Sziasztok! A mai bejegyzésben Mercedes Ron legújabb kötetéről számolnék be nektek!
Köszönöm a recenziós példányt a Menő könyveknek!
Fülszöveg:
„Harminc naplemente elég volt, hogy őrülten beléd szeressek.”
Nikki Bali szomszédságában, egy mesés szigeten született és nőtt fel. Állatorvos és jógaoktató.
Alex egy igazi brit szoknyavadász, pilóta, és lételeme a luxus. Sietve kellett elhagynia Londont, és a gépe éppen ebben a földi paradicsomban landolt.
Mindössze harminc napot tölthetnek együtt, így mindkettőjüket meglepetésként éri az érzelmek és a féligazságok áradata, amelyek hatására Alex és Nikki olyan szenvedélyt él át, amire egyikük sem számított.
Mi elől menekül Alex? Mitől retteg Nikki valójában? Meg lehet élni a szerelmet akkor is, ha vészesen fogy az idő? Vagy kettejük kapcsolata csupán egy útra szól?
Véleményem:
Mercedes Ron a Culpa mía, vagyis az Én hibám című könyvével és a belőle készült filmmel berobbant a könyves világba. Arról a könyvről már írtam nektek, a film az egyik guilty pleasure filmem lett, jó a hangulata, követi a könyvet és szórakoztató, a 2. filmet még nem néztem végig, de az kevésbé fogott meg. Ez a kis bevezető csak azért íródott, hogy elmondhassam, hogy nem ez a könyv volt az első könyvem az írónőtől.
Amikor elolvastam a fülszöveget, egyből felkeltette az érdeklődésem a helyszín, ki ne hallott volna a szépséges Baliról illetve a szereplők is. Valamiért a pilóták vonzanak.:D Szóval voltak elvárásaim a kötettel, de nem igazán sikerült felérni ezekhez.
Az elején megismerjük Alexet, a pilótát és vele kapcsolatban tudjuk, hogy van valami titok, valami történt, amit végül az utolsó fejezetekben kvázi bombaként dob ránk az írónő. Aztán Nate, Alex haverja meggyőzi, hogy utazzanak el Balira, ahol kiderül, hogy Nate hátsószándéka az volt, hogy újra láthassa a nagy szerelmét, Margot, akinek jó barátnője Nikki. Igazából ők négyen állnak a cselekmény középpontjában, 4 szemszöget is kapunk.
Alex és Nikki között hamar felélednek az érzelmek, de vajon lehet jövője egy nyári kis románcnak? Nos ezt nem tudjuk meg. De én a magam részéről nem feltétlenül szeretem az ilyen rapid románcokat, sokkal jobban kedvelem, ha a szereplők megismerik egymást, a múltjukat, az apró részleteket egymással kapcsolatban és ha lassan épül ki a bizalom köztük. Itt pedig ez hiányzott számomra.
Nate és Margot kapcsolata talán jobban érdekelt, hozott egy kis drámát. De összességében Nikkin kívül egyik karakter sem lett úgy kimondottan kidolgozva.
Amit érdekesnek találtam azok a Bali jellegzetességeiről szóló részek, hogyan kapják a nevüket a gyerekek, milyen szokások vannak, milyen sportokat űznek, a természeti leírásokat is szerettem, ezekből lehetett volna több. Nikki kapcsán szerettem, hogy mennyire figyel és gondoskodik az állatokról, szívügyének tekinti, hogy megmentse őket és megfelelő ellátást kapjanak.
A borító amúgy szép, de az első verzió szerintem jobban illett volna a történethez.Nehéz értékelni, mert olvastam sokkal kidolgozottabb romantikus könyveket is, de mindent összevetve egynek jó volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése