Sziasztok! A mai bejegyzés témája Rácz-Stefán Tibor legújabb könyve, a Pokolba a jópasikkal!, amely Hunor és Gergő kapcsolatának alakulásán kívűl számos fiatalokat súlyosan érintő kérdésekkel foglalkozik, mint például a továbbtanulás és a külföldre költözés kérdése.
Köszönöm a recenziós példányt a Könyvmolyképző Kiadónak!
Nem ez volt az első olvasmányom Tibitől, sőt ha számokban beszélünk, akkor ez volt a 4. könyvem, szóval már valamennyire ismerős a stílus. Elöljáróban elmondanám, hogy én nagyon kedvelem a könyveit és a stílusát, a Mikrofonpróba különösen nagy kedvencem, azt szorosan követi a Túl szép, viszont a Pokolba a jópasikkal! a vizuálisan kellemes borító ellenére sem lett a kedvencem, ami nem azt jelenti, hogy rossz vagy nem tetszett, hanem csak annyit, hogy ugyan tetszett és jó volt olvasni, de nem ezt gondolom Tibi legerősebb kötetének.
Olyan fiatalokat érintő problémákat vetett fel a történet során amelyek a mai fiatalokat nagy mértékben érintik és sokszor nem kapnak megfelelő figyelmet. Önmagunk keresése, szerelem, másság, továbbtanulás, külföldre költözés és új élet kezdése. MIndegyik olyan dolog amely már önmagában is nagy fejtörést okoz, hát még ha ezek együtt csapódnak az emberre.
Hunor a bátyjával, Koppánnyal és az édesanyjával él vagyis élt együtt, mert a történet elején az édesanyja munkaügyi okokból elköltözik, így kerül képbe a másik főszereplő srácunk, Gergő, aki Koppány legjobb haverjaként beköltözik hozzájuk. Hunor a szóbeli érettségi vizsgák előtt áll, de sokkal jobban érdekli a főzés, mint munka és szenvedély. Nagyon tetszett, hogy a főzős szálat jobban kibontakoztatta az író és nem annyi volt, hogy szeret főzni oké, mehetünk tovább. Némely étel nevétől azért összefutott a nyál a számban, a kifőzdés jeleneteket imádtam és azt is, hogy nem csak Hunorra, hanem a szakácsra is hatással volt ez az egész. Nagyon szeretek főzős videókat nézni és az ilyen könyveket is kedvelem. Szóval Hunor nem akar és nem is jelentkezett egyetemre, mert azzal szeretne foglalkozni, amit szeret és nem x évig ülni még az iskolapadban. Egyébként és ezt teljesen megértem, most én is tanulás helyett írom ezt a bejegyzést nektek. Ugyan szerintem fontos, hogy legyen valamilyen papír a kezünkben, a legtöbb helyen ezt kell bemutatni és a mögötte lévő tudást kevésbé nézik. Ha valakinek sikerül a nyelvvizsgája sem jelenti azt, hogy tud angolul/németül/mandarinul, de van papírja. Viszont azokat is nagyon tisztelem, akik a saját fejük után mennek és készek arra, hogy a fejlődés érdekében megmásszák a szamárlétrát a legaljáról. Hunor aprócska titkáról senki sem tud, őt pedig nem hajtja a vágy, hogy elmondja illetve, hogy tanuljon a szóbelikre, de egyszer kibukik a titok. Mindenhonnan azt halljuk, hogy tanulj, mert kell a papír, tanulj, mert amúgy csóró leszel és stb, de mi van ha valaki utál tanulni és semmi kedve még x évig koptatni a padot és bemagolni sok szart?
A látásmódját Gergő változtatja meg, amint közelebb kerülnek egymáshoz Gergőről is megtudunk egyet s mást, például azt, hogy semmi esetre sem Magyarországon képzeli el a jövőjét és nyáron költözik Londonba. Kettejük kapcsolata elkezd épülni és alakulni, de vajon kibírja-e a most alakuló kapcsolat ezeket a nem is olyan kicsi súrlódásokat. Ez a külföldre költözés adja a következő kulcsfontosságú témát, ami szerintem napjainkban is jellemző és valószínűleg még jellemzőbb lesz a jelenlegi helyzet után. Én ezzel tudok is azonosulni, nem fogok erről litániát írni, mert ez most nem rólam szól, de én ezt olyan szemmel is tudom nézni, mint valaki, aki gondolkodott már ilyesféle dolgokon. Nem mondom, hogy ezt kell csinálni vagy támogatni, de van benne ráció, mint ahogyan Gergő Hunort is rávezette, hogy meglássa azokat a dolgokat, amik máshol nem feltétlenül így vannak. Nem kolbászból van a kerítés külföldön sem, ott is vannak szegények, ott is vannak társadalmi problémák, ezt azért tudja mindenki.
Koppány karakteréért nem voltam oda annyira, értem én, hogy védi az öccsét, de egyrészt a legjobb barátjáról van szó, akit régóta ismer, másrészt meg az öccse is felnőtt már, szóval azt a jelenetet a végén máshogyan is meg lehetett volna oldani szerintem, mert egy kicsit tündérmesésen alakult, de amúgy aranyos volt és néha ilyen is kell.
Összességében azt tudom mondani, hogy szerettem olvasni és szórakoztató volt, de volt, amit hiányoltam, hogy imádni tudjam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése