Fülszöveg:
Wavy ötéves korára már nagyon sok traumát szenvedett el.Nem hajlandó sem beszélni, sem mások előtt enni, mert kábítószerfüggő anyja mocskosnak tartja, ami a szájába kerül. Apja, a drogdíler Liam nem sokat törődik a családjával. Wavy egymaga küszködik, hogy iskolába tudjon járni és ellássa a kisöccsét, Donalt. Csak Kellen, Liam egyik embere mutat együttérzést és törődést Wavy irányában. A szeretetre éhes kislány és a sérült férfi egymásba szeretnek, és Wavy mindössze tizenhárom éves, amikor szexuális kapcsolatot kezdenek. Nagynénje pedofilnak bélyegzi Kellent, és kitartóan küzd, hogy elválassza őket egymástól. Wavy időközben felnő, és hihetetlen szívóssággal, minden akadályt legyőzve dolgozik azon, hogy ismét összekerülhessen a férfival.
Provokatív, lélekszaggató, de nagyon egyedi olvasmány volt.
Rengeteg évet felölel, 1975-ben indultunk és 1990-ben játszódott az utolsó fejezet.
Több tucat ember szemszögéből látjuk a történetet, rokonok,barátok, közelebb és távolabb álló emberek szemén át vizsgálhattuk Wavy és Kellen kibontakozó tiltott románcát.
Voltak akik teljes mértékben undorítónak titulálták, Kellent pedofilnak minősítették,voltak akik hitetlen,furcsa szemekkel nézték ezt a kapcsolatot, de csak nagyon kevesek voltak akik elfogadták. A történetet emiatt több szempontból is meg lehet vizsgálni.
Lehet a kettejük közti szerelmet vizsgálni,a kibontakozását és szépségét,ekkor egy gyönyörű történetet kapunk a szerelem elsöprő erejéről. Nézhetjük azt is,hogy ez a szerelem kik között jött létre. Ebben az esetben egy provokatív,megbotránkoztató történetként is felfoghatjuk. Mindez azon múlik,hogy ki milyen felfogással rendelkezik,mennyire nyitott.
A könyv feléig félve vártam,hogy mi fog történni. Előtte szépen,lassan bontakoztak ki a dolgok,innentől belecsaptunk a lecsóba. Bevallom Wavy kicsit idegesített. Hisztizett, kiszökött, nem evett... Szerintem egy pszichológus jó lett volna neki, de mindez a balfasz szüleihez vezethető vissza.
14 évesen azt se tudtam,hogy mi az a szerelem,sőt most sem. A végén azért egy kicsit szimpatikusabbá vált,miután minden erejét összeszedve kitartóan küzdött.
Mindenesetre nem lett a kedvenc karakterem,de annak tudatában,hogy a nem normális szülei egy életre megnyomorították kicsit elfogadóbban próbáltam a cselekvéseit nézni. Nincs jogom ítélkezni,nem éreztem azt amit ő,nem éltem úgy,ahogy ő,nem tudom mi játszódott le benne. Ilyen szemmel próbáltam mindig kizárni,amikor felidegesített. Alapvetően egy toleráns embernek tartom magam, love is love stb,de úgy látszik nekem is van még hova fejlődni,pedig tényleg az egyik legtoleránsabb embernek tartom magam. A hülyeséget meg az ostobaságot viszont nehezen tudom elviselni.
Kellent viszont nagyon kedveltem. Ő tudta,hogy ez nem helyes, valamennyire meg is próbált ellenállni és racionális lenni,nem mindig jött össze. Abszolút nem nevezném pedofilnak,ahogy szerintem egy ilyen fülszöveg alapján sok beszűkült látáskörű ember. Gondoskodott róla,vett neki ruhát, elvitte az iskolába,hazavitte az iskolából és törődött vele,amikor mindenki más leszarta.
Fontos tanulság,hogy amíg nem jártunk más cipőjében,NINCS JOGUNK ítélkezni,megmondani,hogy mi mit csinálnánk.
Nem sírtam,inkább csak kicsit megrökönyödten,néhol nagyon szomorúan olvastam a sorokat. Az biztos,hogy a lelkünknek nem kegyelmez a történet,darabokra szaggatja és vissza-visszatér a gondolatainkba.
Én azt mondom,hogy ha valaki nyitott rá és képes elfogadóan fordulni a könyvhöz,akkor érdemes elolvasni,már csak azért is,hogy az ember egy kis toleranciát tanuljon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése