2020. augusztus 24., hétfő

Mit néztem mostanában? - Sorozatajánló +5 film a nyár utolsó napjaira





Sziasztok! Tavaly nagy sikernek örvendett a sorozatos bejegyzésem, úgyhogy idén is elhozom nektek, hogy miket néztem azt utóbbi hetekben és hónapokban. Továbbra is Netflixes sorozatokat és filmeket mutatok leginkább, én ezt a platformot használom, nekem ez vált be és ez a legegyszerűbb és leggyorsabb. Gondolom a karantén alatt sokan ráértetek sorozatozni, filmezni, így ha van ajánlásotok, azt szívesen fogadom. 


Spinning Out
A Spinning Outot egyből a megjelenése után elkezdtem nézni, nagyon kedvelem a műkorcsolyát, mindig is csodáltam, így muszáj volt megnéznem. A főszereplő lány Kat Baker balesetet szenved, a felépülése után lehetőséget kap, hogy Justin Davis párjaként bizonyítson. Kat mindig is a magányos farkas szerepét töltötte be, sosem akart párban korcsolyázni, először el is utasította Justin kérését, de később megenyhült és elfogadta az ajánlatát, abban a reményben, hogy sikerül legyőznie a félelmeit, amelyek a baleset után jelentkeztek. Egy fontos tényezőt eddig nem említettem, de Kat, csakúgy mint az édesanyja mentális betegségben szenved, bipoláris. 

Netflix Canada's "Spinning Out" Is An Enticing New Drama That Was ...
Kat karaktere nem mindig volt a kedvencem, de összességében kedveltem, küzdött, hogy elfogadja és kordában tartsa a betegségét, hogy másokat közel engedjen magához és a saját démonaival, legfőképp a baleset után. Kat anyja nagyon ki tudott készíteni. Borzasztóan viselkedett, nem tudom, hogy ez milyen mértékben írható a bipoláris zavar számlájára vagy a saját személyiségére, sajnos nem tudok még eleget a témáról, hogy ezt meg tudjam ítélni, így nem is szeretnék ebbe jobban belemenni, de mindenképpen szeretnék többet megtudni a témáról. A korcsolyázás mellett nagy szerepet kap ez illetve Kat és az anyja kapcsolata, ami egyáltalán nem felhőtlen, sőt inkább olyan, mint egy nyári vihar, ami váratlanul és hirtelen csap le az emberre, majd hirtelen tovább is áll. Kat húga, Serena szenvedi el kettejük betegségének hátrányait, háttérbe van szorítva, így rögtön ugrik, amikor valaki felfigyel rá.
Justin a tipikus gazdag családból származó szépfiú, már mindannyian ismerjük ezt a típust szerintem, de belül egy őszinte törődő és kedves srác, aki szeretne megfelelni az elvárásoknak. 
Kat és Justin közös bensőséges pillanatai voltak a kedvenceim, sokszor szoktam nézni összefoglalót a sorozatról, nagyon szerettem a kettejük közti kémiát. 

10 részes az 1. évad, sajnos úgy olvastam, hogy nem lesz 2. évad, de tökéletesen le van zárva a sztori, tehát nyugodtan megnézhetitek. 




Elite

Elite: How old are the Netflix cast and characters in real life ...
Már az előző bejegyzésben is rengeteget áradoztam erről a spanyol sorozatról, a véleményem most sem változott, csak fokozódott a rajongásom. A 3. évad is legalább olyan jóra sikerült, mint a többi, továbbra is 2 szálon fut a cselekmény és az utolsó részben érnek teljesen össze a szálak, akkor nyer értelmet minden, addig pedig tévesen tippelgetünk (legalábbis én). Volt olyan karakter, akit eddig szerettem, de ebben az évadban kevésbé kedveltem, illetve volt olyan karakter, akit nagyon megszerettem és hihetetlen karakterfejlődésen ment keresztül. Nem szeretnék spoilerezni és neveket írni, én tényleg nagyon ajánlom, mert zseniális. Tele szarkasztikus poénnal, izgalommal, sosem tudom, hogy mire számítsak, de tényleg fantasztikus, hogy a cselekmény ilyen módon tárul fel előttünk és a végén vagy tátott szájjal nézünk, hogy ez hogy lehet, vagy a fejünkre csapunk, hogy erre miért nem gondoltunk. Várom már a 4. évadot!:D



Money Heist - La casa de papel 

Money Heist' Season 5: Netflix Release Date & What to Expect ...

Folytassuk egy másik spanyol sorozattal, a sokak által kedvelt Money Heisttel. Én legelőször az egyik kedvenc Forma 1-es versenyzőmtől hallottam, amikor kérdezték, hogy mi a kedvenc sorozata és ezt válaszolta, én meg természetesen azonnal csekkoltam, de még nem kezdtem el nézni. Viszont nyáron beadtam a derekam és megnéztem az első évadot, pontosabban még nem fejeztem be, de folyamatban van. A spanyolok nagyon értik a sorozatkészítés művészetét, brilliáns ez is. Számos átfedés van a szereplők között is amúgy.:D A Professzor egy rablást tervez, de nem akármilyet, a nemzeti bankot akarják elfoglalni, kinyomtatni a nekik megfelelő pénzt és utána angolosan távozni. Természetesen akármennyire alaposan tervez az ember váratlan fordulatok közbe jöhetnek, de a Professzor MINDENRE IS számít és minden alkalommal megússzák, amikor azt hinné az ember, hogy na itt vége, taka van mindennek. Még sok mindent nem tudok mondani, ha megnéztem a további részeket mindenképpen lesz majd még szó a sorozatról. 


Dynasty

Dynasty (2017 TV series, season 1) - Wikipedia
Ez volt a vizsgaidőszakos sorozatom idén, mindenki átérzi szerintem azt az állapotot, amikor csak valami agyzsibbasztó dologra vágytok, amin nem kell gondolkodni, elég nézni. Na ez a sorozat pont ilyen volt, tökéletesen megfelelt a célra. Az utolsó pár részt vizsgaidőszak után néztem és borzasztóan idegesített, úgyhogy én csak akkor ajánlom, ha ilyen állapotban vagytok. Adott a Carrington család, a családfő Blake, aki a családi vállalkozást, a Carrington Atlanticet vezeti. A feleség, Alexis lelépett, maradt a 2 már felnőtt “gyerek” Fallon és Steven. Fallon a kedvenc karakterem, igazi feminista, bosslady, aki mindenkit helyretesz és kezébe veszi a dolgokat, ha kell. Igazából csak miatta folytattam, néhányan annyira idegesítettek, hogy a hajamat téptem. A főszereplőket játszó színészeket állandóan cserélgetik, az egyik szereplőt a 3 évad alatt 3 színész játszotta. No comment. Mindenesetre ha valami könnyed, szórakoztató dologra vágytok egy nehéz nap után, akkor nézzetek bele. 


Sex Education

Sex Education Season 3: Netflix Release Date Plus More Latest News

Ez szintén egy nagyon populáris sorozat, biztos sokan hallottatok már róla. Fontos témákat feszeget a szexualitás témakörén belül, ugyanakkor szórakoztató és közvetlen, néha túl közvetlen is. Bevallom én egy csak telefonon és fülhallgatóval szoktam nézni, vannak olyan jelenetek, amelyeknél egy hangyányit elakadt a szavam. Otis egy nagyon értelmes, de tapasztalatlan fiú, akiben nagy traumát okozott az, hogy az édesapja megcsalta az édesanyját és ezt ő is látta, emiatt van benne egy gát szexualitás terén. Az édesanyja szexuálpszichológus, de érhető módon nem tárja fel előtte ezeket a dolgokat Otis. Maeve egy hihetetlenül okos lány, igazi feminista, aki nem fél szembemenni a tömeggel. Kettejük párosát és vállalkozását nem lehet nem imádni. A kedvenc shipem egyértelműen Eric és Adam. 


Most éppen a Suitsra függtem rá újra, pár nap alatt ledaráltam a 6. évadot, rögtön folytattam is a 7. évaddal. Köszi Livi, hogy újra meghoztad hozzá a kedvem. A sorozatot az előző bejegyzésben boncolgattam.:) 

FILMEK
Térjünk a filmekre, ezekre nem szeretnék részletesen írni. Jobban preferálom a sorozatokat, mert sokkal jobban meg lehet ismerni a szereplőket és a cselekményt, de néha jól esik 1-1 könnyed, szórakoztató film. Most 5 ilyet mondanék nektek a nyár utolsó napjaira. Mindegyik tényleg nagyon egyszerű, ugyan vannak komolyabb témák, mint az útkeresés, önmagunk keresése, jövő, testvéri kapcsolatok, mégis könnyedek és nagyon kikapcsolták az agyamat. Én nagyon szeretek mindenféle zenével ( és sporttal) kapcsolatos filmet, főleg, ha táncolnak is benne, mindig feldobják a hangulatom és meghozzák a kedvem a mozgáshoz, táncoláshoz. Mind az 5 filmet bátran ajánlom nektek, én már többször is láttam ezeket.:) Vannak közte könyvadaptációk is.;) A címre kattintva megnézhetitek a trailert. 

Work It (2020) Movie Review | Screen Rant

Feel the Beat | Netflix Official Site

The Kissing Booth előzetes a Netflixtől | Filmezzünk!


Review – “To All The Boys I've Loved Before: P.S. I Still Love You”


Under the Riccione Sun (2020 movie) Netflix - Startattle






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése