Sziasztok! A mai bejegyzésemben a Titan sorozat 2. részéről írnék nektek. Spoileres lehet az első részre nézve, úgyhogy ha még nem olvastátok azt, akkor inkább ne olvassatok tovább.
Fülszöveg:
A Szövetségi Egyetem harctérré változott: összecsapnak a tisztavérűek és a félvérek, akik követelik a saját végzetük feletti uralom jogát. A sors azonban más terveket tartogat. Tetőfokára hág az erőszak, és elkerülhetetlennek tűnik a fajok közti háború – éppen a legrosszabbkor. Hüperiónt ugyan legyőzték, de Josie és Seth is tudja, hogy csak haladékot nyertek. Sethnek fel kell készítenie Josie-t a harcra, akinek uralnia kell új képességeit, és meg kell találniuk a többi félistent is, mielőtt a titánok rájuk bukkannának.
Az istenek azonban még náluk is nagyobb fenyegetéstől tartanak.
Egy csordányi kiéhezett titánnál csak egy fékevesztett apollüón veszélyesebb. A Josie-ban rejlő aether erősen vonzza Sethet. Mikor a vágy és a szerelem utat ad a hatalomnak, tudja, hogy Josie közelsége nemcsak a lányra, hanem mindenkire nézve veszélyes, de Josie elengedéséhez olyan önzetlenségre van szükség, ami nem Seth stílusa. A múlt ösvénye a jövő útjává válik. A titánveszély pusztító következményekkel jár, és a hatalom sötét csábítása ismét befonja Sethet. Josie ezúttal talán nem tudja őt visszatartani.
A könyvről:
Bevallom ez a rész most nem a legjobbkor talált meg, össze-vissza tudtam vele haladni, pedig ez a kötet nagyon izgalmas volt, különösen az utolsó 50 oldal, aminek olvasása közben le sem tettem a könyvet. A cselekmény már jóval részletesebb, mélyebbre evezünk az egész mitológiában, de az izgalmak különösen a történet második felében jelennek meg. Előtte főleg Seth és Josie kapcsolatáról szól a történet, egyre jobban megismerjük őket, Sethről is több mindent csepegtet az írónő. Kicsit átment szenvedősben ez a kapcsolat, hol veled akarok lenni, hol nem, hol ez volt a baj, hol minden rendben volt. Valószínűleg ezért csúszott ennyire nyögvenyelősen az eleje. Nem véletlenül szeretem jobban az írónő fantasy műveit.:D
Visszatérve az elejére, tök jó volt belelátni Josie képzésébe, ahogy fejlődik és megismeri a képességeit, illetve hogyan változik a kapcsolata a többiekkel. Solos, Luke, Deacon a kedvenceim lettek, nagyon jó karakterek voltak, mindegyikük hozzáadott az élményhez. Jöttek új szereplők is, Herki szerintem nagyon vicces volt, bár néha lecsaptam volna.
Ahogy említettem már, az események igazán a könyv felénél kezdtek beindulni, na de ott nagyon. Itt végre visszajött az, hogy miért is szeretem ennyire Armentrout könyveit és az általa épített világokat. Jöttek új szereplők, új titkok derültek ki, fény derült számos dologra, amiket eddig csak kérdőjelek öveztek. Nem akarok spoilerezni egyáltalán, úgyhogy emiatt nem írok semmi specifikus dolgot.
A vége viszont teljesen kikészített, nem számítottam arra, hogy ilyen brutál lezárást kapunk, mert ez az volt. Kíváncsi vagyok a folytatásra, mert sok elvarratlan szál maradt, aminek nagyon érdekel a lezárása, úgyhogy biztosan lesznek még itt izgalmak bőven.
Összességében azt tudom mondani, hogy nem volt ez rossz, biztosan el fogom olvasni a következő részt, de továbbra sem ez lesz a kedvenc JLA sorozatom. Kicsit többet is ki lehetne hozni az egészből én azt mondanám, viszont abszolút nem bántam meg az olvasását, 4,5 csillagot bőven adnék rá, de az a fél csillag, ami hiányzik azt pont az, ami a többi sorozatát annyira különlegessé és számomra egyedivé teszi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése