi, hatalmas egóval rendelkező rosszfiú ellen…

Amikor áttettek első osztályra a londoni járaton, azt hittem, megütöttem a főnyereményt.

Egészen addig, amíg le nem ült mellém Ő. Gabriel Scott: pokolian jóképű és jéghideg. Senki és semmi nem képes áthatolni a páncélján. Soha. Saját jogán is legenda, a világ legnagyobb rockbandájának menedzsere, emellett pedig egy arrogáns seggfej, aki lenéz engem.

Azt hittem, sikerült pokollá tennem számára egy hosszú repülőutat. Eszembe sem jutott, hogy megkedvelhetem, az meg pláne nem, hogy megkívánhatom. És mi a legmeglepőbb az egészben? Hogy ő is akar engem. Csak a feltételei kissé meghökkentőek.

Ha elfogadom az ajánlatát, sebezhetővé teszem magam. Nagy esély van rá, hogy belezúgok az egyetlen férfiba, akit nem tudok irányítani. De erős kísértést érzek arra, hogy igent mondjak neki. Mert a tökéletes öltönyök és a rideg külső mögött rejtőző férfi valószínűleg a legjobb dolog, ami valaha történt velem. És talán én vagyok az egyetlen, aki képes lehet megolvasztani a jeget a szíve körül.

Kezdődjön hát a küzdelem…

Rendeld meg ITT.



Ez egy igazán jó és kikapcsoló könyv volt számomra, tipikusan az, amit nem tudsz letenni, mert várod, hogy mi fog történni és hogyan, még akkor is ha egyébként ez a legtöbb esetben könnyen kiszámítható, de ebben a történetben megvolt az a plusz, ami kiemelte a többi rubin pöttyös könyv közül. Szerintem az évek során rájöhettetek, hogy nagyon kedvelem a romantikus könyveket és kifejezetten a KMK rubin pöttyös könyveit, de ennyi idő után, már én is nehezen találok olyat, ami miatt egy könyvre azt tudom mondani, hogy na ez tényleg jó volt és ezt biztos újra fogom olvasni. Ez pedig ilyen volt, tuti, hogyha egy kis nevetésre és perzselő szópárbajokra vágyok ez lesz az egyik amelyhez nyúlni fogok. 

Az elejétől kezdve kedveltem Sophiet, vicces volt, szókimondó, de azért volt 1-2 pillanat, amikor megkérdeztem volna, hogy ezt miért, viszont összességében nagyon kedvelhető volt. Vidám, pörgős, egy igazi Napsugár, aki bearanyozza az emberek napját és néha már túlontúl is fényes.:D Bár voltak olyan szituációk, amelyeknél úgy éreztem, hogy nem viselkedik elég felnőttként... 

Sophie nyitottságát tökéletesen ellensúlyozta Gabriel, vagy ahogy mindenki hívja: Scottie zárkózottsága. A könyv feléig lehetett érezni rajta a távolságtartást és azt, hogy nem tud mit kezdeni az érzéseivel és a mindig pörgős Sophieval. A kedvenc jelenetem a legelső, repülős jelenet. Azon szórakoztam a legtöbbet, zseniális volt olvasni, hogy Scottie mennyire ideges, hogy mellé ültettek valakit és, hogy Sophie hogyan próbálja minél jobban felidegesíteni. Most, hogy ezt leírtam újra is olvasom ezt a részt, tényleg nagyon szórakoztató volt. Az egész könyvet jellemzi, hogy nagyon vicces, de nálam valamiért ez az első jelenet vitte a prímet. Na meg amikor kiderült, hogy ki is lesz Sophie és mi lesz a feladata.:DD Na jó, nem spoilerezek, de ha kedvelitek az ilyen típusú történeteket akkor ne hagyjátok ki. 

Amit még szeretnék kiemelni az Gabriel karakterfejlődése, egy nagyon zárkózott, magának való és lelke mélyén nagyon magányos férfiként ismertük meg, de a könyv végére feloldódott és belátta, hogy nem gyengeség elfogadni másoktól segítséget, megnyílni előttük és főleg a legközelebbi barátai esetében.

Ahogy már említettem, nagyon kedvelem a romantikus könyveket, de azt még jobban, ha van a történetben valami extra, vagy jelentős fejlődésen megy át valaki, vagy annyira jók a poénok stb. Ez ennél a könyvnél megvolt, úgyhogy én bátran ajánlom nektek. 

2021. február 1., hétfő

Rachael Anderson: Lord Drayson bukása - Könyvajánló

Sziasztok! Nagyon nagyon régen jelentkeztem utoljára, azóta rengeteg dolog történt, jó és rossz egyaránt, de most nem az én magyarázkodásom miatt vagyunk itt, hanem azért, hogy megosszam a gondolataimat az év első befejezett olvasmányáról. 

Szeretném megköszönni a Könyvmolyképző Kiadónak a recenziós példányt!



Fülszöveg:

Amikor Colin Cavendish, Drayson újdonsült grófja tájékoztatja Lucy Beresfordot, hogy az édesanyjával együtt el kell hagyniuk a házat, amit az elmúlt két évben az otthonuknak tekintettek, Lucy rettentően felháborodik. Nincs se pénzük, se rokonaik, nincs senki, akihez segítségért fordulhatnának, és nincs hova menniük. Hogy meri a gróf minden lelkiismeretfurdalás nélkül felrúgni az apja Beresfordéknak tett ígéretét?

A végzet Lucy kezére játszik, amikor egy lovasbaleset után eszméletlen állapotban talál a grófra az út közepén. Amikor a férfi magához tér és nem emlékszik rá, hogy ki is ő valójában, Lucy megragadja az alkalmat, hogy leckét adjon alázatosságból a grófnak: elhiteti vele, hogy ő csupán egy egyszerű szolga, méghozzá Lucy szolgálatában.

És ezzel kezdetét veszi az elbűvölő mese egy nagyképű lordról és egy lobbanékony fiatal lányról, akik úgy belekavarodnak az események hálójába, hogy az is kérdésessé válik, kikeverednek-e belőle valaha.

Az biztos, hogy olvasmányok terén jól kezdődik az év, mert egy igazán szórakoztató könyvvel indult. Már a megjelenés előtt felfigyeltem a könyvre, egy belevaló lány és egy kissé arrogáns gróf kis játékára számítottam és pont ezt kaptam. Még egy kis kitérőt engedjetek meg nekem. Én is engedtem a kísértésnek és megnéztem a Bridgerton sorozatot és miután befejeztem nem akartam elengedni ezt a korszakot, úgyhogy így került éppen most a kezembe a könyv. 

Az elején megismerjük Lucyt, vagyis Beresford kisasszonyt, aki egyedül marad Georginával a cseléddel/ család barátjával, majd megérkezik Lord Drayson, aki közli velük, hogy ki kell költözniük, mert el akarja adni a birtokot. Lucy szerencséjére vagy szerencsétlenségére Lord Draysont baleset éri és elveszti az emlékezetét. Lucy úgy dönt, hogy kicsit megleckézteti és előadta, hogy Colin a család szolgája/komornyikja/kocsija és amit még megkíván a helyzet. Colin nem ellenkezett, közösen bele is vetették magukat a munkába. Lucy igazi belevaló lány, nem félt attól, hogy koszos lesz a szép ruhája vagy a szél szétfújja a gondosan elkészített haját, ő akkor is a földet túrta és a virágait gondozta. Kedves, szórakoztató és vicces főszereplőt kaptunk a személyében. 

Colint is hamar megkedveltem a kezdeti ellenszenv ellenére, főleg a kocsisként/szolgaként töltött napjai voltak szórakoztatóak és egyszerűen imádtam a szóváltásait Lucyval. Annyira jó volt olvasni ahogy egyre jobban megismerik és megkedvelik egymást és ahogy szépen lassan felépült a kapcsolatuk. A hazugot hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát, így Lucy kis hazugságára is fény derült. Colin édesanyja és húga is nagyon kedves és befogadó volt Lucyval szemben, az egész család és hozzáállása szimpatikus volt. 

Azért a végére átment kicsit mesébe a történet, az írónő nem félt elrugaszkodni a valóságtól, de néha ilyen is kell és a vizsgáktól leszívott agyamnak ez a történet tökéletes volt. Ha ti is olyasmit kerestek, ami nincs feleslegesen túlbonyolítva, romantikus, olvasmányos és nagyon vicces akkor bátran ajánlom nektek ezt a könyvet. Kellemesen kikapcsolt, feltöltött és jókat nevettem olvasás közben, 1 nap alatt ki is végeztem.