Baráth Viktória: Egy év Provence-ban - Könyvajánló

 Sziasztok! Ma Baráth Viktória legújabb regényéről hoztam el a véleményem.:)

Köszönöm a recenziós példányt az Álomgyár kiadónak!

Fülszöveg:

A ​fiatalon megözvegyült Lily szürke hétköznapjait éli. Valaha imádta a belvárosi forgatagot, a nyüzsgő életet és a fotózást, amely nemcsak a munkája volt, hanem a szenvedélye is. Mára ez azonban csak egy rég elfeledett élet foszlánya maradt… Nem szívesen tekint vissza a múltjára, így viszont képtelen feldolgozni a gyászát és a traumáit. Csupán egy galéria falán lógó kép emlékezteti arra, ki is volt ő valójában.

Egy nap azonban megtudja, elhunyt férje ráhagyott egy birtokot Saint-Rémy-de-Provence mellett. Lily minden porcikájával tiltakozik az ellen, hogy oda utazzon. Nem akarja megtartani a házat és a földet. Azonban amikor kiderül, más is igényt tart rá, rádöbben, nem hagyhatja elveszni múltja utolsó darabkáit. Étienne, a fiatal szakács személyében ellenfelére akad, akivel – ha tetszik, ha nem – együtt kell dolgoznia, hogy megmentsék a birtokot.

Mindketten épp elég terhet cipelnek a vállukon ahhoz, hogy egy idő után rájöjjenek, annyira nem is különböznek egymástól, mint azt elsőre gondolták…

Baráth Viktória könyveit már sokszor ajánlgattam mindegyik oldalamon, én nagyon szeretem az írónő könyveit, az Egy év Rómában már jó pár barátom kezében járt és mindig izgatottam várom, hogy mikor írnak, hogy befejezték. If you know you know.:) Ha jól számoltam akkor ez volt a 10. könyvem, úgyhogy tényleg régi motoros vagyok.

Ebben a regényben Dél-Franciország, Provence csodálatos,festői vidékére kalauzol el minket, ami a rengeteg leírás (és képek) alapján is egy fantasztikus hely, ahol az ember lenyugodhat, magába fordulhat. Nagyon szerettem a leírásokat, szinte látta, magam előtt a helyszíneket, a birtokot, a szobákat, a pajtát és az esküvőt. Én imádok ilyen helyeken sétálgatni, szeretem magamba szívni a kultúrát, csak nézni az embereket. Igazán el tudnám képzelni, hogy a pörgős hétköznapokból időnként egy ilyen helyre elvonuljak, mindig lenne házi friss bagett, hús, sajt, zöldség, kiülhetnék olvasni a kertbe és stb. Álomszerű tájak az biztos, de most, hogy ezt kiveséztük beszéljünk a történetről.

Ahogy a fülszöveg sem titkolja, Lily fiatalon megözvegyült és férje halálával magát és a fotózás iránti szenvedélyét is elvesztette, míg nem kap egy levelet, melyben kiderül, hogy a néhai férje vett egy birtokot, ami most rá száll. Köpni-nyelni nem tudott a hír hallatán, de el kellett utaznia személyesen megnézni, ahol további meglepetések várták. Az ügyvéd előtt Étienne is megjelenik, aki szintén igényt tartana a birtokra, úgyhogy amíg ez az ügy rendeződik, addig Lily is beköltözik a birtokra. Kettejük kapcsolata nyilvánvalóan döcögősen indul, de a birtok érdekében kompromisszumot kötnek és igyekeznek véghezvinni Étienne, Brigitte és Jérome terveit. Szerettem olvasni, ahogy egyre inkább feloldódott a trio Lily irányába és fordítva is és elkezdtek csapatként dolgozni.

Lily és Étienne mindketten komplex karakterek, akiket nem kímélt az élet és mindketten sokat tanultak egymás mellett és sokat gyógyultak. Lily múltját már említettem azzal együtt, hogy a fotózás iránti szenvedélyét is elveszítette. Úgy érzi, hogy Matthieu nélkül ennek sincs értelme, de Étienne mellett a lelke is elkezd gyógyulni és visszatalál a szenvedélyéhez. A gyász nagyon nehéz téma, mindenki máshogy él meg egy veszteséget, minden nap más, az embernek vannak jobb napjai és vannak rosszabb napjai. Lilynek is vannak jobb és rosszabb napjai, de a birtok körüli teendők segítenek neki. Közben pedig egyre szorosabbá válik a kapcsolata Étienne-nel.

Étienne az elején nagyon bunkó és semmi megértés nem volt benne, de ahogy haladtunk előre kezdtem megérteni a mögötte lévő lehetséges okot és ahogy haladtunk előre ő is változott. Neki is megvoltak a maga démonjai, amivel meg kellett küzdenie. Lily és Étienne kapcsolata amúgy nagyon szép, két olyan ember szerelme, akik nagyon megérdemlik a boldogságot, de kicsit hiányoltam a mélyebb beszélgetéseket, hogy megismerjék még jobban egymást.

Mint Taylor Swift fan felfedeztem az invisible string theoryt is, hiszen Étienne abban az étteremben volt szakács, ami Lily és Matthieu kedvence volt.:)

A megszokott gördülékeny stílusa Vikinek itt is visszaköszön, ha nem vigyáz az ember, akkor egy délután vagy inkább 3-4 óra alatt elfogyasztja a regényt. Összességében kellemesen kikapcsolt és jól esett olvasni, élveztem a történetet, a tájakat és a szereplőket, de voltak pici hiányosságok, amik miatt nem lép a kedvenceim közé.