2024. július 7., vasárnap

Grace Draven: Ragyogás - Könyvajánló és nyereményjáték

 Az Anassa Könyvek jóvoltából megjelent Grace Draven - Ragyogás című könyve. A történet a kaiokról és a gaurikról szól, akik két merőben különböző nép. Azonban a béke fenntartása érdekében és az országok megerősítésének céljából mind a két oldal felajánl egy királyi sarjat, házasságuk remélhetőleg elhozza a kívánt békét. Gyere velünk a turné állomásaira és miközben jobban megismered a könyvet, ha velünk játszol, megnyerheted a könyv egy példányát is.

Fülszöveg:

Egy ​férfi és egy nő – akiket a kötelességtudat és a politikai játszmák hoztak össze egymással – lassan ráébred, hogy a sors egymásnak szánta őket, miközben egy ellenséges királyság éppen a szétszakításukon mesterkedik.

Egy jelentéktelen herceg
A kai herceg, Brishen Khaskem, már régen beletörődött abba, hogy apja után a bátyja fogja megörökölni a trónt, és ő csupán egy lényegtelen tartalék a család és a királyság számára. Amikor azonban az emberek által lakott Gauri Királyság és a kaiok Bast-Haradis-i Királysága politikai és kereskedelmi szövetséget köt egymással, Brishennek feleségül kell vennie egy gauri nőt, hogy megpecsételjék a megállapodást. A herceg kötelességtudóan beleegyezik a házasságba, és szembesül a ténnyel, hogy menyasszonya épp olyan csúnya, mint amilyenre számított, de mégis sokkal gyönyörűbbnek találja, mint elképzelte.

Egy jelentéktelen udvarhölgy
Ildikó, a gauri király unokahúga, már régen beletörődött abba, hogy csupán érdekházasság szempontjából képviselhet értéket a királyi család számára. Mégis döbbenten értesül arról, hogy nem egy külföldi nemesnek szánják, hanem a kai király kisebbik fiának, vagyis a jövendőbelije még csak nem is ember. De újdonsült férje oldalán elindul az ismeretlenbe, és idővel megtanulja elfogadni a társát, aki bár sötétségbe burkolózik, de lelkét a legragyogóbb fényből kovácsolták.


A könyvet először az Anassa könyvek insta oldalán láttam, ahol a beharangozó posztokkal már nagyon felkeltették az érdeklődésem. A fantasyk mostanában eléggé előtérbe kerültek nálam és az elrendezett házasság trope nagyjából mindig jöhet, nagyon kedvelem fantasy illetve sima romantikus könyvekben is. 

Ami még szintén külön említést érdemel az a csodás borító, nekem nagyon bejön és egyértelműen A szépség és a szörnyetegre emlékeztet, ha nem olvasnék fülszöveget, akkor azt hinném, hogy ez valami retelling, bár amúgy ha rá akarjuk erőszakolni akkor valamilyen szinte mondhatjuk rá, hogy retelling, hiszen vannak egyezések. 

Maga a történet ugyebár elrendezett házasságon alapszik, két külön faj házasodik össze, Ildikó a gauri király unokahúga, Brishen pedig kai herceg. Kettejükben az a közös, hogy mindketten borzasztóan otrombának találják a másikat és ennek folyamatosan hangot adnak, a megjegyzéseiken pedig iszonyatosan jókat nevettem.Kedvencem amikor Ildikó az elején mondta, hogy ha kimászna az ágya alól Brishen akkor buzogánnyal verné fejbe. Hát mi ez, ha nem szerelem kérem szépen?! 


Kis kitérőként muszáj megemlítenem, hogy engem mindig megzavart, vagyis inkább megakasztott az olvasásban a magyar név ilyen "oda nem illő" környezetben és nem tudtam hova tenni, de ez csak egyéni preferencia kérdése gondolom. Na de visszatérve a karakterekre, én nagyon nagyon kedveltem mindkettejüket. Szerettem a kettejük közti tiszteletet, ami az első interakció óta fennállt, pedig akkor fogalmuk sem volt, hogy a jövendőbelijükkel állnak szemben. Szerettem a már említett szóváltásokat, poénkodásokat, igazából mindent szerettem, amikor együtt voltak. A kettejük közti különbség igazából összehozta őket. Külön- külön is kedveltem őket. Ildikó bátor, talpraesett és annak ellenére, hogy elég kevés idő alatt kell rengeteg dolgot feldolgoznia szerintem remekül helyt tudott állni. Örültem, hogy nem lett ez egy instant szerelem sztori, hanem először barátok lettek, ismerkedtek és mindketten nagyon érdeklődőek voltak a másik kultúrájával szemben. 

Maga a történet nem a legpörgősebb sztorik közé tartozik az fix, inkább egy lassabban építkező történet, de mivel ez egy sorozat első része így végülis elnézhető. Illetve nem is egy féltégla, úgyhogy hamar át tud szaladni rajta az ember.  Jó volt megismerni a kai kultúrát, népszokásokat, a durva függővég miatt pedig érdekel a következő rész is természetesen.:) 
Ez egy különleges fantasy, olyan romantikus szállal, amit öröm olvasni, hiszen nem toxikus, a felek nyílt lapokkal játszanak, őszinték és éretten kezelik. 


Nyereményjáték:


A Ragyogás című Anassa Könyvek által kiadott regény két főszereplője Brishen, a kai férfi és Ildikó, a gauri hölgy. Legelső találkozásuk nem éppen az udvarlásról szól, inkább sikerült szórakoztatóra. A kiadó honlapján megtalálható beleolvasóban ezt bárki el is olvashatja, úgyhogy mostani játékunkban a beleovasóból teszünk fel minden állomáson kérdéseket.


(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


1.kérdés:

Mi zavarja legjobban Ildikó kinézetében a legelső találkozáskor Brishent?



a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:


07.07 This is My (Book) Universe

07.09 Dreamworld

07.11 Insane Life

07.13 Kelly és Lupi olvas

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése