Köszönöm a recenziós példányt a Jaffa Kiadónak!
Fülszöveg:
Szentirmai Róza egy isten háta mögötti faluban él fiával, a tizenegy éves Janóval. Családjában a bábamesterség anyáról lányára szálló tudomány – őt is szívesen hívják, ha gyermek érkezik a házhoz. De ismer gyógyírt a női test és lélek minden bajára, kezében van a csábítás és a testi örömök fokozására szolgáló csodaszerek titka, ahogy az összetört szívek balzsama is, férfinak, nőnek egyaránt. A faluban az a szóbeszéd járja, hogy tudása nem e világi: felmenői között boszorkány is akadt. Úgy látszik, csak a saját életét nem tudja egyenesbe hozni, az egyetlen férfi, akit valaha szeretett, gyűlöli. Egy napon Rózát furcsa, valóságosnak tűnő álomból ébresztik. Míg álmában máglyára vetették, a valóságban a háza ég le. Bár fiával sértetlenül megmenekülnek, hamuvá és porrá lett életükből semmi más nem marad, csak egy bordó, bőrkötéses könyv – egy hosszú évszázadokat átfogó napló, mely a semmiből került elő, benne egy üzenettel. Róza késztetést érez, hogy beleírjon egy kérdést a bordó könyvbe, melyre megdöbbentő módon válasz érkezik. Válasz – kétszáz évvel korábbról. Róza kíváncsian ered útnak, hogy megtudja, ki írhatta a sorokat. Miközben az árvíz után újjászülető Szeged utcáit járja a könyvvel a kezében, egyre többet tud meg egy olyan világról, amelynek már a nyomai is csak az emlékezetben élnek. A könyv sorai az egykori Boszorkányszigetre vezetik, ahol a fák és gyomok között meghallja a múlt suttogását, a talpa alatt pedig megérzi az egykori máglyák hamujának perzselő érintését. Bauer Barbara új regénye egy évszázadokon átívelő, mágikus szerelem története, melyben párhuzamosan elevenedik meg a híres szegedi boszorkányperek sötét időszaka és a két világháború közötti Magyarország falusi valósága. A nagy kérdések – hogy mit jelent nőnek lenni, mi kell a boldogsághoz, mi vezet az igaz szerelemhez – talán minden korban ugyanazok. Egy azonban biztos: férfi kell hozzá, mégpedig az igazi!
Szörnyen sajnálom, hogy ennyi ideig tartott mire megszületett ez a bejegyzés. Csak úgy zárójelesen megjegyezném, hogy a képet szeptember 7.-én csináltam, azóta várt a sorára, ami végre elérkezett. A képen is látható, Bauer Barbara: Kétszáz éve szerelem című könyvéről írnék nektek néhány gondolatot.
Először is muszáj megemlítenem a csodás borítót, teljes mértékben megragadja a könyv hangulatát. Továbbra is nagyon kedvelem az őszi színeket, és imádom, hogy a könyv egyik momentumát ragadja meg a borító.
A kétszáz év a címben nem véletlen, ugyanis 2 síkon játszódik a történet. Az egyik a "jelen" 1928, Istenháta és Szentirmai Róza életét ismerhetjük meg, majd ahogy a fülszöveg is írja, visszautazunk 1728-ba, 200 évvel korábbra.
Nem fogok spoilerezni, úgyhogy inkább a könyv hangulatának leírásával próbálom meghozni a kedveteket.
Az elején kicsit nehéz volt belerázódni,de az első pár oldal nehézségei után magával ragadott a regény lenyűgöző stílusa. Nagyon olvasmányos,de mégis kifinomult és szép nyelvezetű,nem túl sok,nem túl régies,tényleg jól összerakta az írónő.
A hangulata annyira idilli, olyan kellemes érzések áradnak belőle. El tudom képzelni,hogy ülök a hintaágyban és a nagymamám virágos porcelán csészéjéből kortyolgatom a teámat.
A történet során megismerjük a bábamesterség csínyját bínját, számomra érdekes volt kicsit jobban megismerni,hogy kik is a bábák és pontosan milyen szerepet töltenek be. Róza édesanyja nyomdokaiba lépett,aki pedig az ő édesanyja lépteit követte. Ez így megy hosszú évszázadok óta a családjukban, minden nőnek a bábaság hivatása, de vajon meg lehet törni ezt a kört? Mi van,ha valaki mást szeretne?
Nagymama-anya-lány sorsok fonódnak össze ebben a csodás történetben. Nemzetségről nemzetségre ismétlődő történetek,de vajon van esély változtatásra? Kitörni az előre megírt sors csapdájából? Nem szabad félni a változástól és muszáj kilépni a számunkra nem kedvező helyzetekből, legyen akármennyire fájdalmas. Hallgassunk a megérzéseinkre. Fontos kérdéseket vet fel az olvasónak, közben mégis nagyon meghitt, romantikus marad a történet.
A másik történelmi dolog a boszorkányok,boszorkányégetések voltak. Számomra ez mindig érdekes volt,csak sosem néztem a dolog mögé,nos az írónő megtette és nagyon élveztem olvasni a mágiával átszőtt részeket is.
Fun fact:még Semmelweis Ignácot is megemlítette,mint Róza nagymamájának egyik “barátját”. Talán tudjátok,hogy a Semmelweisre járok,bár jelenleg utálom, azért jó volt olvasni az egyetem névadójának munkásságáról,amellyel sok életet mentett meg!
"A nagyanyám nagyon büszke volt rá, hogy találkozhatott a mesterrel. A történetek nagy részét én is csak az anyámtól tudom, bár nekem is mesélt róla, személyesen. A szülésmesterről, akit később sebészdoktorrá avattak. Anyám szerint a nagyanyám szerelmes volt Ignácba, ahogy maguk között - illetlenül - emlegették. Erre persze kikerekedett a szemem, az anyám pedig csak kacagott, ne rökönyödj meg kislányom, Semmelweis doktor valószínűleg észre sem vette a nagyanyádat."
Összességében egy nagyon jó hangulatú, olvasmányos, gyönyörűen megírt, romantikával és egy kis mágiával átszőtt történetet kaptunk, én bátran ajánlom nektek!
Kedvenc idézetek:
"Majd az élet tanít meg a legfontosabbakra. Arra az iskolapadban bizony nem készülhetsz fel."
"Miért hiszik az emberek, hogy meg tudják változtatni a másikat? Miért nem választanak olyat, aki úgy jó, ahogy van? Vagy legalábbis fogadják el olyannak, amilyen. Különben az egész csak egy küzdelem."
"A történetek nemzetségről nemzetségre öröklődnek, és csak rajtunk áll, hogy tanulunk belőlük, vagy változatlanul visszük tovább. Átadjuk-e. De miután minden gyermek, aki kibújt anyja óvó öleléséből, tápláló méhéből, azért érkezett, hogy a boldogságot keresse, mindnyájunkat a szeretet keltett életre, és mind azért jöttünk, hogy az élet más legyen, mint addig volt. Hiszen születésünkkel kelt életre a változás."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése