2024. december 8., vasárnap

Emma Heatherington: Idén karácsonykor - Könyvajánló és nyereményjáték

 Ha te is alig várod már a karácsonyt, akkor Emma Heatherington vadonatúj regénye, az Idén karácsonykor téged is elvarázsol majd a gyönyörű tájaival, a kisvárosi hangulatával és a romantikus történetével. Tarts bloggereinkkel ezen a különleges ünnepi hangulatú turnén, és ha velünk játszol, akár egy példányt is nyerhetsz a könyvből a General Press Kiadó felajánlásának köszönhetően.


Fülszöveg:


Rose egykor rajongott a karácsonyért, amíg egyik évben történt valami, ami mindent megváltoztatott. Azóta egyszer sem ment haza, hogy a családjával ünnepeljen. Idén a nagyvárosi nyüzsgés elől egy vidéki vendégházban rejtőzne el a kutyájával, ám amikor egy ismeretlen férfi nyitja ki Seaview Cottage ajtaját, a két idegennek azzal kell szembesülnie, hogy a tulajdonosok egy félreértés miatt mindkettejüknek kiadták a házat.
Charlie ugyancsak a problémái elől menekül. Lehet, hogy egyeseknek ez az év legcsodálatosabb időszaka, ám neki idén biztosan nem az. Rose és Charlie mindketten arra számítottak, hogy ezt az ünnepet egyedül fogják tölteni. Ám karácsonykor igenis történnek csodák, és örökre megváltozhat az életük, ha hajlandóak megosztani egymással a házat…



Véleményem: 

Hú hát nem is tudom hol kezdjem. Engem is, csak úgy, mint sokakat, ahogy az értékeléseket olvasgattam csúnyán átvágott a borító, de még talán a fülszöveg is. Szerintem mindenki egyetért velem, hogy ez a borító a kutyákkal, a házikóval, szívecskével és úgy általánosságban a színeivel annyira kis vidám, karácsonyi hangulatot sugall. Aztán elkezdi az ember olvasni és egy szomorkás, borús történetet kap. Egy szó, mint száz csúnyán átvágott most a borító. 
Be is kell vallanom, hogy sokáig nem is kötött le a könyv, szerintem úgy a felénél kezdett el jobban csúszni. 

Ez a dupla foglalásos trope tök jó tud lenni szerintem, szeretem az ilyen történeteket, a borító mellett ez is erősítette bennem, hogy el akarjam olvasni ezt a könyvet. Ez addig tartott, amíg a kedves főszereplőink úgy nem döntöttek, hogy ők amúgy csak sms-ben hajlandóak kommunikálni egymással. Mondom na ne, ez így nem lesz jó. De ha már emlegetem itt a főszereplőket, akkor nézzük is mit tudunk róluk. Adott ugye Rose, aki igazgató egy cégnél, évek óta viszont nem tudja a családjával tölteni a karácsonyt, vagyis nem akarja. Gyerekkorában sokat járt Seaview Cottege-ban és a természet, táj mindig megnyugtatta, ebben a reményben könyörögte ki magának Rustynál, hogy ott tölthesse a karácsonyi időszakot. Ám miután viszontagságok árán odaér, meglepetten veszi tudomásul, hogy nincs egyedül, hiszen Charlie már ott van, aki pedig Marionnál könyörögte ki, hogy ott lehessen. Rose először távozna, de az autója megadja magát, így Charlie kénytelen lesz osztozni vele a házon, ahol 1 hálószoba van ofkorsz. 

Szóval az elején csak sms-ben volt hajlandó Charlie kommunikálni, ami szörnyen idegesített, mégiscsak 2 felnőtt emberről van szó, csak kibírnak minimális időt egymás mellett mondjuk a konyhában. Aztán szépen elkezdtek feloldódni, de a könyv feléig kellett várni, hogy valami értékelhető interakció történjen. Egészen addig nagyjából lehozott az életről a könyv, mindkét főszereplő a saját élete és fájdalmai elől menekül, folyamatosan magukat okolják és ostorozzák azért, ami történt. Ez egy kicsit sok volt nekem, mert tényleg a könyv első felét kitöltötte. 

A leírások szépek voltak és biztosan gyönyörű ez a táj, a házikó és környéke, a világítótorony, szívesen ott lettem volna. Na meg muszáj megemlítenem a kutyákat, Georgeot és Maxet, akik belecsempésztek a sorok közé egy kis vidámságot és megnevettettek. 

Bevallom én nem számítottam ennyire komoly témára és a romantika igazából másodlagos szál, amolyan kellemes hozadéka az egésznek, úgyhogy kicsit csalódás volt a kötet, de voltak jó pillanatok benne. 




Nyereményjáték: 

Az Idén karácsonykor elolvasása után kedvet kaptunk hozzá, hogy karácsonyi filmeket nézzünk, ezért a mostani játékunkban ezeké lesz a főszerep. Minden állomáson találtok egy képet, amely egy népszerű karácsonyi filmből származik, a ti dolgotok pedig az, hogy felismerjétek a filmet, és beírjátok a címét a Rafflecopter doboz megfelelő sorába!


(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A film:




a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

11.22. Utószó

11.26. Betonka szerint a világ…

11.28. Zakkant olvas

12.01. Könyv és más

12.02. Hagyjatok! Olvasok!

12.06. Kelly és Lupi olvas

12.08. This is my (book) universe

2024. december 6., péntek

Alex T. Smith: A ​Diótörő és az Egérkirály karácsonyi csínytevései - Könyvajánló és nyereményjáték

 A Manó könyvek jóvoltából idén ismét Alex T. Smith kötet kísérheti végig a karácsonyra való hangolódást. Ahogy a címe is mutatja, a Diótörő és az Egérkirály csínytevéseiről olvashatunk gyönyörű illusztrációkkal kiegészítve. Tartsatok a bloggereinkkel és ha szerencsétek van, tiétek lehet a kiadó által felajánlott példány.


Fülszöveg: 


Roppant Nagy Gorgonzola, az Egérkirály valami rendkívül rafinált csínytevésre készül. Mindenféle édességet: süteményt, csokoládét, cukorkákat és nyalókákat lopkod, pedig ő csak a szottyadt, büdös sajtot szereti! Ráadásul elcseni az Édességek Királyságának kulcsát, hogy az ünnepi készülődést rémes felfordulássá változtassa.

A Diótörő feladata, hogy megállítsa, csakhogy Walter egy nem annyira bátor Diótörő, és segítségre van szüksége. Megkéri hát a Kacérgiliszta közben lakó Clarát és Fricit, hogy kísérjék el őt a Cukortündérhez, hogy legyőzhessék az Egérkirályt, és megmentsék a karácsonyt. De vajon odaérnek időben?




Véleményem: 

Alex T. Smith könyvei már tavaly, illetve előtte is szembejöttek velem és felkeltették az érdeklődésem, de valahogy az olvasásig nem jutottam el. A Diótörő és az egérkirály karácsonyi csínytevéseit viszont semmiképpen nem akartam kihagyni, főleg azért, mert a diótörő motívumért oda-vissza vagyok. Tele vagyok párnahuzattal, figurával, pléddel és a héten nyitásra mentem a lidl-be, hogy megvehessem a diótörő mintás ágyneműt. Egy szó, mint száz, amin diótörőt látok azt megveszem. :D 

A történet főszereplői természetesen Walter, a Diótörő, a testvérpár Clara és Frici, Gorgonzola, az Egérkirály. Az Egérkirály idei csínytevése, hogy ellopja az összes édességet és az Édességek királyságának kulcsát, amit Walternek kellett volna őriznie. Ha ez nem elég Clara és Frici miniatűr lett és Frici épp egérré változik. És az igazi csínytevések még ezután indulnak!

 Szerintem nagyon szórakoztató történetet kaptunk, amely a maga 24 és fél fejezetével adventi naptárként is funkcionál, úgyhogy az ünnepi készülődés, hangolódás szerves része lehet. A kötetben fontosan szerepet kap a testvériség, testvéri szeretet. Clara igazi nővér, mindent megtesz, hogy öccsének segítsen és tűzön-vízen átmegy érte. 

Az eredeti történetből megjelennek részletek, apróságok, de nagyon szépen fonja össze Alex T.Smith a saját ötleteivel a történetet és egy igazán különleges művet kaptunk, amely méltó helyet kap a polcomon. Magáról a történetről nem szeretnék többet elárulni, így olvassátok el, felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt jó olvasmány, na meg ajándéknak is tökéletes választás! 

És zárásként szeretnék pár sort szentelni a kötet megjelenésének, szerintem már a borító is nagyon szép lett, de az író illusztrációi igazi élménnyé tették a könyv forgatását, különösen imádtam a színes oldalakat. Nálam 5 csillag egyértelműen. :) 



Nyereményjáték: 


Ebben a játékban különböző országok karácsonyi édességeit kell felismernetek a képek alapján és beírni a rafflecopter doboz megfelelő helyére. 

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Az édesség: 



a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

12.06. This is my (book) universe 

12.08. Readinspo 

12.10. Csak olvass! 

12.12. Dreamworld

12.14. Könyv és más 

12.16. Utószó

12.18. Dreamworld


2024. december 3., kedd

James Norbury: Kövesd a Holdat! - Könyvajánló és nyereményjáték

 James Norbury szívmelengető és elgondolkodtató kötetei sokak szívébe belopták magukat, hála a gyönyörű illusztrációknak és a történetben szereplő állatoknak. A 21. századó gondozásában jelent meg az író legújabb könyve, melyben egy elveszett kiskutya, Amaya és egy idős farkas nyomába szegődhetünk. Tartstatok bloggereinkkel a turné során,ha pedig nektek kedvez a szerencse, akkor tiétek lehet a kiadó által felajánlott nyereménykönyv.


Fülszöveg:

„Előfordul, ​hogy megteszünk mindent, ami tőlünk telik, de akkor is hiába. Ilyenkor hátrálnunk kell egy lépést, és a beláthatatlan, csodás univerzumra bíznunk, hogy megtörténjen, aminek meg kell lennie.”

Amaya, a kiskutya magára maradt, és a néma hegyek mélyén kóborol. Egy irtózatos hóviharban elkeveredett a szülei mellől, és életében először egyedül kell helytállnia.
Találkozik egy bölcs, öreg farkassal, aki megmenti az életét, és vezetőjéül szegődik ezen a feledhetetlen utazáson.
Amaya és öreg barátja a holdat követik. Miközben éjjel-nappal haladnak előre a hófödte tájon, életre szóló leckéket sajátítanak el szeretetről, áldozathozásról, az életről és a veszteségekről: végeredményben a változás természetéről.

James Norbury könyvei és megkapó illusztrációi világszerte millióknak nyújtanak inspirációt. Ezek a művek érzékeny húrokat pendítenek meg olvasóik lelkében. Negyedik könyvében Norbury egy olyan utazásra kíséri el régi és új olvasóit, amely a keresés örök témáját dolgozza fel, és amelynek emléke, ha elolvastuk, örökké velünk marad. A Nagy Panda és Kicsi Sárkány, Az utazás és A macska, aki zent tanított szerzője ismét megindító történettel és kedves, művészi rajzokkal szólítja meg a felnőtt és a fiatal olvasót egyaránt.

Életre szóló leckék szeretetről, áldozathozásról, az életről és a veszteségekről:
végeredményben a változás természetéről.



Véleményem:

Norbury eddig magyarul megjelent kötetei mind különleges helyet foglalnak el a szívemben és azt kell mondjam, hogy a Kövesd a holdat is bekerült ebbe a sorba. 

Ismét gyönyörű illusztrációkat láthatunk, szerintem egytől egyig csodálatosak és már csak lapozgatni is egy élmény a kötetet. Kisebbeknek is érdekes lehet, már csak azért is, mert az illusztrációkról is lehet velük beszélgetni. 

Ez a történet kicsit különbözik az eddigiektől, ebben nehezebb témák is megjelennek, de ennek ellenére nagyon elgondolkodtató és szép olvasmány. Mindig be szoktam jelölni a kedvenc gondolataimat a sok közül, de ennél a kötetnék azon kaptam magam, hogy szinte minden oldalon jelölném valamelyik sort. Norbury művei tényleg fantasztikusak, gyorsan olvashatóak, de nem érdemes kapkodni, mert sok bölcsességet tartalmaznak. Szeretem benne, hogy nem az a szájbarágós ember, aki megmondja, hogy ezt meg azt kell gondolni, érezni, hanem ezekkel a sorokkal ő maga késztet gondolkodásra és olvasás során sok mindenre ráébreszt. Abszolút hétköznapi dolgokra hívja fel a figyelmünket, csak sokszor a rohanó mindennapok közepette elfeledkezünk ezekről és kell egy kis emlékeztető, hogy élvezzük az életet, az utazást. 

Ebben a kötetben egy kiskutya nyomába szegődünk, aki elkeveredik a szüleitől és mielőtt a farkasok vacsorájává válna a falkavezér megmenti és elszalad vele. Ezután a bölcs, öreg farkas és a kis tapasztalatlan, félénk kiskutya igazi társakká válnak, hogy kövessék a Holdat és Amaya szüleire bukkanjanak. Amaya és a farkas számára is leckékkel teli ez az út, de természetesen főleg a farkas adja át élete tapasztalait, mint egy szülő, vagy éppenséggel nagyszülő a gyereknek vagy unokának. Az út során nehézségekbe ütköznek, de a farkas bölcsessége átsegíti Amayát, útközben pedig új ismerősökre tesznek szert. 

Amaya sok mindent tanul a farkastól, amit mi is eltanulhatunk tőle. Például az, hogy örüljünk mások sikerének és, hogy mások sikere nem rontja le a sajátunk értékét. Ezt nehéz megfogadni, pedig a mi értékünkből ez nem vesz el. Ezért is tökéletes gyerekkel olvasni, ők is megtanulják és egyszer megértik. A másik, amit kiemelnék az az, hogy ne féljünk a kitérőktől az utunk során, mert lehet azok tartogatják a legjobb dolgokat. Ha nem látjuk a Holdat, akkor keressünk mást, amit követhetünk és menjünk előre. 
Szintén nagyon fontos lecke a könyvben, amit szerintem rengetegen elfelejtünk és mindenkinek jól jöhet egy kis emlékeztető. Az alkotás öröme, élvezzük a folyamatot és ne csak a végeredménnyel foglalkozzunk. Nem kell mindenkinek Mona Lisat festeni vagy New York Times bestsellert írnia, az a lényeg, hogy élvezzük és fejlődjünk. 

Norbury kötete ismét balzsam volt a lelkemnek és tényleg receptre írnám fel mindenkinek ezeket a történeteket, hiszen ahogy feljebb írtam, a karakterek történetén keresztül fontos leckéket ad át. 




Nyereményjáték: 

Mivel James Norbury köteteiben mindig állatok a főszereplők, ezért a mostani játékunkban a szövegben elrejtett betűkből kell összeolvasnotok egy-egy olyan állatfaj nevét, amely az eddig magyarul megjelent 4 kötet valamelyikében szerepet kapott. 

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)



a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

12.03. This is my (book) universe

12.05. Readinspo

12.06. Könyv és más

12.07. Fanni’s Library

12.09. Szembetűnő

12.11. Csak olvass!

12.15. Dreamworld

12.17. Booktastic Boglinc

12.19. Hagyjatok! Olvasok!


2024. november 18., hétfő

Király Anikó: A bazilika titka - Könyvajánló és nyereményjáték

 A Menő Könyvek gondozásában jelent meg Király Anikó legújabb regénye, amely egyenesen az Osztrák-Magyar Monarchia idejébe repít vissza minket. 

Fedezzük fel közösen a bazilika titkát, az Éjféli Rémmondó mögött húzódó igazságokat és hazugságokat. Legyünk társai a Fausztusz családnak, akik megesküdtek, hogy megóvják a világunkat és Hedvignek, aki nehezen viseli, hogy meg akarják neki mondani, hogy milyen életet is kellene élnie. Ha pedig nektek kedvez a szerencse, akkor tiétek lehet a kiadó által felajánlott nyereménykönyv.



Fülszöveg:

1898-ban járunk. Az Osztrák-Magyar Monarchia Sissi temetésére készül, Ferenc József pedig kézhez kapja az általa gyűlölt kiadványt, az Éjféli Rémmondó legújabb számát. A lap olyan hátborzongató lényekről ad hírt, amelyek a legtöbb esetben a képzelet szüleményei. Ám vannak olyan teremtmények, amelyek valósak és veszélyesek: az éj leple alatt emberekre vadásznak. A Fausztusz család megbízatása évtizedek óta az, hogy ezeknek a nyomában legyen, és vigyázzanak, ne derüljön fény a létezésükre.

Levente, a legifjabb Fausztusz bármire képes lenne, hogy gyógymódot találjon édesanyja rejtélyes betegségére, még akár arra is, hogy lepaktáljon természetfeletti erőkkel. Eközben Lili, a húga, akire elrendezett házasság vár, olyan sorsfordító titkot tud meg, mely szökésre készteti.

Vannak, akik az igazságot keresik, és vannak, akik elfedik azt. A két világ határán pedig ott magasodik az esztergomi bazilika, amelynek mélységes titka mindannyiuk életét felforgatja.



Király Anikó könyveivel már régen találkoztam, sőt ha jól emlékszem az ő könyve szerepelt az első bookstagram képemen, úgyhogy Anikó könyvei közel állnak a szívemhez. A bazilika titka a különleges címével, borítójával és nagyon izgalmasnak hangzó fülszövegével felkeltette az érdeklődésem és kíváncsian vártam, hogy ez a mondjuk történelmi fantasynak sorolható történet mit tartogat.

Az egy biztos, hogy az Anikó könyveit jellemző humor itt is megjelenik és sokszor kuncogtam, nevettem a jeleneteken. Nekem bevallom a medvetáncos jelenetek tetszettek a legjobban, többször is elolvastam, de igazából az egész történetet belengeni a humor. Na meg nagyon gördülékeny és olvasmányos, úgyhogy fiataloknak tényleg nagyon tudom ajánlani.

A bazilika titka Az Éjféli Rémmondó sorozat bevezető része, amely kellőképp megalapozza a sorozat többi részét és felkelti az érdeklődésünket. Legalábbis az enyémet biztosan. Cselekmény szempontjából nézve elég lassú és nem az jellemzi, hogy egymást követnék az izgalmas csatajelenetek vagy bármi hasonló. Ebben a kötetben abszolút a világfelépítésen volt a hangsúly és Anikó egy nagyon szerethető és érdekes világot alkotott a Természetfeletti Hivatallal és az Éjféli rémmondóval, amely természetfeletti lényekről ír. Maga a történet az Osztrák-Magyar Monarchia idején játszódik és szerintem jót is tett szerintem a történetnek, hogy kicsit visszautaztunk az időben.

A regény elején kicsit nehéz volt belerázódni, sok volt a szereplő és nehéz volt követni, hogy kit hogyan kötnek a szálak, de ahogy haladtam egyre jobban megkedveltem a szereplőket és érdekel a sorsuk. Hedvig is nagyon szimpatikus volt, tetszett a gondolkodása.

Amit még ki kell emelnem, az az előrendelőknek járó melléklet a könyvhöz. Szerintem zseniális és remekül kiegészíti a könyvet, nagyon hasznos a családfa, az alaprajz és érdekes az Éjféli rémmondós cikk is, amit a képen is láthattok a bejegyzés elején. 

Nyereményjáték:

A bazilika titka című kötet Király Anikó első fantasy regénye, a szerzőnek azonban korántsem ez az első könyve. A mostani játékunkon ezekre a kötetekre koncentrálunk. Minden állomáson találtok egy idézetet, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy honnan származik. 

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Feladvány:

“Szeretlek. Nyolc betű. Rövid, mégis nehéz kimondani. Nem voltam rá képes.”


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

11.17.: Csak olvass!

11.18.: This is my (book) universe.

11.19.: Szembetűnő

11.21.: Könyv és más