2023. szeptember 30., szombat

Kollár Betti: A vonzás ereje - Könyvajánló

 Sziasztok! A nyár új felfedezettje nálam egyértelműen Kollár Betti, akinek immár az 5 megjelent regényéből 4-et olvastam, úgyhogy szerintem nem kell magyaráznom, hogy mennyire megfogott a stílusa. 

Köszönöm a recenziós példányt a Magnólia kiadónak!


Fülszöveg:

Cage egész életében Jackie-t szerette. Már hatévesen elhatározta, hogy mindig mellette lesz. A középiskola előtt azonban egy váratlan költözés miatt elválnak útjaik, és csak évekkel később veszik fel ismét a kapcsolatot.

Jackie két dolgot tud biztosan az életről: akikhez közel kerül, azok idővel elhagyják, és ha nem küzd az apja szeretetéért, őt is elveszíti. Amikor azonban egy cserediákprogram keretében fél évre kikerül a szülői befolyás alól, életében először lehetősége nyílik arra, hogy igazán önmaga legyen.

Jackie sosem viszonozta Cage érzéseit, de ahogyan lassan feltárul előtte a fiú eddig ismeretlen oldala, úgy tűnik, kezd kicsúszni a keze közül az irányítás, és már nem ura az érzelmeinek. Ahhoz viszont, hogy lépni tudjon, el kell döntenie, milyen ember szeretne lenni…

Jackie és Cage története egy másik nézőpontból világítja meg A vonzás törvénye és A vonzás szépsége cselekményét, valamint a rajongók betekintést nyerhetnek a sorozat szereplőinek múltjába is.

Rendeld meg ITT.





A vonzás ereje főszereplőit, Caget és Jackiet már az előző két részben valamennyire megismertük, Caget jobban, ő sokkal szimpatikusabb is volt, mint Jackie. Sere szempontjából már megismertük a történteket, de örültem, hogy most Jackie szempontjából is fény derül a dolgokra. 


Már az elején nagyon felidegesített ez a könyv, nem is Jackie, hanem Jackie apja miatt, aki leírhatatlanul kontrollmániás ember. Tényleg nagyon mérges lettem rá, de ezzel együtt sajnáltam is mindenkit a környezetében, akit állandóan irányított. Tudom sajnos, hogy vannak olyanok, akiknek tényleg ilyen ember mellett kell élnie és mélységesen sajnálom, mert nagyon nehéz lehet. Tényleg elképesztő módon hálás vagyok a szüleimért és azért, hogy abszolút hagynak mindig kibontakozni, csak segítő tanácsokat adnak, és mindenki ezt érdemelné. Na de nem rólam van szó, de ezt mindenképp ki akartam emelni. Elhiszem, hogy nagyon nehéz a sarkára állni valakinek egy ilyen személlyel szemben, de muszáj, mert nem lehet így élni. Végig drukkoltam, hogy Jackie össze tudja szedni a bátorságot és az erőt és nemet tudjon mondani az apjának. 

Szerencsére látható volt rajta a fejlődés és az akarat, hogy kitörjön ebből a helyzetből, de az biztos, hogy maradandó nyomot hagyott rajta ez a nevelés. Nem fizikaira gondolok, a félreértések elkerülése érdekében, hanem például a súlyos megfelelési kémyszerre. Szóval Jackie eddig nem volt a kedvenc karakterem, most sem lett az, de már sokkal jobban értem és sajnálom őt.


Caget viszont kedveltem már eddig is, bár az eltünedezéseivel kissé rejtélyes karakternek számított, illetve apró morzsákat kaptunk, de itt ismerhettük meg igazán és én imádtam. Nekem elrabolta a szívem ez a csupaszív fiú, aki első látásra beleszeretett a lányba és az érzelmei a távolság ellenére sem változtak. Mindig ott volt a lánynak, próbált segíteni és meghallgatni őt, illetve mindig reménykedett, hogy érzelmei viszonzásra találnak. Nagyon szerettem olvasni a fiúkkal való kapcsolatáról is, illetve a korábbi évekről.


Kettejük szerelme lassan alakul ki, ez nem Cagen múlik, hiszen ahogy írtam nála első látásra szerelem volt a dolog, míg Jackie sokáig nem realizálja az érzelmeit, úgyhogy nem konfliktustól mentes a dolog. Jackienek ezen a téren is sokat kell tanulnia, különösen a feltétel nélküli szeretetről, felismerni, hogy nem kell semmit tennie azért, hogy szeressék. Ez a két cukorborsó hullámvasútra ülteti fel az olvasót és reménykedünk, hogy a végém elegédetten szállunk ki. 


Ugyan a romantika nem marad ki a történetből, de szerintem fontosabb mondanivalója van a megfelelési kényszerről, illetve, hogy merjünk nemet mondani és azt tenni, amit mi szeretnénk Jackie fejlődésén keresztül bemutatva. 


Nekem nagyon tetszett úgyhogy bátran ajánlom mindenkinek, aki szerette az előző részeket, illetve azoknak is, akik gondolkodnak azon, hogy elkezdjék-e a sorozatot. IGEN!


(Nagyon várom már a Kosársuli 2. részét is, kíváncsi vagyok Luca és Konrád történetének további alakulására. )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése